Honvéd – DVTK, 14:45

Supka Attila (Honvéd): – A Vidi ellen is látszott, hogy a DVTK kompakt csapat, nagy erőbedobásra késztette az ellenfelét, megvoltak a lehetőségei arra, hogy ne szenvedjen vereséget. Figyelni kell, mert a szélen gyors játékosai vannak a Diósgyőrnek, a középpályán pedig rutinos futballisták szerepelnek. Ezzel együtt megvannak azok a pontok, ahol megnyerhetjük a mérkőzést. Számunkra ez egy kötelező győzelem, de nagyon kell figyelnünk és koncentrálunk ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot. Vissza kell térnünk arra az útra, amelyen kezdtük a bajnokságot, amikor gólokat szereztünk és eredményesek voltunk. (honvedfc.hu)

Fernando Fernandez (DVTK): – Az előző bajnokságban és az idei szezon elején nagyszerűen szerepelt a Honvéd, de a legutóbbi három mérkőzésén nem tudtak győzni, még gólt sem lőttek, pedig nagyon jó támadóik vannak Danilo, N’Gog és Holender személyébén. Mindig nehéz a kispestiek ellen játszani, de bízom a sikeres szereplésben, mert számunkra minden pont fontos. A Vidi elleni mérkőzésen már látható volt, hogy fejlődik a csapat, de ez önmagában kevés, pontokra van szükségünk. (dvtk.eu)

Újpest – Puskás Akadémia, 17:00

Nebojsa Vignjevics (Újpest): A vendégegyüttes sok jó játékossal rendelkezik és az előző két bajnoki találkozóját megnyerte, valószínűleg már önbizalomban sincs náluk hiány, most, hogy megtalálták azt a csapatot, ami meccseket tud nyerni. Nekünk fel kell állni a Ferencváros elleni mérkőzés után, előre kell tekinteni és ami a legfontosabb, a három pontot meg kell szerezni. Ez nem lesz egyszerű, de remélem jól felkészülünk a mérkőzésre, visszatérünk a helyes útra és nyerünk a hétvégén. (pfla.hu)

Benczés Miklós: (PFLA):Nebojsa Vignjevics évről évre remek csapatot formál az Újpestből, az idén is egy rendkívül sokat mozgó, technikás és szemre is látványos futballt játszó társasággá gyúrta össze játékosait. Biztos, hogy kemény mérkőzés vár ránk a Megyeri úton, amelyen igen nehéz lesz pontot vagy pontokat szereznünk, de nyilván arra készülünk, hogy ne térjünk haza üres kézzel a fővárosból. (pfla.hu)

Mezőkövesd – Haladás, 17:00

Horváth Ferenc (Haladás): – Annyiból kedvezőbb helyzetben vagyok, hogy több időm volt megnézni a játékosokat edzésen, azt, hogy hogyan reagálnak bizonyos játékhelyzetekben, mit csinálnak egy adott szituációban. Persze még ez sem volt elegendő idő, ezért is jön jól a szombati meccset követő kéthetes szünet, amikor több időnk lesz gyakorolni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, és a sorsolásunk sem könnyű. A Mezőkövesd nagyon jó formában lévő csapat, ám nincs más választásunk: valamennyi meccsen győzelmi szándékkal lépünk pályára – függetlenül attól, jó vagy kevésbé jó csapattal játszunk. (haladas.hu)

Paksi FC – Kisvárda, 17:00

Csertői Aurél (Paksi FC):Bár a legutóbbi fordulóban kikaptak, mégis azt kell mondanom, hogy egy javuló formát mutató csapat látogat hozzánk.  A Kisvárda kerete tele van olyan játékosokkal, akiknek futball tudása igen magas. Az utóbb időben egyre szervezettebben is játszanak, vagyis nehéz dolgunk lesz ellenük. Ahhoz, hogy ismét sikert érjünk el, maximális koncentrációra lesz szükségünk. (paksifc.hu)

Dajka László (Kisvárda):Az az igazság, hogy a Paks évek óta együtt játszó, átigazolási szezononként alig-alig változó, az állandóságot képviselő csapat. Ennélfogva a csapat legnagyobb erénye az összeszokottság. Mindezek miatt bárki számára komoly ellenfél, így természetesen mi is nagyon mérkőzésre számítunk szombaton. Számunkra a legutóbbi, debreceni fellépés valami miatt nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ennek vannak okai, amelyekből okolnunk kell. Úgy gondolom, hogy a Debrecenben mutatottnál jóval jobb, egységesebb és tudatosabb csapat vagyunk, ez valamiért nem mutatkozott meg a Loki otthonában. Egy dolgot szeretnénk: nagyon-nagyon megnehezíteni a paksiak dolgát. (kisvardafc.hu)

Ferencváros – DVSC, 19:30

Sergei Rebrov (Ferencváros): – A csapat minden elemében fejlődik. Mérkőzésről mérkőzésre kell előre lépnünk. Mondtam a játékosoknak, hogy ne nézzék a tabellát, csak a következő feladattal foglalkozzanak. Az NB I-ben nehéz ütközetek vannak, kiegyensúlyozott a mezőny. A Vidi példája is mutatja, hiszen volt olyan meccsük, amikor temérdek helyzetük volt, mégis kikaptak. Fontos, hogy mindig meglegyen a megfelelő koncentrációnk. (fradi.hu)

Herczeg András (DVSC): – Jó formában van a Ferencváros, ezt az is mutatja, hogy jelenleg vezeti a tabellát. Agresszíven játszik és sok gyors játékos alkotja a keretét, már csak ezért is lesz fontos, hogy bátrak és magabiztosak legyünk. Nem lehetünk kishitűek, bele kell vinni a vagányságot és önbizalmat, mernünk kell futballozni a Groupama Arénában. Lelkileg és fizikálisan is erősnek kell lennünk, hisz a Fradi-pálya légkörében önbizalommal kell szerepelni. Azt gondolom, a csapaton belül megvan a lelki egyensúly, de bárhol játszunk, mindig hozzá kell tenni a lelki töltetet, hisz az adja a csapat tartását. Arra törekszünk, hogy megvalósítsuk azokat az elképzeléseinket, amelyeket szeretnénk.  (dvsc.hu)

A Vidi – MTK mérkőzést vasárnap rendezik.