A magyar válogatott keretéből sorra dőltek ki az angolok elleni mérkőzés előtt a védők. A meccset nézve eljátszottál a gondolattal, hogy szerencsés esetben akár Te is ott lehetnél a Wembley gyepén?
Ugye nemrégiben megsérültem, így már volt időm feldogozni azt, hogy jelenleg nem vagyok és egy ideig még nem leszek bevethető, így egyszerűen csak szurkoltam a srácoknak, nem képzeltem oda magam a pályára. 

Pedig a hírek szerint pár hete még arra is volt esély, hogy ott legyél Marco Rossi keretében, a kapitány ugyanis állítólag “nagyon erősen” figyelt Téged. Hozzád mi jutott el ebből?
Konkrétumot nem tudok, de több embertől is hallottam, hogy egy ideje bekerültem a szövetségi kapitány látókörébe, így emiatt is fontos lenne, hogy hozzam legalább a korábbi szintet, és tegyek rá arra még egy lapáttal.

Még szeptemberben jutottak el hozzám olyan hangok, hogy a következő kerethirdetésnél megkaphatom a bizalmat, de aztán sajnos alakult, ahogy alakult. Úgy érzem, ennyire közel még nem voltam ahhoz, hogy karrierem egyik fő célját elérhessem, viszont nem érzem azt, hogy ez egy elszalasztott lehetőség lenne, mert bár egy időigényes, de nem egy súlyos sérülésről beszélünk az esetemben. Hiszem, hogy később még érettebb játékosként tudok majd odakerülni a keretbe. 

Rendkívül ritka sérülés miatt dőltél ki az őszi idény hátralévő részére. Tulajdonképpen mi történt?
A Mezőkövesd elleni meccsen rögtön az 1. percben, az első felugrásnál kaptam egy óriási ütést, olyat, amilyet előtte még soha életemben. Ha nem védő lennék, földön is maradtam volna, de mentem tovább, hogy megakadályozzak egy helyzetet. Viszont nagyon szúrt és fájt az oldalam, de bíztam abban, hogy majd csak jobb lesz. Nem lett az, és pár perccel később cserét kértem, mivel már levegőt is alig tudtam venni, az öltözőbe is csak nagy nehezen bírtam besétálni.

A kórházban jött a hidegzuhany, amikor közölték, hogy légmellet kaptam, emiatt több hétig nem játszhatok majd. Bevezettek egy csövet az oldalamon, gépre voltam kötve, nem is tudtam felállni, és az a gép szívta ki belőlem a véres levegőt. Szépen lassan kezdhetem csak el előbb az óvatos, majd az intenzív mozgást. 

Tavaly az egész MTK-ban Te játszottál a legtöbbet a mezőnyjátékosok közül, idén pedig már fiatalon csapatkapitány vagy az egyik legpatinásabb klubnál. Gondoltad volna, hogy ilyen gyorsan lépkedsz előre azon a bizonyos ranglétrán?
Kívülről valóban az látható, hogy van egy szép íve a karrieremnek, minden olyan automatikusnak tűnhet, de ez nagyon nem volt így. Két éve még azért is komolyan meg kellett küzdenem, hogy megragadhassak és lehetőséget kapjak a felnőtt csapat keretében, pedig akkor az a Michael Boris volt az edzőm, aki kifejezetten kedvelt és jól is ismert. Elmondta, hogy nem feltétlenül a kezdőben számol velem, de ha keményen melózok, meg fogja adni a bizalmat. Így is történt, nagyon sokat játszhattam az első szezonomban, fel is jutottunk, de egy éve újra ott voltam, hogy csak az ötödik számú belső védő vagyok az NB I-re készülő keretben. Nem mondom, hogy jól esett, de tisztában voltam azzal, hogy komoly riválisaim vannak. Az NB I-re jöttek külföldi játékosok, ott volt Pintér Ádám is, aki előtte éveken át szinte végig válogatott volt, erős volt a konkurencia.

Az edzésen próbáltam felmérni, hogy hol tartok a többiekhez képest, és úgy éreztem, nem vagyok náluk gyengébb. De nem elég ezt gondolni, meg is kell mutatnod ezt, amikor esélyt kapsz.

A Ferencváros elleni szezonnyitóra készültünk, és kezdés előtt néhány perccel kiderült, hogy Pintér Ádi megsérült. Igazából aggódni sem volt időm, meg izgulni se, csak annyit mondtam magamnak, hogy itt van az a nagy esély, amivel élnem kell. 110%-ot kell hoznom, hogy legközelebb ne legyen kérdés, engem tesz-e be az edző, ilyen helyzetben egész egyszerűen úgy kell játszanod, hogy bármi áron megtartsd a pozíciód. Így kerültem a csapatba, és a szezon végére pedig az MTK összes mezőnyjátékosa közül én játszhattam a legtöbbet, megválasztottak az év legjobbjának is a klubnál. 

Ezek után hogy élted meg, hogy az idei szezon első meccsén megint nem vagy ott a kezdőcsapatban?
Idén már nehezebb volt megélni, hiszen mondhatjuk, hogy egy “kiteljesedett” szezon után ott találtam magam, hogy nem én kezdek. Nyilván bántott, de nem voltam elkeseredve, nem hisztiztem. Tudtam, hogy megint meg fogom kapni az esélyt. Fiatal játékos vagyok, én is érzékelem, hogy ebben a korban a hiszti, a puffogás gyakran előfordul, de szerintem ez a legrosszabb, amit tehetsz. Ha duzzogsz, ha rosszul edzel, nem az edzővel tolsz ki, csakis magaddal. Ha kihagynak, rá kell tenned egy lapáttal, és jobbnak lenni annál, aki a helyeden játszik.  

Ez kívülről nagyon egyszerűen hangzik, de a gyakorlatban is annyira az volt?
Számomra igen. Megedződtem az elmúlt 5-8 évben. A korosztályos válogatottaknál az U16-tól kezdve végig komoly posztriválisaim voltak: Szalai Attila ma már külföldön van és topcsapatokkal hozzák hírbe, Tóth Bence pedig már volt felnőtt válogatott. Három ballábas belső védő küzdött egyetlen helyért, még a keretbe se volt egyszerű odaférni. Kellett, hogy ők húzzanak felfelé, hogy jobb akarjak lenni náluk. Ezzel párhuzamosan évről évre azt láttam, hogyan morzsolódnak le mellőlem a tehetségek, hogyan tűnnek el azok, akikkel addig együtt játszottam, majd jönnek az újak, akikkel meg kell küzdenem, és tapasztaltam, hogy milyen kevesen jutnak el arra a szintre egyáltalán, hogy profi futballistákká váljanak. Megtanultam kezelni ezt a helyzetet. 

A magyar belső védő ma már szinte kuriózum az NB I-ben, a fiatal belső védő meg főleg. Miért?
Ahogy említettem, az út nekem sem volt kikövezve. A Sándor Károly Akadémián remek képzést kaptam, de a legnehezebb lépés szerintem egy magyar fiatal karrierjében az NB II-ben való játéklehetőség kiérdemlése – pontosabban az esély arra.

A “fiatalszabálynak” ugyan meg akarnak felelni a klubok, de a fiatalt általában eldugják a kapuba vagy a pálya szélére, hogy a lehető legkevesebbet ártson.

Nekem szerencsém volt, mert jó helyre adtak kölcsön. Dorogra kerültem, ahol Miskei Attila személyében olyan edzőm volt, aki középre is be mert állítani, vállalta a kockázatot. Fiatal belső védőként már az NB II-ben is nehéz bekerülni a csapatba, nemhogy az NB I-ben. A többség úgy véli, hogy oda rutinos ember kell, az állását pedig mindenki félti. Az MTK ilyen szempontból tudatosan működik, mert ennél a klubnál általában a vezetők felmérik, hogy melyik az a három poszt, ahol a fiataloknak a képességeik alapján valós esélyük lehet a csapatba kerülésre. Nagyon örülök neki, hogy belső védő poszton ilyen fiatalon ilyen komoly szerepet tudok az MTK-nál betölteni. 

Ha már komoly szerep: említettük, hogy alig 23 évesen vagy csapatkapitány, ez sem szokványos idehaza.
Ez egy megelőlegezett bizalom, nem szeretném túljátszani a szerepem. Engem választott ki az edző, a többiek pedig elfogadtak. Az öltözőn belül ott vannak az igazi csapatkapitányok, tavaly Kanta Józsi vagy Pintér Ádi, idén akár Somodi Bence, ők az igazi vezérek. Én a pályán próbáltam az lenni, és mellette megtalálni a hangot a teljes öltözővel. Fiatal játékos vagyok, én is tanulom ezeket a dolgokat, próbálok felnőni a feladathoz – Pinyő sokat segít abban, mit, hogyan és mennyit kommunikáljak a pályán és azon kívül. Ha kell, magyarul beszélek, de arra is akadt már példa, hogy angolul tartottam a motivációs beszédet. 

A válogatottal kezdtük, fejezzük is be azzal. Csalódott lennél, ha 2022 első bő keretében nem lenne ott a neved?
Megvan magam előtt az az életpálya, hogy legkésőbb mikor szeretnék a válogatottban bemutatkozni, meddig szeretnék kikerülni külföldre, de ezekről nyíltan nem szeretek beszélni, mert ha jól játszok, úgyis meghívnak, ha elég jól teljesítek az NB I-ben, akkor pedig kintről is észrevesznek majd. Úgy érzem, reálisak a céljaim, de egyelőre csak a következő lépcsőfokot szeretném meglépni. Az pedig az, hogy az NB I-en belül szeretnék oda eljutni, hogy ne csak az egyik legjobb fiatal védőnek, hanem az egyik legjobb NB I-es védőnek tartsanak.

A válogatottságra egyrészt óriási büszkeségként, másrészt tanulási lehetőségként is tekintenék. Motivál, hogy együtt edzek mondjuk egy Willi Orbánnal, aki a Bundesligában edződik, mert tőle biztosan sokat tanulhatnék.

Játékintelligens játékosnak gondolom magam, próbálok mindenből meríteni: egyetemistaként például a tanulást is fel tudom használni a labdarúgásban, mert edzeni kell az agyat is, hogy minél gyorsabban, minél magasabb szinten döntéseket tudj hozni, de semmi nem ér annyit, mint amikor a legjobbaktól élesben tanulhatsz edzésen. Szerintem ma már a belső védő az egyik legkomplexebb poszt, szinte a második irányító. Régen azt várták az ezen a poszton játszó játékostól, hogy rúgjon nagyot, csípjen, harapjon, de ma már részt kell venni a játékban, mert ha nem jut fel a csatárokhoz a labda, nagyjából mindegy, hogy elöl ki van. 

MOKÁNY LAJOS

A magyar foci egyik legtakarékosabb klubtulajdonosa: “Pillanatnyilag nem az a feladatunk, hogy horribilis összegeket költsünk el” – interjú a korábbi vidéki fellegvár első emberével