A Csakfocin is beszámoltunk a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának keddi üléséről, ahol a Diósgyőr-Újpest NB I-es bajnoki mérkőzésen történt rasszista és egyéb megbotránkoztató szurkolói megnyilvánulások miatt mindkét együttest szektorbezárásra kötelezte - előbbinél a korábbi fegyelmi vétségek próbaidőn belüli ismételt előfordulása miatt a korábban kiszabott felfüggesztett, 3 soron következő hazai NB I-es férfi felnőtt mérkőzésre szóló szektorbezárásának végrehajtását rendelték el, míg a negyedik kerületieknél a szektorbezárás büntetés végrehajtását 6 hónapra felfüggesztette.
A határozatot követően a DVTK a hivatalos oldalán jelezte, hogy a szektorbezáráson kívül 5,5 millió forintos pénzbírságot is be kell fizetniük - a szezonban immáron negyedjére. Azt is megírták, hogy az MLSZ Fegyelmi Bizottsága legnagyobb szigorral a "cigányozást" büntette, ezen fegyelmi vétség elkövetéséért a sportszervezet büntetése előfordulásonként 1,2 millió forint, ami a Diósgyőr - Újpest találkozón összesen 4,8 millió forintos büntetést eredményezett. Ezen kívül trágár kifejezésekért további 600.000 forint, míg az N szektor felől pályára dobott két darab repohárért 100.000 forintot fizet a klub.
A klub jelezte, hogy megfellebbezte az MLSZ FB korábbi határozatát, ezért az FB-nek az Újpest elleni meccsel kapcsolatos döntéséig még nem léptek hatályba a felfüggesztett büntetések, ugyanakkor most már három szektorbezárás fenyegeti a szurkolókat.
Az MLSZ hivatalos értesítőjéből az is kiderül, hogy az Újpestet 10 millió egyszázezer forint, a Honvédot 850.000 forint, míg a Videotont egymillió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.