“Kerestük és nem találtuk a magyarázatot a visszaesésre”

Mint arról beszámoltunk, az MTK vasárnap, közös megegyezéssel szerződést bontott Feczkó Tamás vezetőedzővel. Feczkó vezetésével a kék-fehérek hat 2019-es bajnokijukból négyet elveszítettek – szombaton az FTC elleni Örökrangadót, 3-1-re – és jelenleg a 7. helyen állnak a tabellán.

Polyák Balázs sportigazgató szerint nem a legutóbbi vereség miatt döntöttek elsősorban a váltás mellett, hanem egy hosszabb ideje tartó és lefelé mutató tendencia vezetett idáig.

Feczkó Tamás hatalmas munkát tett le az MTK-nál azzal, hogy visszajuttatta a csapatot az NB I-be, ezért mi köszönettel tartozunk neki. Ezek után az első osztályban is egy eredményes időszak indult el, amiről úgy gondoltuk, hogy kitarthat majd a bajnokság közepéig vagy akár a végéig is.

Azonban bekövetkezett egy megtorpanás, ami elég hosszú ideig tartott és amiből ki kellett zökkenteni a csapatot, a játékosokat, a közeget. Ha mérlegre tesszük a bajnokság első harmadát és azt, ahol most tartunk, egy olyan tendencia látszik, ami lefelé mutat. Az új edző érkezésével azt várjuk, hogy ez a folyamat pozitív irányba változzon.

Az MTK speciális klub olyan szempontból, hogy mi olyan mértékben próbálunk támaszkodni az utánpótlásra, ami meg is nehezíti egy vezetőedző, vagy akár egy sportigazgató feladatát, így Feczkó Tamásnak is különleges és komplexebb feladattal kellett szembenéznie. Mi az eredmények miatt váltottunk, szeretnénk a mezőny első feléhez tartozni, és úgy láttuk, hogy ez a folyamat megtört, bár nem olyan nagy a hátrányunk, hogy azt ne lehetne ledolgozni. Az NB I-ben akár két meccs alatt is sokat lehet a tabellán előre lépni, de ez fordítva is igaz, két forduló alatt bárki veszélybe kerülhet a középmezőnyből, nincs könnyű mérkőzés.

Ez a döntés egy folyamat eredménye volt, nem a Ferencváros elleni vereség volt elsősorban a meghatározó, de ez volt “az utolsó csepp”, úgy éreztük, most értünk a folyamat végére. A kevésbé sikeres szereplés mellett a játékban is éreztünk visszaesést, utóbbi pedig számunkra is érthetetlen volt. Kerestük és nem találtuk a magyarázatot, ezért úgy gondoltuk, ez lesz a helyes lépés. Az új edzővel pozitív irányba szeretnénk lépni

– fogalmazott az M4 Sport “Góóól2” c. műsorában Polyák, aki elmondta, hogy a tulajdonossal és a klub elnökével közösen hozták meg az edzőváltást eredményező döntést végül.

Magyar edző jöhet már hétfőn

Hogy ki lehet Feczkó utódja a kispadon, egyelőre nem tudni, azt viszont a sportigazgató elárulta, hogy mindenképpen magyar edzőt szerződtetnének.

Bízunk az értékítéletünkben, el kell kezdeni az egyeztetést a jelöltekkel. Magyar edzőben gondolkodunk. Azt, hogy ki lesz az edző, holnap szeretnénk majd bejelenteni – tette hozzá vasárnap a kék-fehérek szakmai vezetője.