Közös megegyezéssel szerződést bontott Feczkó Tamással a fővárosi csapat, utódját a következő napokban jelenthetik be.
A mai nappal távozik posztjáról Feczkó Tamás, miután klubunk vezetése erről megállapodott a szakemberrel - írja az mtkbudapest.hu.
Feczkó vezetőedzői pályafutásán a Balmazújvárosnál kezdte 2015-ben, 2017-ben pedig már feljutást ünnepelhetett az NB II-es csapattal. Ugyanazon év nyarán az élvonaltól búcsúzó MTK Budapesthez szerződött, és a csapatot azonnali visszajutáshoz segítette. Az NB I-ben is a fővárosi csapat élén mutatkozhatott be, és 24 forduló alatt 9 győzelmet, 4 döntetlent és 11 vereséget ért el, mielőtt vasárnap távozott az NB I-ben jelenleg a Mezőkövesdtől egy ponttal lemaradva a 7. helyen álló MTK-tól.
A klub hivatalos oldalának tájékoztatása szerint az új vezetőedző személyéről a következő napokban születik döntés.
Átigazolások
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.