Mészöly reagált menesztésének az okaira: "Én is hallottam ezeket a szidalmakat" - interjú

A Haladás távozó vezetőedzője a Halmosi-ügyről, a csapat erőnlétét ért „vádakról”, a feszült hangulatú öltözőről és Király nyilatkozatáról is beszélt.
Budai László 2017. augusztus 30., szerda 15:31
A Haladás távozó vezetőedzője a Halmosi-ügyről, a csapat erőnlétét ért „vádakról”, a feszült hangulatú öltözőről és Király nyilatkozatáról is beszélt.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 30., szerda 15:31

A csakfoci.hu keddi cikkében megírta, mik vezethettek odáig, hogy a Haladás vezetői menesztették Mészöly Géza vezetőedzőt a csapat éléről. Információinkra a távozó szombathelyi edző is reagált, így beszélt a vezetőkkel való viszonyáról, a Halmosi-ügyről, Király Gábor nyilatkozatáról és az együttes erőnlétét, valamint a taktikát ért „vádakról” is.

- Egy nappal a menesztése után hogy látja a szombathelyi korszakot és a menesztését? Csinálna valamit másképp?

- Ha a felkérésemkor azt mondják, hogy a csapatot először benntartom, aztán az ötödik és a hatodik helyen végzünk, azt hiszem, én is, és a vezetők is elfogadtuk volna. A szakmaiságot nem gondolom, hogy meg lehet kérdőjelezni, az eredmények engem igazolnak. Persze a játékosokra támaszkodtam, és ennek is kellett volna megtörténnie a legutóbbi meccseken is.

De ha most kellene döntenem, most is úgy döntenék, hogy például Halmosi Péter csak a mérkőzések utolsó 30 percében legyen ott, akkor „rántsa meg” a csapatot. Peti ezt nem nagyon tudta elfogadni, nehéz volt neki feldolgozni. Pedig ezzel tudott volna segíteni a Haladásnak.

- Amint azt megírtuk tegnap, úgy tudjuk, voltak olyan játékosok, akikre nem számított, pedig a vezetőség inkább megtartotta volna őket. Voltak ilyen vitái a vezetőkkel?

- Ami Ugrait és Martínezt illeti, ők akartak innen elmenni. Ugrai úgy nyilatkozott, hogy ő ebben a csapatban nem tudott játszani, más típusú játékos. Ebben a kérdésben a vezetőség is abszolút mellettem volt. Iszlai Bencével nem tudott megegyezni a klub, az nekem tényleg fájdalmas volt. Szerettem volna megtartani őt.

- Több, igen érdekes nyilatkozat is volt a játékosok részéről az elmúlt hetekben. Király Gábor például már az első meccs után azt mondta: reméli, hogy jövőre, az új stadionban is NB I-es lesz a Haladás. Hogy érezhette egy meccs után ennyire gyengének az együttest?

- A szezon elején éreztük, hogy nehéz bajnokság lesz. Nem sikerült úgy az erősítés, a támadók későn érkeztek. 2-3 forduló elment és például Myke Ramos csak akkor kapta meg az engedélyét, nem tudott ott lenni a felkészülés alatt, ez is hátráltatott. Volt egy csapatjátékunk, amit kialakítottunk, de Grumic is megsérült, így a Honvéd ellen sem az optimális kezdőcsapattal tudunk felállni. Látszódott, hogy nem kész a csapat. Gabiban ez a keserűség lehetett, hogy – látva a játékot - itt nagyon nehéz szezon lehet. Mi egy nevelőegyesület vagyunk, nem vásárolunk össze játékosokat. De büszkék lehetünk rá, hogy Radót, Gaált, Hegedűst és Iszlait is kinevelte a klub. Ezeket a játékosokat nem lehetett teljes mértékben pótolni.

- Úgy tudjuk, több játékos is elégedetlen volt a taktikával és a csapat erőnlétével. Ezekből Ön mennyit hallott?

Azért is gondolom, hogy ezeket bennfentesek mondhatták, mert én is hallottam ezeket a szidalmakat, amikor a nyáron elkezdődött az új szezon. Ezek eljutottak a vezetőktől hozzám. De a taktikai részt nem is értem. Az, hogy a játékos mondta volna meg a taktikát, nem igaz.

Nagyon komoly mérkőzéseket nyertünk meg akár tavaly is, például a Diósgyőr ellen, idén a jó állapotban lévő Balmazújváros vagy a jó nevekből álló Debrecen ellen úgy, hogy taktikailag kerekedtünk felül. Aki ezt megkérdőjelezi, az nem látta a találkozót, vagy nem foglalkozik a Haladással. Az eredmény véd meg engem, és a meccsek történései. Olyan győzelmeket, amelyeket arattunk, nem lehet erőnlét és taktika nélkül elérni. Olyan innovatív dolgokat csináltunk, ami a modern labdarúgásban elkél és természetes. Emelt fővel távozhatok a szakmai stábbal együtt. Szeretném külön megköszönni a szombathelyi és a soproni drukkereknek is a támogatást, szép emlékekkel távozom.  

- Mi okozta akkor az 5-1-es vereséget a legutóbbi fordulóban?

- A szakmaiságunk, a felkészültségünk megvolt a Puskás Akadémia elleni „ötösnél” is, lehetett látni, hogy megvan a játék fonala, és az első 20 percben az volt a pályán, amit elterveztünk. De egy hiba után nem szabad ennyire szétesni.

- Az is elhangzott, hogy a Halmosi-ügy után rendkívül feszült volt a Haladás öltözője.

Volt egy feszültség a csapaton belül, ez zavarta a játékosokat. Sajnos a fiatal futballisták látták, hogy megtörtént a vita… Tóth Miklóssal, Illés Bélával mi is voltunk játékosok, tudjuk, hogy ilyenkor le tudnak fagyni a játékosok. Ez is történt.

A rutinos labdarúgók nem tudták mutatni az utat ebben a helyzetben, és ez nagyon hiányzott. De megvan a lehetőség arra, hogy a Peti kicsit átgondolja, hogy miként tud a legjobban segíteni, és ha a Király Gabi is mellé áll, akkor a csapat ismét sikeres lehet.

- Halmosi Péterrel beszélt a menesztése után?

- Igen, kezet fogtunk, és sok sikert kívántunk egymásnak. Jó viszonyban váltunk el. 2015-ben, amikor idekerültem, a jobbkezem volt a pályán. Eltelt két és fél év, és a vezetéssel együtt más feladatkört szántam neki, ezt elfogadta, írásban aláírta. De nem tudott ennek megfelelni.

BUDAI LÁSZLÓ

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz