A Przeglad Sportowy szerint a lengyel válogatott majd egy órán át “szörnyű benyomást tett Budapesten”, sokáig a kaput sem találta el. Eközben a védelem “összehozta” Sallai vezető gólját (Szczęsny rossz helyezkedésének és Bednarek sebességének is szólt a kritika). “Rossz volt nézni a lengyel játékosok erőtlenségét és a magyarok erejét” – írják. Hozzáteszik, hogy három gólt 2018 októbere és egy Portugália elleni meccs óta nem kapott a lengyel válogatott, amely csak az eredménynek örülhet a budapesti találkozót követően.

A lap Paulo Sousa szövetségi kapitányra is ráhúzta picit a vizeslepedőt, 5-ös osztályzatot adva a trénernek, mondván a portugál rontott, amikor például az újonc Michal Heliknek adott lehetőséget a védelem közepén. Azt viszont a javára írták, hogy rájött ő is a hibájára és cseréi hozták vissza a meccsbe csapatát. Ami a játékosokat illeti, Helik és Bednarek, azaz a két kezdő középső védő kapta a leggyengébb osztályzatokat (3-ast), míg a második gólt szerző cseretámadó, Jozwiak a legjobbat (7-est).

Lewandowski 6-os osztályzatot érdemelt ki a portáltól: “80 percig ez nem a kapitány meccse volt – a magyar védők gyorsan ráugrottak, nem adtak neki területet, az ideje nagy részét lekötötte a közelharc (meg néha a földharc, mint a második gól előtt), olykor könyökösökkel is kezelték. De nem adta fel és az egyenlítő gól miatt elismerés jár neki” – írják a Bayern klasszisáról.

A Sportowe Fakty úgy látta, a lengyel játékosok igazi krízishelyzetben tettek tanúbizonyságot karakterükről, méghozzá egy valódi thrillert hozó mérkőzésen. Kiemelik, hogy a majd 60 perces válságot Robert Lewandowski is nehezen viselte. “Rendkívüli módon irritálták a történtek, a lelátóról is lehetett hallani, hogyan kiabál a társakkal, miért nem passzolnak neki. Ráadásul a rivális is elég keméynen bánt vele, könyököst is kapott a fejére, ezen pedig Lewandowski nehezen tudott túllendülni. Volt is egy vitája emiatt a szünet előtt a bíróval, miközben az öltöző felé mentek” – tették hozzá a Paulo Sousa által is elővett bíráskodás kapcsán a lengyelek.

Megjegyzik azt is, hogy a jelek szerint Sousa félidei beszéde is teljesen eredménytelen maradt, a lengyelek ugyanolyan rosszul kezdték a második félidőt, ahogyan az elsőt befejezték. Szalai Ádám gólja kapcsán pedig ezt írják:

Az egész védelem lemaradt róla, így talált be Szczęsny kapujába. Szalai Lewandowski tökéletes ellentéte, ő a legkevésbé effektív csatár a Bundesligában, 2019 decembere óta nem talált be a bajnokságban. És még ennél is többet várt a válogatottbeli találatára

Szalai Ádám a lengyel meccsről: “Ebben most kicsit több volt” – a karrierje vége felé is segítene a válogatottnak

A lengyelországi Eurosport “kétarcú meccsről” ír, amely előbb hibákat, teljes védelmi zűrzavart, ötlettelenséget, majd feltámadást is hozott lengyel részről. “Nekünk és a magyaroknak sincs túl jó csapatunk. Ez az este nem a parádés megoldásokról, hanem a rémálomszerű bakikról szólt inkább. Nekünk a vége azt jelenti, hogy pontokat veszítettünk, hiszen győzni mentünk Budapestre, nem az ikszért” – fogalmaznak. Azt is megjegyzik, hogy szerintük Fiolát már korábban ki kellett volna állítania a játékvezetőnek, mert több olyan szabálytalansága is volt, ami második sárgát ért volna.

A portál idézi Robert Lewandowskit is, akit sok minden meglepett a pályán.

Az első félidőben az igazi akarat is hiányzott belőlünk a gólszerzéshez, a második játékrészben azonban már mertünk kockáztatni, főleg a második gólunk után. Kaptunk azonban hármat, úgyhogy ezen a területen van mit előrelépnünk. De ahhoz képest, milyen kevés időt töltöttünk együtt, nem gondoltam volna, hogy ennyi minden összejön majd. Nem lehet még bizonyos automatizmusokat elvárni a csapattól, például azt, hogy egy csapattárs valóban ott helyezkedik, ahol megbeszéltük. Erre nem elég egy mérkőzés, de reméljük, legközelebb már ez is jobban alakul. Nagyon rég nem láttam azonban olyat, hogy így talpra tudjunk állni. Az, hogy három gólt kaptunk, az elfogadhatatlan, de az egyenlítésünk azt mutatja, hogy a végsőkig képesek vagyunk harcolni – tette hozzá a harmadik gólt szerző csatár.

Az Interia Sport azt írja, csak a statisztikák szólnak a lengyelek mellett (“e szerint a miénk volt a jobb csapat, bizonyos elemekben valósággal szétzúztuk az ellenfelet”), de valójában sokáig csak futottak az eredmény után.

A Radio Zet szerint a lengyel cserék változatták meg a meccs képét Magyarországon, egy olyan mérkőzésen, amit gólzápor és komoly érzelmek jellemeztek.

A Polsat Sport szerint jobb lenne elfelejteniük az első félidőt, Paulo Sousa pedig 0-2 után ébredt fel a kispadon, hogy aztán cseréi egy perc alatt visszahozzák a reményt a lengyelek számára.

Az Onet szerint nem az az első meccs lett ez a lengyelek és Sousa számára, amit vártak, ráadásul majd egy órán át úgy tűnt, először kaphatnak ki egy selejtezősorozat első meccsén a XXI. században. “Új edző, régi problémák” – a lap szerint a védekezésbeli hiányosságok és a támadójáték passzivitása a portugálnak is sok feladatot ad majd.