Hivatalos: Andrea Pirlo lett a Juventus új vezetőedzője

Korábbi játékosa, Andrea Pirlo lett a Juventus futballcsapatának új vezetőedzője.
Csakfoci Admin 2020. augusztus 8., szombat 20:20
Korábbi játékosa, Andrea Pirlo lett a Juventus futballcsapatának új vezetőedzője.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. augusztus 8., szombat 20:20

A 41 esztendős olaszt alig néhány órával azután nevezték ki a torinói alakulat élére, és kötöttek vele két évre szóló szerződést, hogy menesztették Maurizio Sarrit, a Juvét tavaly nyár óta irányító 61 éves szakvezetőt, miután a gárda péntek este búcsúra kényszerült a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Sarri elküldésére és a tréneri cserére annak ellenére kerített sort villámgyorsan a torinói klubvezetés, hogy hazai bajnoki címét megvédve sorozatban kilencedszer lett aranyérmes a Serie A-ban a Juventus, a BL-mérlegben pedig hat győzelem és egy döntetlen mellett egyetlen vereség szerepelt, igaz, az olasz kupa júniusi döntőjében ugyanakkor alulmaradt a gárda a Napolival szemben.

Pirlo a Juve Serie C-ben szereplő U23-as csapatának edzőjeként tíz napja állt ismét korábbi klubjánál szolgálatba, de meccsen még nem irányította a fiatalok együttesét.

Az irányítókészsége alapján játékoskorában Maestróként becézett, 116-szoros válogatott Pirlo a nemzeti csapattal 2006-ban világbajnokságot nyert. A Serie A-ban, s a Bajnokok Ligájában is kétszer az AC Milannal végzett az élen, míg a Juventusszal 2011 és 2015 között négy bajnoki címet zsebelt. (MTI)

Olvastad már?
Belebukott a BL-kiesésbe, menesztették Sarrit a Juventus éléről - hivatalos
Szombat délután hivatalossá vált, hogy távozik a torinóiak kispadjáról a 61 éves vezetőedző.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Nem lesz nagy mozgás
"Lesz valamennyi változás a keretben, de nem sok" - fogalmazott Révész Bálint tulajdonos a szon.hu cikke szerint.
Légiósok
Callum Styles
Napokon belül döntést hozhatnak a Sunderlandnél a magyar válogatott Callum Stylesról.
Csapatot találhat
Sztanyiszlav Csercseszov
A Fradi korábbi vezetőedzője minden bizonnyal az orosz első osztályban veszi át az egyik csapat irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz