Belebukott a BL-kiesésbe, menesztették Sarrit a Juventus éléről - hivatalos

Szombat délután hivatalossá vált, hogy távozik a torinóiak kispadjáról a 61 éves vezetőedző.
Nyikes Zoltán 2020. augusztus 8., szombat 15:02
Szombat délután hivatalossá vált, hogy távozik a torinóiak kispadjáról a 61 éves vezetőedző.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. augusztus 8., szombat 15:02

Kényszerű távozásának hírét az olasz klub honlapján megjelent szombati közleményben tudatták. A torinói alakulatot tavaly nyár óta irányító 61 éves szakvezetőt annak ellenére küldték el, hogy hazai bajnoki címét megvédte a Juventus, a BL-mérlegben pedig hat győzelem és egy döntetlen mellett egyetlen vereség szerepelt.

A Bajnokok Ligájától való búcsú azonban minden más érvnél erősebbnek bizonyult,

jóllehet Sarri, akinek szerződése 2022 nyaráig szólt, a kiesést követően úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy jövője a pénteki mérkőzésen múlik.

Optimista megfogalmazása szerint a klub vezetői aligha egyetlen meccs alapján döntenek, amelyen csapata a BL-nyolcaddöntő hazai visszavágóján 2-1-re legyőzte az Olympique Lyont, ám idegenben szerzett góllal mégis a franciák jutottak tovább.

Sarrival a kispadon a Juventus bajnoki címét magabiztosan védte meg, és sorozatban kilencedszer lett aranyérmes a Serie A-ban. Az is igaz viszont, hogy az olasz kupa döntőjében ugyanakkor alulmaradt a gárda a Napolival szemben, valamint az Olasz Szuperkupa-finálét 3-1-re elveszítette a Lazio ellen.

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli a szombati menesztés előtt azt mondta a Sky Sport Italiának, hogy néhány napra szükségük van a szezon kiértékelésére.

Sarri 51 tétmeccsen 34 győzelmet aratott, 8 döntetlent játszott és 9 vereséget szenvedett el a Juventus trénereként. (MTI/csakfoci.hu)

Olvastad már?
BL: Megszólalt a Real Madrid negatív hőse, Sarri távozását követeli az olasz sajtó - visszhangok
Zidane szerint büszkék lehetnek a szezon 95 százalékában mutatott teljesítményükre, Varane vállalja a felelősséget. Guardiola csatlakozott Lippihez és Hitzfeldhez. BL-visszhangok.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz