NB II-hírek
Vasas
NB II: Geráék elküldése is kevés lehet a Vasasnak a feljutáshoz
A Csakfoci olvasóinak a többsége szerint a Vasas ebben az idényben sem jut fel az élvonalba.
TOP
A legjobb jelenetek
Ezért nézz NB II-t!
Videón mutatjuk meg a honlapunk által legemlékezetesebbnek ítélt öt jelenetet a magyar másodosztály ötödik fordulójából.
Puskás A./Honvéd
Kerezsi és Bévárdi csapatot cserélhet
Kerezsi Zalán Kispestről Felcsútra, Bévárdi Zsombor pedig pont fordítva, a Puskástól a Honvédhoz kerülhet. (NSO)
Kisvárda
Kitették a keretből az egyik alibizőt
Révész Attila a hétvégi meccs után edzőbuktató játékosokról beszélt, szerdán pedig ki is tette a keretből Bernardo Maticot, akit Ajkán már a szünetben lecserélt.
Az 5. forduló válogatottja
Ők voltak a hétvége legjobbjai
Az NB II 5. fordulóját követően is összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Honvéd
Hangya is kiszemelt
A Csakfoci úgy tudja, a kispestieknek a Fehérvárt elhagyó Hangya Szilveszter az egyik kiszemeltjük.
Kecskemét
Kirchner Krisztánnal erősíthetnek
A Csakfoci úgy tudja, hogy a Kozármisleny gólkirály támadóját több élvonalbeli csapatnál is szívesen látnák, de a játékos a KTE-nél köthet ki.
Kövesd-Szeged 1-2
A hajrában fordított a Szeged
Cibla Flórián góljával sokáig vezetett a Kövesd, de a csereként beállt Borvető Áron a hajrában előbb egyenlített, majd a győztes gólt is előkészítette.
Kisvárda
Révész kiakadt
Révész Attila sportigazgató úgy látja, Magyarországon divattá vált, hogy a játékosok edzőt buktatnak, Kisvárdán azonban a labdarúgók fognak bukni.
Mezőkövesd
Magyar fiatalokkal építkeznek
Cseri Tamás a kövesdiek átigazolási politikájáról is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Mezőkövesd
Cseri és a kettős játszma
Játékos és vezető is a klubikon.
Eredmények
Négyet kapott a Vasas
Az elmúlt napokban, hetekben edzőt (le)váltó Honvéd, Kisvárda és Vasas is pont nélkül maradt vasárnap az NB II-ben.
Vasas
Külföldről jöhet a Vasas-edző
A csakfoci.hu információi szerint a legutóbb a Herthánál dolgozó Bódog Tamás lehet a legesélyesebb a Vasas megüresedett kispadjára.
Honvéd
Lipcsei vs. Laczkó
Laczkó Zsoltot hétfőn nevezték ki a Honvéd vezetőedzőjének, vasárnap pedig már fontos mérkőzés vár rá a Soroksár otthonában.
Soroksár
Lipcsei Péter
Lipcsei Péter többek között Lisztes Krisztián jövőjéről is nyilatkozott az M4 Sportnak.