Lézeres eljárással kezelik a Haladás játékosának lábsérülését – ekkor állhat edzésbe

A Haladás több poszton bevethető játékosa a Paksi FC elleni bajnokin sérült meg. Németh Milánnak az úgynevezett tibiofubuláris szalagja sérült meg.
Csakfoci Admin 2018. október 18., csütörtök 18:54
A Haladás több poszton bevethető játékosa a Paksi FC elleni bajnokin sérült meg. Németh Milánnak az úgynevezett tibiofubuláris szalagja sérült meg.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 18., csütörtök 18:54

Emlékszem, a második félidőt mi kezdtük, én pedig a hátragurított labdát – ahogy korábban megbeszéltük – a szélsők irányába rúgtam fel. Ám az ellenfél játékosa, Haraszti Zsolt túl közel volt hozzám, így izomból, jó nagyot rúgtam ballal a labdába. Abban a pillanatban éreztem a pattanást a térdemben, és egyből a földre rogytam. Mivel borzasztóan fájt és rá sem tudtam állni, rögtön lecseréltek. Még aznap a kórházban megröntgeneztek, de akkor nem tudták megállapítani, pontosan mi a bajom – kezdte Németh Milán a haladas.hu-nak.

A 30 éves játékosnál a vizsgálatok kimutatták, szerencsére nem szakadtak el a szalagjai.

Másnap MR-vizsgálaton voltam, ám ekkor sem lettünk sokkal okosabbak, hiszen korábban pont azon a részen, ahol megsérültem, volt egy oldalszalag-szakadásom, aminek még látszódtak a nyomai. Így

nehéz volt megállapítani, hogy amit látunk, az vajon a friss sérülésem eredménye vagy még a régié. Végül több vizsgálat után kiderült, a szárkapocs és sípcsont találkozásánál lévő, tibiofubuláris szalagom nyúlott meg.

Szerencsére azonban el nem szakadt.

Németh már a rehabilitációját végzi, és reméli, hamarosan együtt edzhet a társakkal.

Egy hétig nem terhelhettem, azóta a rehabilitációt végzem. Járok gyógytornára, lézerrel kezelnek és erőnléti edzőnkkel, Lukács Tihamérral külön készülök. Szépen gyógyulok, minden gyakorlatot meg tudok csinálni, viszont ha labdába rúgok, még fáj a lábam. Amennyiben semmi nem jön közbe, remélem, hogy másfél hét múlva bekapcsolódhatok a közös munkába. Borzasztó nehezen viselem, hogy nem játszhatok, nem segíthetek nehéz helyzetben lévő együttesemen.

Átigazolások
Fradi
Keita marad
Hivatalossá vált, hogy Naby Keita kölcsönszerződése lejárta után is marad a Ferencvárosban.
Légiósok
Kelemen távozott
Ahogyan várható volt, elhagyta a román élvonalbeli Csíkszereda együttesét a klub korábbi csapatkapitánya, Kelemen Dávid.
Fradi
Kiszállt a Lazio
Az olasz sajtó tényként kezeli, hogy Tóth Alex nem a Lazio csapatába igazol.
Tovább az összes átigazoláshoz