A múlt vasárnapi, DVSC-Nyíregyháza Spartacus FC keleti rangadó után számos kritika érte a mérkőzés játékvezetőjének és segítőinek működését. Kedden a Szpari hivatalos formában is jelezte, hogy nem hagyja annyiban Temesvári Attila furcsa hétvégi piros lapját, és válaszokat vár az MLSZ-től Rúsz Márton játékvezető ténykedése miatt. Még aznap a szövetség kora délután hivatalos honlapján a magyar játékvezetőkkel kapcsolatban is közzétett egy cikket, amelyből az is kiderült, hogy a Bódog Tamással összetűző Rúsz Márton ősszel nemzetközi szinten is folytatja a munkát.
Mint ismert, a nyírségiek vezetőedzője és a játékosai is számon kérték sporit, a heves vita közben a biztonságiak is a pályára siettek. Bódog emiatt előbb sárga, majd piros lapot kapott, meccs utáni nyilatkozatában pedig arrogánsnak nevezte a sípmestert.
A történtekre a Magyar Labdarúgó Szövetség közleményben reagált, és kitért a mérkőzés vitatott eseteire. Az MLSZ szerint Rúsz Márton helyesen járt el, amikor a 62. percben Temesvári Attilának és Batik Bencének is sárga lapot adott, ugyanakkor a Szpari játékosának kiállításánál nem hibázott a játékvezető. Batik Bence esetében viszont a szövetség szerint igen, hiszen nem állította ki a DVSC védőjét.
Az MLSZ közleménye szerint a játékvezetői döntések szakmai értékelése során az eseteket külön-külön vizsgálták, és a Batik Bence esetében történt hibás döntés miatt Rúsz Márton büntetésben részesül.
"A játékvezetők működését a bajnokság egészében folyamatosan, mind a 198 mérkőzés esetében ellenőrzi, értékeli és ha szükséges, szankcionálja az erre hivatott testület. A játékvezetők működésének értékelése és esetleges szankcionálása az MLSZ független Játékvezetői Bizottságának (JB) feladata és hatásköre.
Fentiekből következően a JB a Batik Bence-Temesvári Attila esetet is megvizsgálta.
A bizottság álláspontja szerint Temesvári Attila első sárga lapos figyelmeztetése indokolt volt, mert az UEFA szakmai iránymutatása alapján az ilyen jellegű konfrontáció esetén mindkét csapatból legalább egy-egy játékost figyelmeztetésben kell részesíteni. A játékos második sárga lapos kiállítása is szakmailag helyes döntés volt, mert a szabálytalanságával egy lendületesen kibontakozó, ígéretes támadást állított meg.
Batik Bence esetében viszont a játékvezető hibázott, mert az ilyen, szándékos fej- vagy arcon történő ütés piros lappal büntetendő szabálytalanság. Az ő esetében a kiállítás elmaradt, azaz a játékvezető hibás döntést hozott.
A fent említett folyamatos és szigorú teljesítményértékelés folyamatában a súlyos hibák nem maradnak következmény nélkül. A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek." - olvasható a szövetség hivatalos közleménye.