Magyarázatot vár a Nyíregyháza Spartacus a hétvégén történtekre: a klubnál nem mennek el szó nélkül amellett, ami Temesvári Attilával történt. Mint ismert, a DVSC-Szpari (1-0) rangadó 62. percében egy szabadrúgás után a hazai tizenhatoson belül Temesvári Attila és Batik Bence találkozott a levegőben, majd amikor a Szpari hátvédje a földön fekvő ellenfelénél érdeklődött, Batik könyökkel odacsapott neki. Érdekesség, hogy Rúsz Márton játékvezető közel volt az esethez, mégsem állította ki a Loki hátvédjét, pedig a Szpari játékosai is arra kapacitálták, nézze vissza az esetet a VAR segítségével.
A fiatal bíró ehelyett sárga lapot mutatott fel mindkét játékosnak - Batik pirosa így elmaradt -, aminek később volt jelentősége. A 92. percben Temesvári ugyanis a második lapját is megkapta, így végül őt állították ki, amiért alighanem eltiltás jár majd.
Már a meccset követően volt következménye az esetnek: a lefújást követően a vendégek vezetőedzője, Bódog Tamás Rúszhoz rohant, aki a heves reklamálását piros lappal honorálta.
A Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján sem titkolta, hogy elégedetlenek a játékvezetői döntésekkel.
“A debreceni játékos nem kapott piros lapot, és érthetetlen módon játékosunknak - aki az adott esetben az áldozat volt - is felmutatta a játékvezető a sárga lapot. Később Temesvári Attila a hajrában még egy sárgát kapott, így Rúsz Márton felmutatta neki a pirosat. Mindez azért különösen fájó, mert a belső védő így várhatóan eltiltást is kap, azaz nem léphet pályára a következő fordulóban. Ártatlanul... Egy másik szituációnál Toma György gyanús körülmények között került a földre, itt egy büntető maradt el” - írták a Szpari honlapján.
A klub ügyvezető igazgatója, Dankó Gergő megkeresésünkre mindehhez hozzátette, szeretnének magyarázatot kapni és remélik, meg is kapják azt.
Értetlenül állunk a klubnál a meccsen történtek előtt. Ez igaz a csapatra, az edzőre, a teljes vezetőségre és a tulajdonosra is, aki 16 éve segíti minden erejével a klubot, de amikor ilyen dolgokkal és igazságtalanságokkal szembesül, azt nehéz figyelmen kívül hagyni.
- Természetesen tudjuk, hogy eredményt utólag soha nem módosítanak bírói hibák miatt - ahogy a kapott gólunkról sem a játékvezető tehet -, de ezzel együtt szeretnénk válaszokat kapni a miértekre. A szövetségnek sokféle elvárása van a klubok felé, mi azokat teljesítjük, de azt gondolom, nekünk is lehet elvárásunk az, hogy ilyen esetben valaki megmagyarázza, mégis mi miért történt, a számunkra és a futballszurkolók számára egyértelmű döntések miért maradtak el.
Tudjuk, hogy a játékvezetői bizottság utólag megbeszéli ezeket a hibákat házon belül, de talán könnyebb lenne nekünk is túllépni mindezen, ha ilyen esetben - amikor a játékvezető súlyos hibákat vét -, a dolgok nem maradnának csak úgy annyiban, hanem valaki megadná nekünk azokat a válaszokat, amiket keresünk, amiket várunk, vagy legalább feltegye a kezét, hogy itt most valakik nagyot hibáztak. Természetesen mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a tévesen kiállított játékosunk ne legyen igazságtalanul eltiltva.