Három különböző csapattal is megnyert bajnoki cím, 23 válogatott mérkőzés, egy Magyar Kupa-siker, és egy sokáig felejthetetlen, horvátoknak lőtt győztes gól után abbahagyja profi karrierjét a 35 éves Pátkai Máté, aki a csakfoci.hu-nak adott interjújában jelentette be visszavonulását.
Az MTK-val, a Győrrel és a Vidivel NB I-es, míg a Vasassal NB II-es aranyérmet szerző, immáron csak ex-futballista kíméletlen őszinteséggel beszélt arról, hogy a magyar futballt körülvevő közeg miatt egyetlen klubnál sem tudja elképzelni magát a jövőben, nyíltan mesélt korábbi edzőiről, többek között Marco Rossiról, Marko Nikolicról, Kondás Elemérről, Pintér Attiláról, Márton Gáborról és Kuttor Attiláról. Elárulta, hogy melyik tréner vádolta őt edzőbuktatással, mely korszakok voltak rá a legnagyobb hatással, de azt is, hogy miért rúgott oda egy edzésen szántszándékkal fiatal csapattársának, és hogy miért fájt neki, hogy a Vasasnál nem adták meg a lehetőséget a visszatérésre. Nagyinterjú.
Télen, még a Vasas játékosaként szenvedtél súlyos sérülést, aztán nyáron nem hosszabbítottak veled, azóta nincs csapatod. Hogy vagy most egészségileg, látunk még a pályán?
- Szinte teljesen visszajöttem abból a sérülésből. Halmai Tomival, a válogatott szakemberével végeztem a rehabilitációt, eljutottunk egy 85-90%-os szintig, de akkor, szeptember közepe felé, amikor láttam, hogy nem kapok olyan lehetőséget,
felhívtam és megmondtam neki, hogy arra, amire szeretném, tökéletes a lábam, viszont abbahagyom a rehabot, mert nem folytatom a focit.
Erről nem is beszéltél még sehol, ha minden igaz.
Nem kérdezték, én meg nem éreztem magam akkora játékosnak, hogy a közösségi médiában jelentsem ezt be. Akik közel állnak hozzám, tudják, mi a helyzet, mindenki más pedig majd most megtudja. Már rendben lennék fizikálisan, de nyáron lejárt a szerződésem a Vasasnál, és úgy érezték, hogy már nem vagyok fontos, nem tudok segíteni. Persze nyilván nem így, sérülten terveztem a lezárást.
Fájt, hogy a Vasasnak nem kellettél?
- Sok mindenkitől hallottam, hogy ilyen esetben - főleg ha az ember valamit letett már az asztalra, még ha nem is fiatal -, segítik azzal a játékost, hogy vissza tudjon jönni a sérüléséből. A Vasasnál ezt nem érezték fontosnak.
Hogy fájt-e? Igen, két dolog miatt. Az egyik, hogy sérülten kellett befejeznem, a másik, hogy látva a csapatot, 35-36 évesen is tudtam volna segíteni. Már márciusban éreztem, hogy nem akarják a folytatást, de ezt csak május végén közölték. Ettől függetlenül szurkolok nekik, nincs bennem tüske, békében váltunk el. Ezt meg kell emészteni, én meg is tettem.
- A szeptember eleji méréseim sok huszonéves játékosnál jobbak voltak, de nem akartam már várni, és én is csak olyan lehetőségben gondolkodtam, ami a családnak is megfelelő, hiszen a gyerekeim jó iskolába járnak, nem akartunk nagy változást. Így végül a befejezés mellett döntöttünk. Sokáig a foci az első, de eljön a pont, amikor a család fontosabb.
Évekkel ezelőtt azt mondtad, biztosan nem akarsz a futballban szerepet vállalni a játékoskarriered után. Ezt még mindig tartod?
- A személyiségemből fakadóan nem hiszem, hogy sok lehetőséget kapnék. Az edzőség abszolút nem érdekel, egyrészt mert ugyanolyan, mint a labdarúgóélet, sőt, még nehezebb mellette a családdal lenni. A másik, amit hallani, hogy itthon nehéz végigvinni egy tulajdonoson, a feletteseiden az elképzelésedet, még ha nagyon határozott is a véleményed, és tudod, hogy jó az irány.
Nem mindig a szakmai szempontok érvényesülnek. Mivel ezt nehezen tolerálom, tudom, hogy nem kapnék esélyt, ezért nem is erőlködöm. Nem szeretek az árral szemben úszni, mert az felőröl.
Játékosként ez nem így volt, vagy akkor jobban figyelned kellett, hogy ne mondd el a véleményedet?
- Játékosként is sokszor megkaptam azt a nyilatkozatomat, amikor elmondtam, hogy 29 évesen egy szerb edző tanított meg nekem bizonyos dolgokat, amit lehet, hogy már 15-16 évesen meg kellett volna tanítani, de nem tették meg.
Itthon az edzők sokszor máról holnapra élnek, nincs egy ötlet, egy elképzelés a fejükben, emiatt a pillanatnyi cél érdekében teszik a dolgukat, és nem a hosszú távot figyelembe véve. Ez az én gondolkodásmódommal nem egyezik. Lehet, hogy nem szép a megfogalmazás, de a magyar utánpótlás-nevelésben rengeteg hiányosság van az edzők részéről.
És ez baj, mert egy játékosnak az edzőjére fel kellene néznie, ez azonban kevésszer tud megvalósulni. Tudom, hogy nagyon kritikusan hangzik, nem azért mondom, hogy megbántsak valakit, de ritkán nyilatkozom hosszabban, és ilyenkor fontosnak érzem, hogy beszéljünk a problémákról, mert ha nem tesszük, akkor nem tudunk előre lépni.
Egy korábbi interjúnkban Dibusz Dénes mesélt nagyon hasonlóról, mint amit te Marko Nikolicnál éltél meg. Ő Szergej Rebrovot említette, aki új dimenzióba helyezte számára a futballt. Például, hogy bizonyos játékhelyzetekben legyen több választási opciója.
- Hát, ha egyre többen mondják, lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodni. Megvédve a magyar edzőket, azzal is egyetértek, és tapasztaltam is, hogy egy külföldi tényleg mindent megkap, míg a magyar tréner kevesebbet. De ha egy edző nem hiteles, akkor nehezen kap ugye bármit is. Persze a futballistának is ez a megélhetése, de egy játékos nem mindenáron igazol A-ból B-be, míg egy edző olyan munkát is elvállal, ahol nem biztosítottak a körülmények, ezért nem tudnak érvényesülni a szakmai szempontok.
Egy korábbi interjúdban meséltél arról, hogy bizonyos csoportdinamikák miatt sem akarsz a focin belül elhelyezkedni. Mire gondoltál itt pontosan? Hogy ha úgy alakul, akkor egy közösség vagy klikk könnyen meg tud buktatni valakit?
- Érdekes ez az edzőbuktatás… Már sérült voltam a Vasasnál, amikor felmerült, hogy fúrom az edzőt.
Melyik edzőnél volt?
Kondás Elemérnél. Erre azt tudom mondani, hogy ha valaki nem bízik magában, a képességeiben, akkor persze, hogy mást hibáztat. Ott is inkább tudásbeli probléma volt, próbált kapaszkodókat találni, hogy kire hárítsa a felelősséget. Miközben én sérülten is leutaztam vidékre a csapattal, támogattam a társaimat, érdekelt az együttes sorsa. Ő ezt mégis másképp értelmezte.
Volt egyébként részed edzőbuktatásban vagy olyanban, amikor tudtad, hogy egy klikk valaki ellen dolgozik?
- Nem. De mindig olyan csapatban szerepeltem, amelynek voltak céljai, mindegy, hogy ez a bennmaradás vagy a bajnoki cím. Egy ilyen csapatban azért nehéz bárkit megbuktatni, mert magaddal is kitolsz. Még ha nem is szimpatikus az irány, amit az edző képvisel.
De egy játékos egy rossz szériában láthatja úgy, hogy szerinte azzal az edzővel nem éri el a célokat, egy új trénerrel viszont nagyobb eséllyel.
- Igen, de mi a biztosíték, hogy két vereség után kirúgják? Pont a Vasas a példa. Ott tudtál ellene játszani? Ha akartál volna, akkor se tudtál volna, mert a rossz eredményeknél sem küldték el. Nem is játszott ellene senki, ez az aktuális edző üldözési mániája sokszor. Ehelyett meg kellene nézni, mit csinált rosszul. A korábbi példádhoz visszatérve, sokszor nemhogy három, de egy másik opcióról sem tud egy játékos. A Vasasnál is mondták, hogy milyen jó keretünk van, de az, hogy van 12-13 jó játékosod, az nem azt jelenti, hogy a csapatod is jó, mert a különböző labdarúgók másképp látják a focit, ezért őket rendszerbe kell tenni.
Nem lehet csak kiküldeni a pályára őket, hogy nyerjétek meg a meccset. Lehet, hogy egy tréner csak 20 százalékot tud hozzáadni, de 30-at el is tud venni, és az így már 50 százalék. Nem biztos, hogy igazam van, de egy edzőnek szerintem nagy a szerepe.
Azt a kritikát is meg lehet fogalmazni az akkori Vasas kapcsán, hogy a játékoskeret bár nagy nevekből állt, sokan nem a karrierjük csúcsán voltak már, pedig a célok igen komolyak voltak az NB I-ben is. Ezt hogy látod?
- Sokan úgy vélekedtek, hogy az a csapat az NB I-ben is dobogóra esélyes lehet. Erre igazoltunk még nyolc új labdarúgót, pedig arról volt szó, hogy egyben tartjuk a feljutó csapatot. De ha van 20 olyan játékosod, aki mind játszani akar, és összességében egy 30 fő feletti kereted, akkor azt nem könnyű kezelni. És egyfrontos harcról beszélünk, mert a Magyar Kupát a havi egy meccsével ne számítsuk második frontnak. Lehet úgy is igazolni, hogy figyelj, nem feltétlen leszel kezdő, de amikor tudsz, akkor segítesz. Azonban a csapattal feljutóknak is azt mondani, hogy megérdemled az NB I-et, meg az újaknak is ezt ígérni, az úgy nehéz helyzetet teremt.
Ez rendben van, de mindig mindenki játszani akar, így lesz konkurenciaharc is.
- Csak ha egy feljutó csapatnál végigjátszod a szezont, és jön - ahogy te fogalmaztad - egy pályája nem feltétlenül csúcsán lévő játékos, aki a Vasasban még nem is bizonyított, és ezután a szintén rutinos, feljutásban is nagy szerepet kapott labdarúgók kevesebb lehetőséget kapnak, akkor az a csapatkohéziót is felborítja és az edzővel szembeni bizalmat is. Hiszen a régebb óta ott lévők nem fogják érteni, miért nem játszanak. Ez ettől még nem edzőbuktatás, csak az ember nem boldog, ha nem játszik. Ha van 30 játékosod, akkor tarts rendet az öltözőben!
2019-ben, három hónapon belül még győztes gólt rúgtál Horvátországnak, majd Walesnek a válogatottban, aztán az év végén is játszottál a nemzeti csapatban, majd a Vidivel ezüstérmesek lettetek a bajnokságban. Nyáron mégis az NB II-es Vasasba igazoltál, amit sokan nem értettek.
- Novemberben jött a Wales elleni második meccs, az utolsó válogatottbeli találkozóm, amin eldőlt, hogy egyenes ágon nem jutunk ki az Eb-re. Aztán beütött a Covid, majd véget ért a bajnokság, a Vidihez pedig az a Márton Gábor érkezett, aki nem számolt velem alapemberként.
Pont említettem, hogy a külföldi edzők mennyi mindent megkapnak. Erre itt volt egy magyar tréner tele magyar válogatott játékosokkal egy magyar klubnál, és inkább olyan külföldit játszatott, aki addig és azóta sem váltotta meg a világot, ráadásul rossz híre volt a hozzáállása miatt is. Ez örök rejtély marad számomra, ilyen nemcsak Szerbiában vagy Ausztriában, de Dániában vagy Hollandiában is elképzelhetetlen.
- A klub részéről sem éreztem, hogy számítanának rám hosszú távon. Ugyan télen még meghívtak a válogatottba, de már csak tartaléknak a Covid-betegségek miatt, mondták is, hogy nem nagyon számolnak már velem. Egy nyolchónapos szerződés állt szemben egy háromévessel, amelyet a Vasas kínált, a klub pedig a család és a közelség szempontjából is megfelelő volt. Nem tudjuk meg, hogy alakult volna, ha türelmesebb vagyok, mert Mártont nem sokra rá kirúgták, de akkor azt tartottam jó döntésnek.
Akkor indult meg a Vidi lejtmenete? Volt a klubon belül bármilyen jele a hanyatlásnak? Bár azt a korszakot már elsősorban kívülről láttad, de te miben látod a problémákat?
- Azt tudom mondani, amit elsősorban másoktól hallottam, de nem olyan emberektől, akik ne lennének megbízhatóak.
Olyan külföldieket hoztak, akik jóllakottak voltak, és nem különösebben motiválta őket, hogy a Vidiben focizhatnak vagy hogy eredményt érjenek el a csapattal. Még ha minőségiek is ezek a játékosok, azért az egyre erősebbé váló 12 csapatos NB I-ben így nehéz, egyenes út volt a lejtőn. Az is fordulópont volt szerintem, hogy Kovács Zoltán elment a klubtól.
- Annak ellenére mondom ezt, hogy ő volt az, aki nem hosszabbított velem, de azért a keze alatt csak eljutott EL-csoportkörig, EL-playoffig a csapat, abban az időszakban öt év alatt egyszer bajnokok lettünk, de másodiknál rosszabbak soha nem voltunk. Félreértés ne legyen, nem miattam, hanem mert sok jó játékos volt a csapatban. Az ő távozásával még inkább megindult a lejtmenet. Nem biztos, hogy mindenkinek az volt a legfontosabb a klubban, hogy jól szerepeljen.
Az mekkora szerepet játszhat a rossz szereplésben, hogy sajtóhírek arról szóltak, Garancsi István tulajdonossal nehéz volt a kommunikáció, sokszor elérhetetlen volt, ami komolyan lassította a folyamatokat?
- Valószínűleg ennek is köze lehet hozzá. De még ez a fajta hozzáállás sem feltétlen baj szerintem. Kétféle út van, ahogy lehet egy klubot vezetni: az egyik a Révész Attila-féle, az a vezető, aki megmond mindent, szerintem ez is rendben van, ekkor az övé a felelősség, de akkor nem kell vezetőedző, pályaedző vagy sportigazgató; viszont, ha egy klubnak az a struktúrája, hogy van sportigazgató, edző, satöbbi, akkor azt kell mondani a sportigazgatónak, hogy van egy ekkora büdzséd, ebből kell elérni ezt és ezt az eredményt.
Ha nem sikerült, mehetsz, ha eléred, akkor jól dolgoztál, folytassuk tovább. De ha ez sokszor úgy volt, ahogy említetted, úgy nem lehet dolgozni. És mit mond az ember ilyenkor? Azt, hogy hülye a sportigazgató, az edző vagy a játékos. Miközben lehet, hogy a fentiek komoly befolyásoló tényezők, lemaradsz a játékosokról, és csak a 4. számút tudod megszerezni. Így nem lehet sikeresen működtetni egy klubot.
Azt mennyire érzékelted, hogy a világ változásával az öltözők miliője, keménysége is megváltozott? Régen nem egy történetet lehetett hallani a hierarchiáról, az idősebb és fiatalabb játékosok helyéről? Ebben érzékeltél változást?
- Igen, és ez nem a jó irányba ment. Biztos, hogy régebben nagyobb volt a terror, de nem is ez volt a lényeg. Manapság ez egyáltalán nem jellemző, az idősebbek mindenben próbálnak segíteni a fiataloknak, de sokan már ahogy belépnek, azt hiszik, övék a világ. Elmondok egy saját példát, amiből nem jöttem ki jól, meg is bántam, de elgondolkodtató, igaz, talán az akkori edző is hibás volt az ügyben. Volt a Vasasban egy fiatal játékos, tehetséges, ügyes srác, a fiatalokra jellemző vehemenciával, aki sokszor az egyénieskedéssel akarta felhívni magára a figyelmet. Teltek-múltak a hónapok, és azt érezte az ember, hogy nem lép egyről a kettőre, miközben mi, rutinos játékosok többször is próbáltunk segíteni, hogy mit csináljon másképp, hogyan legyen hasznosabb a játéka. Elkezdődött a felkészülés, megint elkezdett szórakozni, sarkallgatni, el is veszítettük a labdát. Odaszóltam neki, hogy már nagyon sokszor mondtuk: egyszerűen játsszon.
Legközelebb megint megcsinálta ugyanezt, újra figyelmeztettük, hogy fejezze ezt be, de mondom, ez hónapok óta tartott. Volt, hogy utolsó emberként cselezett Kuttor Attila szeme előtt, aki ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy »figyelj, azért szólnak a többiek, mert segíteni akarnak, fogadd meg a tanácsukat«, nem szólt egy szót sem. Aztán egy kispályás játék során is csinált valamit ez a játékos, én meg erre megrúgtam. Történhetett volna súlyosabb sérülés is, ezt a részét tényleg bántam, nem volt szép tőlem.
Szerencsére másnap már tudott edzeni, én pedig pénzbüntetést kaptam. De idáig nem jutottunk volna el, ha kezelik ezt a problémát. Sokszor nem állnak az idősebbek mellé, pedig jót akarunk, de a klubok óvják a fiatalokat, mint a porcelánbabákat, hogy meg ne sértődjenek, el ne menjenek. Így viszont milyen játékosokat nevelünk?
Három különböző csapattal is a klub eddigi utolsó bajnoki címét szerezted, az MTK-val, a Győrrel és a Vidivel is. Mindig jókor voltál jó helyen vagy inkább miattad jöttek össze azok az aranyak?
- Kezdjük az MTK-val.
Abban az időszakban, 2008-ban nem biztos, hogy sokan akartak MTK-játékosok lenni. A körülmények, a fizetések, a lehetőségek, ötven okot tudnék mondani, hogy miért nem. Az az arany egy hatalmas bravúr volt egy nagyon fiatal, ambiciózus, magyar csapattal.
- Talán egy légiós és két rutinosabb játékos volt az egész keretben. Ennél a helyzetnél tehát nem mondanám, hogy csak jókor voltam jó helyen. A Győrbe igazolás egy tudatos váltás volt, mert egy olyan klubban akartam játszani, amely a bajnokságért, a nemzetközi kupákért harcol. Első évben harmadikok, aztán bajnokok lettünk, a Győr tudatosan építkezett, jókat igazolt. Lehet, hogy ha nincs a Questor-csőd, a mai napig ott vagyok, és a csapat még most is NB I-es. A Vidibe egy bajnokcsapathoz érkeztem, jó körülmények között lehetett dolgozni, a nemzetközi porondon is voltak célok, jók voltak az anyagi lehetőségek, minden klappolt. Sikeres időszak volt, még ha csak egy aranyat is szereztünk. A 2017-es ezüst a legbosszantóbb, amikor a Honvéd lett a bajnok Rossival, az alakulhatott volna másképp. De az volt a legsikeresebb időszakom, akkor, 29 évesen éreztem, hogy igazán megértem, és már akár a válogatottnak is a segítségére tudok lenni.
Te is válogatott voltál, amikor az azóta nagy sikereket elért Marco Rossi-korszak elkezdődött. Te hogy látod, miben húzott mást, mint amit a korábbiak?
Rossi tényleg olyan, mintha egy klubcsapatot építene. Amiben nagyon más, mint az előző kapitányok, és amiben nagyon jó is, hogy aktuálisan remekül válogatja meg a játékosokat, akik tudják segíteni a csapatot. Persze a Premier League-ben, meg a Bundesligában játszókat mindenki meghívja, de voltak azért olyan döntései, amit lehetett másképp is látni.
- És ez nem is a formáról szól, egyrészt a bizalmi kapcsolatokra, másrészt a válogatottnál lévő közegbe való beillesztésre épít. Nem akarok csak a kritikákkal bőkezű lenni. Öröm látni, amikor valaki jól dolgozik, konkrét elképzelései vannak, ebben a játékosok is partnerek, és a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Ahol vannak eredmények, és látszik, hogy ez egy edzői stáb tudatos döntései miatt van, ott az ember szívesen mondja azt, hogy elismerésem.
Több karakteres edződ is volt, visszatérve az ETO-ra, milyen volt a közös munka Pintér Attilával, aki elég megosztó, általában vagy szeretik vagy kifejezetten nem.
- Pedig én talán a kettő között vagyok.
Szerintem vannak nagyon jó elképzelései a futballról, sokan mondják, hogy ő a magyar edzők közül legalább taktikailag érett. Egyetértek ezzel, csak az elképzeléseit nem mindig adja át jól, vagy úgy, hogy azt a csapat is be tudja fogadni. Ha ebben előrelép, még jobbá válhat. Ettől függetlenül a jobb edzőim közé tartozott.
Kommunikációs problémákra gondolsz?
- Inkább arra, hogy egy elképzelést nemcsak egyféle gyakorlattal lehet átadni, hanem úgy is, hogy azt a játékos élvezze, szeresse. Nem mindig mentünk élvezettel az edzéseire, annak ellenére sem, hogy sikeres volt a csapat. Ha heti egyszer-kétszer odaadta volna másnak a játékosokat, hogy eddzen egy jó hangulatút velünk, akkor minden rendben lett volna, mert egy csapatnak szüksége van erre is. És ezen a tréningen is lehetett volna keményen és tanulva edzeni, de ez nem volt meg. A hosszú távúszók se szeretik a monoton, vontatott edzéseket, pedig ők olyan típusú versenyekre készülnek, a foci pedig eléggé más.
Korábban Marko Nikolicot dicsérted a leginkább, egyértelműen ő volt a legjobb edződ?
- Igen, nyugodtan mondhatjuk, hogy tőle tanultam a legtöbbet. Azt, hogy hogyan kell felkészíteni egy csapatot, hogyan kommunikáljon egy edző, mit mondjon. Körülbelül két évig dolgoztunk együtt, elég sok meccset játszottunk, és a félidőben egyetlen egyszer kiabált, pedig volt néhány botrányos első félidőnk.
Néha azt gondoltam magamban, hogy na most leordítja a fejünket, de csak megvakarta az állát, és elmondta, hogyan lehetünk jobbak. Ezek szerint így is lehet, és ami pozitív, hogy abszolút hiteles volt, elhittem neki, amit mond.
- Ami óriási különbség volt a magyar edzőkhöz képest, hogy hiába készültünk egy Chelsea ellen, nem úgy állt a helyzethez, hogy hogyan tudjuk megúszni a meccset, és mondjuk csak 2-0-ra kikapni, hanem hogy hogyan lehet megverni a Chelsea-t, és ő ebben minden másodpercben hitt. Tőle tényleg lehetett tanulni. Ő is egy nagyon jó pozitív példa, akit szívesen dicsér az ember, mert minden idegszálával a futballra koncentrált, és élvezet volt a vele való időszak. Aki a csapatában volt, az biztos, hogy sok hasznos apróságot ellesett, és akár edzőként vagy sportvezetőként hasznosítani tudja majd, ezekkel tudunk fejlődni.
Mivel telnek most a mindennapjaid? Korábban azt mondtad, vannak futballon kívüli vállalkozásaid.
- Van egy airbnb-s része ezeknek, abban próbálok aktívabb lenni, van szállodaiparral kapcsolatos tevékenység, de abban csak passzívan veszek részt, emellett a saját ingatlanértékesítéssel kapcsolatos ügyek teszik ki most a napjaimat.
Sok visszavonuló játékos nehezen tudja elengedni a focit, de rajtad ezt nem látni. Tényleg nem hallunk többet rólad a magyar fociban?
- Pedálozni nem fogok, de kizárni sem tudom ezt. Amit fontosnak tartok és hiánycikk szerintem, az a játékosok egyéni képzése. Sok helyen azt látom az utánpótlásban, hogy az edzőknek csak az a siker, ha eredményt érnek el, azt tudják kitenni az ablakba, akkor látják a visszaigazolást. De fontosabb lenne, hogy egyénileg képezzünk jobb játékosokat. Ezt klubszinten nehéz megoldani, de műhelyszinten érdemes lenne dolgozni vele. Aztán az adott játékos később vagy tud integrálódni egy csapatba, vagy nem, de ha nem tud, akkor erre gyengébb képességűként sem lesz meg az esélye.
Ha viszont ebbe valaki felülről bele akar szólni, akkor már csak annyit ér, mint halottnak a csók. A korábban említettek, a hozzáállásom és a magyar futballt körülvevő közeg miatt tehát a kluboknál nem látom a jövőmet a magyar fociban, de az elképzelhető, hogy a saját elképzeléseimet megvalósítva, egy különálló, független, a gyereket előtérbe helyező műhelyt létrehozzak majd.
BUDAI LÁSZLÓ
