Fiatalon elég sok futsal-mérkőzést játszottál, emellett az utánpótlásban termelted a gólokat. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?
– Gödöllőn nevelkedtem, és megmondom őszintén, nem tartoztam a legügyesebbek közé. Ott volt egy Varga Roland, aki most a Fradi alapembere, egy Simon Krisztián, egy Nagy Dániel, ők most Újpesten vannak, de mindhárman játszottak külföldön is. Ahogy cseperedtem, próbáltam ebből kitörni.
Bizonyítani akartam, hogy ha nem is vagyok annyira ügyes, akarattal, alázattal tudok kompenzálni. A futsal rengeteget segített, mert olyan labdabiztosságot, és gyors gondolkodást ad, amit a nagypályán is lehet kamatoztatni.
Később Soroksárra kerültem, de magam sem tudom, pontosan hogyan: állítólag a Maglód játékosaként a Soroksárral játszottunk felkészülési meccset, de fogalmam sincs, hogy mikor és hol. Akkor Szűcs Misiéknek úgymond bekerültem a noteszébe, annak ellenére is, hogy talán nem is rúgtam akkor gólt, de a küzdeni tudásom, győzni akarásom megtetszett nekik.
2013-ban a Soroksár már kapcsolatban állt a Ferencvárossal. Helyeztek esetleg valami komolyabb lehetőséget kilátásba akkor a zöld-fehér klubbal kapcsolatosan?
– A Fradi-vonal megvolt, a fiókcsapata volt már akkor is a Soroksár. Az első NB II-es szezonomat már én is úgy kezdtem, hogy a Fradi igazolt játékosa voltam. A lényeg az volt, hogy a Soroksárral picit levegyék a terhet a vállunkról. Akkor nagyon függött a Sori a Fraditól, több csapattársamnak is a Fradival volt szerződése, tehát a fizetésüket ők finanszírozták. Az első idényemben leginkább az NB II-es bennmaradás volt a cél, sajnos egy jó ősz után egy kevésbé sikeres tavasz következett. Az utolsó forduló 87. percében kiesésre álltunk, aztán sikerült bennmaradnunk. Elsőre nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. Épp ezért végül nem is sikerült felkerülnöm akkor még a Fradiba, bár időnként már kijött a másodedző, Ralf Zumdick megnézni a meccsünket. Azt mindig tudtam, hogy ő mikor jön.
A következő szezonban gyakorlatilag nem is léptél pályára, mert súlyos sérülést szenvedtél. Mi történt akkor?
– Az utolsó felkészülési meccsen műfüvön játszottunk, és azt tudni kell rólam, hogy én belemegyek mindenbe. Jött egy beadás, mentem a rövidre, hogy én majd kifejelem, támaszkodtam a jobb lábamra, és a kapus kifele jövet elütött. Éreztem, hogy komolyabb baj lehet. Bevittek a kórházba, azt mondták, csak oldalszalag-húzódás, aztán a Fradinál megállapították, hogy a belső szalag, és a keresztszalag elszakadt. Sokat tanultam abból az esetből, most már óvatosabb vagyok. Akkor nehéz volt úgy kijárni a meccsekre, hogy tudtam, hogy még sokáig nem játszhatok, de a következő idényben gólkirály lettem. Csúnyán fog hangzani, de ha ez volt az ára, akkor megérte.
A "gólkirály-idényben" szó volt lengyelországi megkeresésről is. Valóban történt ilyesmi?
– Persze, ez nem csak pletyka volt. Ugyanaz az ügynököm, mint a testvéremnek, és neki a lengyel, és a német vonal az erőssége, ebből is inkább az előbbi van első helyen nála. Nagyon jó kapcsolata van lengyel játékosmegfigyelőkkel, és elintézte, hogy az egyik csapat képviselője eljöjjön megnézni engem.
A Kozármisleny ellen játszottunk, nem volt egy jó meccsem, de abból a 23 gólomból talán a legszebbet ott szereztem. Azt mondta a játékosmegfigyelő, hogy a gól Bundesliga-szintű volt, de a többiben van még mit fejlődni, én ezt alá is írtam. Végül tehát nem győztem meg őket.
Nem is gondoltam, hogy én NB II-ből rögtön a lengyel élvonalba tudok igazolni.
Utólag nem bánod, hogy nem jött össze a lengyel kaland?
– Későn érő típusnak mondanám magam, így annyira nem vonzott már a külföld. Persze ha a top öt ligából kerestek volna, az más lett volna. Nekem az volt az álmom, hogy NB I-ben futballozhassak, és azon belül is a Ferencvárosban, az ország legnépszerűbb klubjában.
Ajánlottak is új szerződést, ekkor már az NB I-es csapatnál, ahol Böde Dániel, és Priskin Tamás volt a posztriválisod. Megmondták neked, hogy harmadik számú csatár leszel, és kész?
– Amikor vége lett az NB II-nek, és közölték velem, hogy hét nap múlva a Fradinál jelentkezzek edzésre, el se hittem, főleg hogy a testvérem már ott volt. Edzettem a csapattal, de nem gondoltam azt, hogy oda fognak venni véglegesen. Én azt hittem, hogy akkor jött el az ideje, hogy edzhetek a Ferencvárossal, de utána majd megint "Sorin" kezdem a bajnokságot.
Aztán egyre több jel mutatott arra, hogy számítanak rám. Thomas Doll behívott, volt egy félórás meeting vele, Ralf Zumdickkal és Máté Csabával. Elmondták, hogy a Fradinál mit szoktak játszani, de nyilvánvaló volt, hogy nem kezdőcsatárnak visznek oda.
Egy Böde Dánielt, Priskin Tamást senkinek sem kell bemutatni, mindkettejüket példaképemnek tekintem. Annyi szerencsém volt, hogy mivel Doll vitt oda, bízott bennem. Hogy éltem-e a bizalommal, mindenki döntse el maga! Annyi biztos, hogy amikor bajnoki meccsen pályára léptem a Ferencvárosban, akkor nem kapott ki a csapat.
Úgy érzed, hogy Doll végig töretlenül bízott benned?
– Igen. Amikor egészséges voltam, csak egyszer hagyott ki a keretből, amit meg is értettem, mert azon a héten nem teljesítettem úgy az edzésen, hogy megérdemeljem a lehetőséget. Ha baj volt, hozzám nyúlt, az elsők között cserélt be.
Ezek szerint a vártaknak megfelelően alakult az első idényed a Fradinál?
– Ezt azért nem mondanám. Hat-hét olyan gólszerzési lehetőségem volt, amit egy csatárnak ki kellett volna használnia. Az elején ez kisebb nyomást helyezett rám, szerettem volna bizonyítani. Aztán ebből ment is a viccelődés, hogy hol van az első gól már, aztán sikerült az őszi szezon utolsó fordulójában betalálnom. Így minden osztályban van gólom - jó, a megye IV. most alakult, ott még nincs, de a közeljövőben nem is szeretnék ott gólt lőni.
Időközben jöttek azért új igazolások: télen Georgijevic, nyáron Finnbogason és Lanzafame. Az ő érkezésük hogy érintett? Ezek után sem érezted, hogy ez azt mutatja: megtört a bizalom?
– Ha egy játékos posztjára igazolnak 2-3 embert, az nem esik neki jól, mert mindenki szeretne játszani. Az egészséges konkurenciának ugyanakkor meg kell lennie. Nem volt egyszerű, mert 4-5-en voltunk csatárok, de én akkor is azt éreztem, hogy Doll bízik bennem.
A Fradinál eltöltött időszakom alatt volt két műtétem, valószínűleg ezért is kellettek az új igazolások. Így alakult, nem tudtam mit csinálni. Aztán jött az edzőváltás, amikor műtöttek. Az nagyon nem tett jót nekem.
Ennek ellenére nagyon korrektül járt el velem a Ferencváros, hálával tartozom nekik, még akkor is hosszabbítottak velem, amikor keresztszalag-sérülésem volt. Rengeteget köszönhetek nekik, nem volna túl etikus, ha elkezdenék elégedetlenkedni.
Szerhij Rebrov érkezésével tehát sok minden megváltozott. Ő megkeresett téged az elképzeléseivel?
– Engem éppen kitoltak a műtőből, amikor láttam, hogy edzőváltás történt. Másnap mentem be először a Fradiba, akkor találkoztunk, és viccesen mondta, hogy siessek vissza, mert a testvéremnek szüksége van rám. Aztán végigcsináltam a rehabilitációt, utána pedig éreztem, hogy Rebrov nem nagyon szán nekem szerepet a Ferencvárosban, amivel szintén nincsen semmi baj, ez az élet rendje. Tudtam, hogy nem fogok nála sokat játszani.
Ezt mondta is neked? Vagy csak megérzés volt?
– Ő úgy érkezett meg a Ferencvároshoz, hogy már tudta mindenkiről, hogy ki kicsoda, feltérképezte az játékosok adottságait. Úgy jött ide, hogy nem szán nekem szerepet a Fradiban. Megvoltak az ő elképzelései.
Egyszer beszéltünk: válogatott szünetben volt az ifivel egy edzőmeccs, ott nem játszottam, és mondta, hogy magas volt a pulzusom edzésen, nem akart kockáztatni. Azt tanácsolta, hogy keressünk egy kölcsön-csapatot nekem, ahol fel tudom építeni magam, mert a Ferencvárosban nem tud annyi mérkőzést adni, hogy újra összeszedjem magam.
A Sényő elleni kupameccsen góllal, gólpasszal szálltál be. Akkor felcsillant a remény?
– Igen, titkon reménykedtem, hogy akkor most hátha... Aztán kiderült, hogy mégse. Nem baj, akkor az kellett az önbizalmamnak, hogy gólt és gólpasszt tudok szerezni a Ferencváros színeiben tétmeccsen. Rebrov az edzéseken dicsért, az ottani munkámmal meg volt elégedve, és nyilván nem is mondta ezt így ki, hogy nem tart rám igényt.
Milyen érzésekkel távozol a Ferencvárostól?
– A csatárt a gól minősíti, így lehettem volna jobb is. Nem vagyok viszont szomorú sem, mert a Ferencvárosban tudtam az első NB I-es gólomat megszerezni, így nem távozom rossz szájízzel. Tudtam, hogy előbb-utóbb el fog jönni ez a pillanat, jobb lett volna inkább utóbb, de meg kellett hozni ezt a döntést most nekem. Meglátjuk majd, hogy jól döntöttem-e.
A döntés tehát a tiéd volt. Hogyan beszélted ezt meg a Fradi illetékeseivel?
– Az edzők leültek velem, és megkérdeztek engem, hogy hogy látom a saját helyzetem. Ez ugye senkinek nem volt jó, hogy edzek a csapattal, de nem tudok az edzés minden részében részt venni, mert már annyian voltunk a végén, hogy valakit ki kellett hagyni a bizonyos gyakorlatokból. Az esetek 80 százalékában én is ezek között a játékosok között voltam.
Én elmondtam, hogy fél év van a szerződésemből, ezt nem feltétlenül szeretném kitölteni, mert hiába Ferencváros, a lelátón ülni folyamatosan nem kellemes egyik játékosnak sem. Egyeztettem a vezetőséggel is, abban állapodtunk meg, hogy ha bejelentkezik értem egy csapat, akkor elengednek a télen, ha nem, akkor nyáron.
Azt hozzá kell tennem, hogy a Ferencváros vezetői nagyon korrektek voltak, most is kínáltak szerződést, de azt nem fogadtam el már.
Említetted, hogy Rebrov inkább a kölcsönt támogatta volna. Miért távoztál mégis végleg?
– Nem szerettem volna már elmenni kölcsönbe. Ha egyszer visszakerültem - úgymond a Fradi kölcsönjátékosaként, és felkerültem az NB I-es csapathoz, én nem szerettem volna már kölcsönbe elmenni, mert ha a Fradi újra elküld, az számomra azt jelzi, hogy nem biztos, hogy erőltetni kellene már ezt a vonalat. Szerettem volna egy olyan csapatot, amelyik szeretne engem és megbízik bennem, ez a Győr volt.
Már a műtétem előtt is, amikor még Mészöly Géza volt az edző, akkor ő is felhívott, illetve Soós Imre ügyvezető is keresett többször. Ez nagyon szimpatikus volt nekem, de akkor még a műtétemre vártam, amiről ők nem tudtak. Most télen is keresett az edző, és Soós Imre is, mondták, hogy nagyon szeretnének megszerezni már elég régóta, és most van erre a legnagyobb esély.
Én elmondtam, hogy van lehetőségem NB I-be is elmenni. Aztán végül az nem jött össze, akkor kértem a menedzseremet, hogy vegyük fel a kapcsolatot a Győrrel, mert ők tényleg szeretnének megszerezni. Szerencsére a Fradival, és velem is meg tudtak egyezni, így létrejöhetett a váltás.
Milyen egyéni, illetve csapatszintű célokkal érkeztél Győrbe?
– Én figyelemmel kísértem a Győrt, nagyon jó nevekből álló csapat voltak fél évvel ezelőtt is, illetve korábban is. Nem titok, hogy náluk minél előbb az NB I-be való feljutás a cél. AZ ősz nem úgy sült el, ahogy szerették volna, úgyhogy bár nem adtuk fel, idén már nem biztos, hogy ez realitás. Ezért is láttam jobbnak, hogy most jöjjek ide, és legyen egy fél évem megismerni a csapatot, a klubot, a vezetőséget, mindenkit, és akkor jövőre már nem vadidegen játékosként, hanem remélhetőleg a helyemet biztosítva tudok bizonyítani az edzőknek, hogy nem hiába igazoltak.
Három éves szerződést írtál alá, és már a költözést szervezed. Hosszútávra tervezel Győrben?
– Őszintén szólva igen. Albérletet is hosszabb távra keresünk. A lehetőség adott a három éves szerződéssel, ha lesz rá mód, szeretnék jövőre feljutni, és győri játékosként az NB I-be visszatérni. Aztán lehet, hogy az első másfél év nagyon jól alakul, és lesznek megkeresések, de egyelőre az első félszezonomra, az edzésekre és a meccsekre koncentrálok, és egyáltalán nem bánnám, ha hosszútávon a Győr futballistája maradnék.
WERNIGG MÁRTON
