Január közepén honlapunkon is beszámoltunk róla, hogy fél évre kölcsönbe az olasz élvonalbeli SPAL akadémiájára került Horváth Krisztofer, a Zalaegerszeg alig 17 éves játékosa, akinek megvásárlására opciós joga lesz a nyáron az olasz klubnak.
Sokak számára nem ismert, hogy a fiatal támadó útja közel sem volt kikövezve Európa egyik legmagasabban jegyzett bajnokságának utánpótlásába: 2015-ben nyirokmirigyrákot diagnosztizáltak az akkor 13 éves, már a ZTE utánpótlásában pallérozódó játékosnál. Ő azonban ekkor is a pályára való visszatérésre koncentrált, két év múlva pedig már a zalaiak felnőttcsapatával edzhetett. Horváth Krisztofer Olaszországba igazolása után elsőként a csakfoci.hu-nak adott interjújában beszélt az ideáig vezető útról, döntésekről, célokról, tervekről.
"A betegség legyőzése megtanított arra, hogy minden akadály leküzdhető"
Egy laikus szurkoló számára álomszerű pályaívnek tűnhet a tiéd: 16 évesen bemutatkozás az NB II-ben, 17 évesen Serie A-klub akadémiájára igazolás. Mennyire volt sorsszerű, mennyire számítottál rá, hogy így alakul majd, és ilyen gyorsan jönnek egymás után az egyéni sikerek?
– Nem terveztem, csak fociztam, ugyanis csak ez érdekelt. Az utánpótlásban is már a kezdettől fogva mindig 1-2 évvel idősebb korosztályban játszottam, ám arra nem számítottam, hogy ilyen hamar bemutatkozhatok majd a felnőtt csapatban. Viszont már az edzéseken könnyen hozzászoktam a felnőttekhez, ez nem jelentett problémát.
2015-ben nyirokmirigyrákot diagnosztizáltak nálad, de rögtön a pályára való visszatérésben gondolkodtál. Miután szerencsére ez viszonylag gyorsan sikerült, változtál-e, mint ember, illetve mint játékos?
– Már a betegségem alatt is csak arra gondoltam, hogy ha vége lesz a kezeléseknek, minél hamarabb visszatérhessek a pályára. Játékosként nem változtam, az erőnlétem is hamar visszatért.
Emberként annyit, hogy még inkább megtanultam küzdeni, a betegség legyőzése megtanított arra, hogy minden akadály leküzdhető, csak akarat és kitartás kérdése.
Januárban kezdődtek a kezelések és május végén akkori edzőm, Kaj András beállított 20 percre az utolsó bajnoki meccsen, ekkor bizonyosodtam meg arról teljesen, hogy meg fogok gyógyulni.
Szimbolikus lehet március 25. számodra, hiszen 2015-ben ezen a napon rendeztek ZTE-Haladás jótékonysági meccset a megsegítésedre, majd 2018-ban ezen a napon, győzelemmel mutatkoztál be az NB II-ben a Békéscsaba elleni meccsen. Benned mikor tudatosult, hogy pont három évvel később jön el a nagy nap, és mit éreztél?
– Nem tudatosult bennem az egybeesés. A jótékonysági meccs idején kórházban voltam és épp kezelést kaptam, de sok erőt adott, hogy milyen sok ember akart segíteni, amit ezúton is nagyon köszönök. Nagyon jó érzés volt egy éve felnőtt meccsen pályára lépni, izgalmat a meccs előtt még éreztem, a pályán viszont már nem.
"A nyelvi nehézségek miatt hezitáltam a döntésen"
Már 15 évesen a felnőtt csapattal edzhettél a ZTE-nél, akkor is az egyik legnagyobb tehetségnek tartottak, csak azért nem kaptál lehetőséget a felnőtteknél, mert ehhez be kellett töltened a 16. életévedet. Mennyire volt furcsa feldolgozni akkor, hogy akár nálad 20 évvel idősebbekkel is együtt edzel? Amikor pedig már játszottál is a felnőtteknél, majdnem kiesésnek, szenvedésnek voltál részese, volt, hogy a szurkolók a mezt is le akarták vetetni…
– A beilleszkedés gyorsan sikerült, nem voltak rossz tapasztalataim. 2018 tavaszán pedig a teljesítményemre próbáltam koncentrálni, egy percig sem gondoltam arra, hogy kieshetünk, hanem próbáltam győzelemre játszani, szerencsére végül sikerült is a bennmaradás.
Ezt követően egy sikeres őszi idénynek voltál részese. Mikor tudtad meg, hogy van érdeklődés irántad? Keresett más csapat is?
Az olasz klub érdeklődését december elején tudtam meg, de voltak más érdeklődők is. Hazai csapatok is kerestek, illetve tavaly februárban a portugál Braga is érdeklődött irántam.
Nem érzed-e visszalépésnek azt, hogy egy felnőtt bajnokságból visszakerülsz a saját korosztályodba, az U17-be? Sokat hezitáltál a döntésen, vagy Olaszország visszautasíthatatlan volt?
– A nyelvi nehézségek miatt hezitáltam a döntésen, de az olaszországi ajánlat azért volt visszautasíthatatlan, mert a Zetében kevés játéklehetőséget kaptam volna. Kölcsönszerződésem a nyárig szól, utána dönthetek majd, hogy szeretnék-e maradni.
A ZTE hét év után juthat vissza az NB I-be. Nem volt nagy vonzóerő, hogy veled együtt sikerüljön ez? Illetve mi volt az oka, hogy csak hosszas huzavona után sikerült megállapodnia a két klubnak?
– Nagyon szerettem volna, ha részese lehetek a feljutásnak, de a fejlődésem érdekében meg kellett hoznom ezt a döntést. Én is sokat gondolkoztam azon, hogy igent mondjak-e, elsősorban ezért húzódott el az átigazolás.
Aki 17 évesen Olaszországba igazol, minden bizonnyal külföldi, sikeres pályafutásban, válogatottságban bízik. Szerinted fogsz még a ZTE-ben vagy más magyar csapatban játszani? Terv, cél ez egyáltalán számodra?
– A Zetében mindenképpen szeretnék még játszani, hiszen ez volt a célom kiskoromtól kezdve. Más magyar csapatban is, de még nem tudom, hogy alakulnak a dolgok, fiatal vagyok még…
Vannak, akik veszélyesnek tartják az olasz bajnokságot 16-17 éves magyar tehetségek esetében, és fiatalok szempontjából inkább más országot javasolnak. Ez nem volt visszatartó erő a döntés előtt? Mi a véleményed erről az állításról?
– Nem gondolkodtam azon, hogy játékostemető-e az olasz bajnokság, még csak 17 éves vagyok, és úgy érzem, van időm kipróbálni magam.
Milyen jövőképet vázoltak fel neked a SPAL-nál? Milyen időtávlaton belül elérhető az U19, a felnőtt csapat? Te személy szerint mennyi időt „adsz magadnak”, hogy megugord a következő lépcsőfokokat?
– A SPAL U19-es csapatába szeretnék minél hamarabb bekerülni, most ez a legfőbb célom. Már több edzésen edzhettem a felnőtt csapattal is, nagyon jól éreztem magam, és mindent megteszek, hogy elérjem a céljaimat. Ez eddig sikerült…
ÓHÁZY BÁLINT
