NB I: A későn ébredő Diósgyőr kisvárdai vereségével maradt az utolsó helyen - videó

Nagyjából 70 percen keresztül az történt a pályán az NB I 9. fordulójának keleti rangadóján, amit a Kisvárda akart, és vezettek is a hazaiak. A hajrában aztán feltámadt a Diósgyőr, kapufákat is lőtt, de végül pontot nem tudott szerezni az élvonal sereghajtója.
Dudás Gábor 2020. november 1., vasárnap 20:28
Nagyjából 70 percen keresztül az történt a pályán az NB I 9. fordulójának keleti rangadóján, amit a Kisvárda akart, és vezettek is a hazaiak. A hajrában aztán feltámadt a Diósgyőr, kapufákat is lőtt, de végül pontot nem tudott szerezni az élvonal sereghajtója.
Szerző: Dudás Gábor 2020. november 1., vasárnap 20:28
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

I. félidő:

A Kisvárda az első félidőben is egyértelműen irányította a találkozót, miközben a DVTK szinte alig jelentett veszélyt a kapura.

A 20. percig kellett várni az első komolyabb lehetőségre, Viana kis szerencsével, de ziccerbe került, ám a szépségre szavazott az erő helyett, löbbölt labdája azonban kipattant a bal oldali kapufáról. A 32. percben került először a kapu elé igazán a DVTK, Drazic szépen ugratta ki Ivanovskit, aki azonban nem vette át jól a labdát, így estében tudott már csak lőni, jóval a bal kapufa mellé.

II. félidő:

A második játékrész elejét nagyon megnyomta a Kisvárda. A 47. percben előbb Max blokkolt kétszer is hazai gólhelyzetben, majd Dinalovicnak kellett nagyot védenie. Egy perccel később Lucas 18 méteres lövésénél fogott nagyot a diósgyőri kapus. Az 56. percben Lucas megpattanó lövése kis híján megtréfálta Danilovicot, de végül a bal kapufa mellett suhant el a labda.

A 61. percben viszont már jött a megérdemelt hazai találat: egy szöglet után kavarodás közben Sassá kotorta a labdát a hálóba (1-0).

Nem sok híja volt annak sem, hogy meglegyen a második hazai találat is, a 76. percben, Hegedűs nagy hibája után Sassá találta el fejjel a bal kapufát, majd Danilovic vetődött rá a labdára.

A hajrára viszont magához tért a DVTK és sorra dolgozta ki a nagy helyzeteket. A 81. percben Ivanovski picit balról, de nagy helyzetben lőhetett kapura, de a bal kapufa mellé helyezett. A 85. percben Drazic harcolta ki a helyzetet a csereként beállt Hasaninak, aki jobbról tekert a jobb oldali kapufára. Egy perccel később Ivanovski alig lőtt a bal kapufa mellé a támadó, majd még két perccel ezután a kispadról beszállt Rui Pedro egy ügyes akció végén találta el a jobb kapufát.

Az eredmény viszont már nem változott, a Kisvárda 1-0-s sikerével a felsőház tagja, a DVTK viszont sereghajtó az OTP Bank Ligában.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Kisvárda - Diósgyőr 1-0 (Sassá 61.)

A meccs krónikája percről percre itt! 

Kisvárda: Dombó - Melnik, Rubus, Datkovic, Hej - Lucas, Simovic (Karasjuk, 91.) - Navratil (Cukalasz, 80.), Bumba, Sassá (Kovácsréti, 83.) - Viana (Horváth Z., 80.)

DVTK: Danilovic - Szűcs K., Karan, Hegedűs J. - Shestakov (Hasani, 75.), Márkvárt, Max, Polgár - Ivanovski (Makrai, 87.), Drazic, Grozav (Rui Pedro, 67.)


Korábban:

Budafok - Paksi FC 2-3

Újpest - MTK Budapest 0-4 

Az NB I állása:

 

Átigazolások
Ferencváros
Joseph és a holland szál
Lenny Joseph neve is szerepel a holland Feyenoord és a belga Gent kiszemeltjei között - állítja Sacha Tavolieri átigazolási szakértő.
Svédországi folytatás jöhet
Vancsa Zalán
Az IK Sirius hivatalos oldalán jelentette be Vancsa Zalán szerződtetését.
Ennyi volt?
Arijan Ademi
Arijan Ademi jövője kérdésessé vált, és állítólag a visszavonulás lehetősége is felmerült nála.
Tovább az összes átigazoláshoz