Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

NB II: 35 évesen távozik a kapus, akit korábban Marco Rossi is meghívott a válogatottba - hivatalos

Hegedüs Lajos távozik, Baki Ákos lejáró szerződését két évvel meghosszabbították, Szokol Zsolt pedig visszatér Sényőre.
Nyikes Zoltán 2023. június 30., péntek 16:29
Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
Hegedüs Lajos távozik, Baki Ákos lejáró szerződését két évvel meghosszabbították, Szokol Zsolt pedig visszatér Sényőre.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. június 30., péntek 16:29

Az NB II-ben szereplő Nyíregyháza a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hegedüs Lajos távozik.

– Lajos nagyon nagy segítséget nyújtott nekünk, hogy az utolsó fordulókban rendelkezésünkre állt. Nehéz helyzetbe kerültünk, mert mindkét kapusunk sérülés miatt kidőlt a sorból, nagyban hozzásegített minket a bennmaradáshoz. A szezon végéig szólt a szerződése, szó volt arról, hogy még egy évet marad, de nagy valószínűséggel befejezi pályafutását, és inkább a civil életben képzeli el a jövőt. Köszönjük a munkáját, és sok sikert kívánunk neki a sport utáni életben is – mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

Hegedüs áprilisban érkezett a Szparihoz a 30. forduló előtt, majd még tavasszal kilenc bajnokin és két osztályozón lépett pályára, ezeken négyszer maradt érintetlen a hálója. A 35 éves játékos közel 250 NB I-es bajnokin játszott ezt megelőzően, megfordult az MTK Budapestnél, a Puskás Akadémiánál, a Paksi FC-nél, a BFC Siófoknál, Szolnokon, Pécsen és Dunaújvárosban is. A 2020/21-es szezon során két válogatott összetartásra is meghívta őt Marco Rossi szövetségi kapitány, négy Nemzetek Ligája-találkozón és két Eb-selejtezőn ült a kispadon, a debütálására nem került sor.

Azt is bejelentette a Szpari, hogy a 28 éves védő, Baki Ákos lejáró szerződését két évvel meghosszabbították.

– Mind a két fél a közös folytatásban gondolkodott. A tavalyi szereplésünk után úgy érzem kötelességünk idén sokkal stabilabb teljesítményt nyújtani, és ebben szeretném segíteni a csapatot. Nagy megtiszteltetés volt, hogy csapatkapitány is lehettem, ezért úgy éreztem, valamit vissza kell adnom a klubnak! Épül az új stadion, ott szeretném kapitányként én kivezetni a fiúkat az első bajnokin – mondta Baki Ákos.

A játékosok közül Szokol Zsolt sem a Szparival kezdi az őszi idényt. Ő visszatér Sényőre.

– Zsoltinak is köszönettel tartozunk, mert évek óta segítette a klubot. Amikor lehetőséget kapott, igyekezett mindig maximumot nyújtani, és egy nagyon jó embert ismerhettünk meg személyében. További pályafutásához sok sikert kívánunk – tette hozzá a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.

Olvastad már?
NB I: Komolyan gondolja a Fradi a BL-csoportkört, nagyon bekezdett az újonc MTK – megmondjuk a “tutit” az eddigi igazolásokról
Átigazolási erősorrend az NB I-ben, avagy így igazoltak eddig a csapatok - tabellával.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
NB III
Távozik a Loki-ikon
A hétvégi mérkőzés után felajánlotta lemondását Sándor Tamás, melyet a hétfő esti, a vezetőséggel folytatott egyeztetés követően a Mátészalka vezetői elfogadtak.
Kecskemét, DVSC
Így áll az edzők helyzete
Tóth Ákos sportigazgató honlapunknak elmondta, hogy nem lesz váltás Kecskeméten a válogatott szünetben, illetve úgy értesültünk, hogy a DVSC-nél is élvezi a bizalmat Máté Csaba.
Vasas
Pintér marad
A Nemzeti Sport értesülései szerint hiába kezdett három vereséggel Pintér Attila a Vasas kispadján, a volt szövetségi kapitány folytathatja a munkát az NB II-es klubnál.
Tovább az összes átigazoláshoz