Tischler már megverné és elfelejtené az Újpestet: "Nem fogom visszafogni magam"

A sors furcsa fintora, hogy a napokban klubot váltott csatár épp volt csapata ellen debütál a Budapest Honvédban. Volt már mesternégyese is a lilák ellen.
Dudás Gábor 2018. augusztus 30., csütörtök 9:35
A sors furcsa fintora, hogy a napokban klubot váltott csatár épp volt csapata ellen debütál a Budapest Honvédban. Volt már mesternégyese is a lilák ellen.
Szerző: Dudás Gábor 2018. augusztus 30., csütörtök 9:35

Mint ismeretes, Tischler Patrik személyében korábbi utánpótlás-válogatott csatárt szerződtetett a Budapest Honvéd Újpestről, a 27 éves játékos kölcsönben, az idény végéig került Kispestre. Szeptember elsején, szombaton pedig Újpest-Honvéd rangadót rendeznek a Szusza Ferenc Stadionban...

- 3-4 napja még az Újpest színeiben futballoztam, úgyhogy eléggé furcsa lesz a dolog. De innentől kezdve ezt el kell felejteni, profi labdarúgók vagyunk, úgyhogy a pályán nincs barátság, nincs haverság. Szeretnénk megnyerni a mérkőzést - mondta Tischler a Digi Sportnak. A Honvéd klubhonlapjának ugyanerről így nyilatkozott:

- Talán a Jóisten akarta, hogy pont így záruljon le az ügyem, hogy az Újpest ellen játszhatok. Nem fogom visszafogni magam, azt a részt már lezártam, egy profi játékosnak a saját klubjára kell koncentrálnia. Mindent megteszek majd azért, hogy győztesen jöjjünk le a pályáról!

A 181 NB I-es meccsén 53 gólt szerzett támadó játszott eddig 10-szer játszott az Újpest ellen az élvonalban és 7-szer is betalált a liláknak, legemlékezetesebb meccse a 2015 májusi Puskás Akadémia-Újpest találkozó volt, amikor mesternégyest szerzett az 5-4-es vereséget szenvedő felcsúti gárdában.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Hamarosan lezárul a Traoré-ügy
Török sajtóhírek szerint a héten véglegessé válhat Adama Traoré távozása, még "papíroznak" a klubok.
Újpest
Megvan a távozó középpályás új csapata
Bejelentette a Borac Banja Luka, hogy szerződtette az Újpesttől távozó Ognjen Radosevicet, aki három évre írt alá.
Diósgyőr
Támadó jöhet Bulgáriából
Lorenzo Lepore újságíró úgy tudja, a DVTK hivatalos ajánlatot tett a Botev Plovdivban játszó Aleksa Marasért.
Tovább az összes átigazoláshoz