Újabb csapás: Nem lehetnek nézők a Honvéd nemzetközi kupameccsein

Marco Rossi elvesztése után egy másik kevésbé örömteli hír Kispesten: a jelek szerint a csapat nézők nélkül játszhatja majd a Bajnokok Ligája selejtezőit.
Csakfoci Admin 2017. május 28., vasárnap 6:50
Marco Rossi elvesztése után egy másik kevésbé örömteli hír Kispesten: a jelek szerint a csapat nézők nélkül játszhatja majd a Bajnokok Ligája selejtezőit.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. május 28., vasárnap 6:50

Kiváló hangulat volt a Honvéd-Videoton (1-0) találkozón, amelyre telt ház előtt került sor. A kispestiek be is húzták a bajnoki címet, így a BL-selejtezőjében indulhatnak. Akár meg is ismétlődhetne a szombat esti kiváló hangulat, de erre aligha kerül sor. A kispestieknél ugyanis érvényben van egy UEFA-eltiltás, amelyet még 2013-ban hozott meg a szervezet.

A Honvéd két hazai nemzetközi kupameccsét is zárt kapuk mellett kell, hogy lejátssza, így továbbjutás esetén sem lehetnének még szurkolók a stadionban. Az UEFA Ellenőrző és Fegyelmi Bizottsága még a 2013. augusztus 22-i ülésén marasztalta el a Bp. Honvédot a Vojvodina elleni Európa-liga-mérkőzéseken tanúsított szurkolói magatartással kapcsolatban. A bizottság mindkét mérkőzésen észlelt problémákat.

A Vojvodina - Honvéd mérkőzésen, melyet július 18-án tartottak, az elmarasztalás a Honvéd szurkolók részéről a Vojvodina szurkolók irányába tanúsított homofób és rasszista megnyilvánulások miatt következett be. A július 25-én tartott Bp. Honvéd – Vojvodina mérkőzéssel kapcsolatban a bizottság megállapította, hogy a Honvéd szurkolók ”cigányok, cigányok” kiáltással és náci karlendítéssel gyalázták a Vojvodina szurkolókat.

Az UEFA döntése akkor a következő volt:
1. A Bp. Honvéd következő UEFA által szervezett hazai mérkőzését a bizottság zártkapussá nyilvánítja.
2. Az UEFA a 2008. augusztus 22-én meghozott döntését, amely felfüggesztett 1 zártkapus hazai mérkőzést, a bizottság aktivizálta, így az 1. pontban kiszabott büntetéssel együtt 2 zártkapus mérkőzést kell játszania a Honvédnak az UEFA által szervezett versenyeken.
3. A Bp. Honvédot 50 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta.

A Bp. Honvéd FC akkor jelezte, hogy mélységesen elítéli azokat, akiknek ezt a büntetést köszönheti és megerősítve érzi magát abban a tudatban, hogy helyesen jár el, amikor fellép a szélsőségek és a szélsőségesek ellen - írta akkor a klub.

Az MTI érdeklődésére a kispesti klub tulajdonosa, George F. Hemingway megerősítette, hogy összesen két találkozót kell nézők nélkül játszania a csapatnak az UEFA által szervezett versenyeken.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz