Fotó: honvedfc.hu

Honvéd: Brazil játékos érkezett a hiányposztra - hivatalos

Talys Oliveirának korábban Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám személyében magyar csapattársai is voltak.
Nyikes Zoltán 2021. július 14., szerda 10:54
Fotó: honvedfc.hu
Talys Oliveirának korábban Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám személyében magyar csapattársai is voltak.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. július 14., szerda 10:54

A Budapest Honvéd  bejelentette, amit korábban a horvát első osztályú Eszék is megtett már:

a fiatal balhátvéd, Talys Alves Pereira Oliveira csatlakozott a piros-feketékhez.

A 22 éves brazil védő az Eszék csapatától érkezett Kispestre, ahol a megállapodás értelmében egy évet (hosszabbítási opcióval) tölt majd kölcsönben.

„Mivel két balhátvéd is távozott a keretünkből, így szükséges volt, hogy megerősítsük ezt a pozíciót – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője. – Talys egy fiatal, támadó mentalitású balhátvéd, aki már csaknem 50 meccset lejátszott a horvát első osztályban, erre a tapasztalatra a Honvéd is építhet.“

Talys 2017-ben a brazil Paraná együtteséből igazolt az Eszék utánpótlásába, majd 2019-ben mutatkozott be a horvát élvonalban, ahol már negyedik mérkőzésén góllal járult hozzá a gárda Dinamo Zagreb elleni győzelméhez, az azt következő szezonban pedig alapemberré vált az első csapatban. Összesen 48 bajnokin, 7 kupameccsen, valamint egy Európa-liga-selejtezőn lépett pályára a klub színeiben, ez idő alatt 1 gól és 6 gólpassz volt a mérlege, a 2020/2021-es idény végén pedig bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett együttesével, ahol Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám személyében magyar csapattársai is voltak.

„Köszönöm – csillogtatta meg magyartudását Talys Oliveira, aki elárulta, Kleinheisler Lászlótól már ellesett néhány kifejezést, szókincsét pedig Kispesten bővítheti tovább a következő szezon során. – Nagyon örülök, hogy a Honvéd játékosa lehetek, Budapest egy nagyszerű város, ez pedig egy nagyszerű klub, amely óriási tradíciókkal bír, megtiszteltetés lesz ide tartozni. Tökéletes hely, egy kiváló lehetőség ez a számomra, és bízom benne, hogy megszolgálom majd a bizalmat. Láttam néhány mérkőzését korábban a csapatnak és úgy gondolom, hogy egy rendkívül erős együttes, amely remek egységet alkot. Alig várom, hogy csatlakozhassak a többiekhez, remélem, hogy nagyon szép sikereket érünk majd el együtt.“

Olvastad már?
BL: "Lehetetlen küldetés a Fradi ellen, Uzuni betartotta ígéretét, peches Prishtina" - koszovói lapszemle
Így látták a koszovói lapok és internetes portálok a keddi Prishtina-Ferencváros BL-selejtezőn (1-3) történteket. Lapszemle.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz