Orosz a Fradi BL-sorsolásáról: "Ennél többet nem is kívánhattunk" - minden meccs örömjáték lesz

A Fradi vezérigazgatója elmondta, mindent meg fognak tenni a sztárcsapatok ellen, hogy méltóképpen képviseljék a Fradit és az országot.
Nyikes Zoltán 2020. október 2., péntek 13:20
A Fradi vezérigazgatója elmondta, mindent meg fognak tenni a sztárcsapatok ellen, hogy méltóképpen képviseljék a Fradit és az országot.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. október 2., péntek 13:20
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint ismert, a 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba Bajnokok Ligája-csoportkör genfi sorsolásán. Az FTC vezérigazgatója, Orosz Pál Európai Labdarúgó Szövetségnek adott interjújában értékelte a hihetetlenül kemény ellenfeleket.

– Az előző idényben az Európa Liga-csoportkörben szerepeltünk, most pedig mindenféleképpen be szerettünk volna kerülni a BL-be, ezt a célt elértük. Fantasztikus sorsolást kaptunk, nagyon örülünk, hogy ilyen klubokat elhozhatunk Magyarországra, ennél többet nem is kívánhattunk – kezdte Orosz, aki ezt követően külön kitért a Juventusra is, amellyel 55 évvel ezelőtt már játszott a Ferencváros. – A Juventusszal 1965-ben a VVK-döntőben találkoztunk, akkor sikerült is diadalmaskodni, de azóta átalakult a labdarúgás nagyon, messze kerültünk egymástól. Mindent meg fogunk tenni, hogy megfelelően helytálljunk és maximálisan fel fogunk készülni minden ellenfelünkből, nekünk ez egy örömjáték lesz.

Orosz hozzátette, a sorsolás előtt remélték, hogy hasonló nagy klubokkal tudnak majd találkozni a csoportkör során.

– Tisztában vagyunk a játékerővel, az esélyeinkkel, de mindent meg fogunk tenni, hogy méltóképpen képviseljük a Ferencvárost és Magyarországot. Nehéz sorozat után vagyunk, az első kvalifikációs körből indultunk, minden meccset komolyan vettünk és a következőket is komolyan fogjuk. A Dinamo Kijev is nagyon nagy játékerőt képviselő klub és van egy külön pikantériája ennek Szergej Rebrov személye miatt. Még nem beszéltem vele, de biztos vagyok benne, hogy ő is egy álomsorsolásnak tartja ezt – zárta a vezérigazgató.

Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
Tovább az összes átigazoláshoz