Szerda hajnalban elfogta a rendőrség azt a férfit. aki kővel dobálta meg a Slovan csapatbuszát a Népligetnél.
Ahogyan beszámoltunk róla, Ferencváros-szurkolók egy csoportja megtámadta a Slovan csapatbuszát, miután a pozsonyi csapat keddi edzése véget ért.
Az eset a Népligetnél történt, senki nem sérült meg, a busz üvege rongálódott meg, ugyanis az elkövetők kővel dobálták meg a Slovan csapatbuszát - olvasható a police.hu-n.
A hatóságok tájékoztatása szerint az éjszaka azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap hajnalban XVII. kerületi lakásában el is fogtak. A 30 éves gyanúsított kihallgatásán beismerte a tettét, és azt mondta, hogy megbánta a bűncselekmény elkövetését.
Olvastad már?
Magyar szurkolók támadták meg a Slovan csapatbuszát - sajtóhír, fotók
Szlovákiai sajtóhírek szerint a Slovan csapatbuszát kővel dobálták meg, miután a Ferencvárossal szerdán a BL-ben játszó gárda keddi edzése véget ért.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.