Szűk egy hónapja érkeztél a Videotonhoz, de igen sok minden történt veled ez alatt az idő alatt. Milyenek az első benyomásaid?

- A legfontosabb számomra a munka. Ez a legnagyobb motiváció nekem. Itt azt látom, hogy körülöttem mindenki teszi a dolgát, keményen dolgozik, és jobb akar lenni. Így pedig tudom, hogy itt jól érzem majd magam.

Nagyon hamar népszerűvé váltál a Videotonban. Meglepett a gyors berobbanás?

- Nem lepett meg. Amikor idejöttem, keményen dolgoztam, minden nap kétszer edzettem, hogy én is azon a fizikális szinten legyek, mint a többiek. Tiszteltem őket azért, amilyen keményen dolgoznak, és utol akartam érni őket. Úgyhogy nem lepett meg, hogy jól indult az itteni karrierem.

Henty csele a Mezőkövesd elleni bajnokin:

Hallottál korábban bármit is a magyar bajnokságról, vagy ismersz magyar játékosokat?

- Nem sokat tudtam róla. Egy magyar srácot, Tamás Krisztiánt ismertem, akivel a Milanban néhány éve együtt játszottam, és most is a csapattársam. Emellett van egy barátom a fővárosban, Ikenne-King, a Honvéd játékosa. A Honvédot King miatt ismertem, láttam is egy meccsüket.

Milyen a kapcsolatotok? Mit mesélt neked Magyarországról?

- Ikenne olyan, mintha a testvérem lenne. Nagyon sokat játszottunk együtt Nigériában, és ugyanakkor jöttünk Európába is. Nagyon jó a kapcsolatunk. Mielőtt idejöttem volna, azt mesélte, hogy az NB I erős bajnokság, ahol jó képességű játékosok vannak. Eddig azt látom, hogy igazat mondott, tényleg kemény bajnokságról van szó.  

Nikolicért bármit

Mi volt az első reakciód, amikor megtudtad, hogy a Vidi érdeklődik irántad? Miért választottad ezt a csapatot?

- Az edzőt ismertem, mert dolgoztam vele korábban az Olimpijánál, és tudtam, hogy a Videoton nagycsapat. Nagyon boldog voltam, hogy idejöhetek. Amikor Marko Nikolic hívott, az összes másik ajánlatot visszautasítottam, pedig komoly csapatok is kerestek jobb ajánlatokkal, de ide akartam jönni. Ez volt a legjobb döntés a számomra. Voltam én már úgynevezett nagy klubnál, például a Lokomotivnál, de most az volt a fontos számomra, hogy játsszak és visszanyerjem az önbizalmamat. Ez nem arról szólt, hogy nagy klubhoz vagy nem nagy klubhoz igazolok. Hanem Marko Nikolicról is. Amikor az Olimpijánál együtt voltunk, nem akarta, hogy elmenjek a Lokomotivhoz. De komoly átigazolási összegről (5 millió euró – a szerk.) és nagyon sok pénzről volt szó, nagy nyomás volt rajtam. Nem tudtam nem elfogadni az ajánlatot. Most pedig nem akartam újra csalódást okozni neki.

- Ezek szerint lényegében Nikolics személye önmagában elég volt a klubváltáshoz. Miért olyan különleges ő a számodra?

Ő nem csak egy edző, olyan mintha az apám lenne. Olyan ember, aki tiszteli a játékosokat, ez pedig nagyon fontos volt nekem. Ha valaki csak edzőként viselkedik, az nem érzi magához teljesen közel a játékosokat. Ő azonban nem ilyen. Kiáll a játékosaiért, védi azokat, és nagyon sokat segíthet a fejlődésemben.

Az Olimpijánál csak rövid ideig dolgoztam vele, de abban az egy hónapban rengeteget tanultam, és láttam, hogy elképesztő ember.

A Milant majd a csoportkörben

Első profi klubod az AC Milan volt. Miért nem sikerült megragadnod ott, vagy bármelyik másik klubnál Olaszországban?

- Az ügynököm sajnos nagyon sokat ártott. Ő volt, aki Nigériából felhozott, a Milan 150 ezer eurót fizetett értem. Úgy gondolták, hogy jó képességű játékos vagyok, és a második csapatban jól is ment a játék, 14 meccsen kilenc gólt szereztem. Az ügynököm azonban nem az érdekeimet nézte, rossz döntéseket hozott, lerombolt mindent. A klubbal való jó kapcsolatát tartotta szem előtt, más afrikai játékosok iránt érdeklődött.  Nem volt ott mellettem, mindent magamnak kellett intézni, azt is, hogy miként tudok kilépni ebből a helyzetből. De volt egy olyan edzőnk is, aki csak azt hajtogatta, milyen rosszak vagyunk, főleg a fiataloknak. Engem mondjuk nem nagyon érdekelt, mindig erős voltam mentálisan, nem bántott az, hogy nem kedvelt. És ettől is csak erősebbé váltam. Azután Szlovéniában sokkal több tiszteletet kaptam, és a klubom el is tudott adni 5 millió euróért.

Az EL-playoff sorsolás előtt volt realitása egy Videoton-Milan párharcnak is. Szeretted volna, ha összejön?

- Igen, nagyon akartam, hogy összekerüljünk. Most nem úgy alakult, na de majd talán a csoportkörben. Mert bejutunk a csoportkörbe!

24 évesen már a hatodik országban játszol. Nem nehéz, hogy kis túlzással állandóan költözöl?

- A futball erről szól, mindig csak mész és mész egy új helyre. Mindig küzdened és dolgoznod kell, hogy fennmaradj. Ha úgy adódik, váltanod kell, akár klubot és országot is. Én magamban hiszek, a képességeimben, abban a munkában, amit elvégzek. Ezt kell folytatnom. Nem tudom, hol leszek egy vagy két év múlva. Nekem csak dolgoznom kell keményen.

Eddigi csapataidhoz képest a Videoton milyen erős együttes?

- 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy ha például a Lokomotivval találkoznánk az Európa Ligában – és remélem, egyszer így is lesz majd -, akkor az oroszok nem jelentenének gondot nekünk. Nem volt túl sok minőségi játékos abban a csapatban. Talán csak két olyan futballistára emlékszem, akiben volt annyi minőség, mint bennem. Itt a Videotonban azonban mindenki jó játékos, igazi harcos, ráadásul nekünk van a legjobb edzőnk.

Nem nyomorgott, de tenne a nyomor ellen

Ikenne-King korábban beszélt róla, hogy milyen nehéz kikerülni Nigériából, és profi játékossá válni. Neked milyen volt a gyerekkorod?

- Nekem szerencsére nagyon jó. Állandóan fociztunk az utcákon, suliba mentünk, jártuk az erdőt és megint csak fociztunk. Rengeteg gyerek volt az utcánkban, akik folyton együtt játszottak.

Azt lehetett hallani, hogy nagyon jó tanuló voltál. Készültél esetleg arra, hogy ha nem leszel profi labdarúgó, akkor máshogy kell érvényesülnöd?

- Tényleg nagyon jó voltam az iskolában, intelligens gyerek voltam. Szerettem is odajárni. Ha ugyanis jó jegyeket kaptam, mindig kaptam érte pénzt. Úgyhogy örömmel mentem a suliba, hogy jól teljesítsek. Szóval ez azért nem arról szólt, hogy például orvos akarok lenni.

Az Instagram-oldaladon fel lehet fedezni egy alapítványt, amely hozzád tartozik. Mit lehet erről tudni?

- Ez egy általános sportalapítvány. Azért van, hogy reményt adjon a fiataloknak, hogy ha keményen harcolnak, jó sportoló válhat belőlük. Az édesanyám minden hétvégén részt vesz ebben, ha kell, ételt oszt, de szervezünk futballtornákat is, amelynek a végén a győztes pénzdíjat kap. Nagyon sok tehetséges gyerek van Nigériában, az ilyen tornákon pedig ott vannak a menedzserek és kiszúrhatják őket. Ez egy lehetőség arra, hogy utat találjanak egy jobb élet felé.

Rengeteg gyerek van az utcákon Nigériában. A fiúkat és a lányokat pedig nagyon rossz dolgokba keverik bele. Bűntényekbe, fegyveres rablásokba. Ez az alapítvány ezek ellen van, hogy inkább az álmokat lehessen elérni.

Az édesanyádat sokszor megemlítetted az eddigi interjúidban. Ő a legfontosabb személy az életedben?

- Az édesapám és az édesanyám nagyon sokat tettek értem. Az édesapám sajnos már meghalt, már csak a mamám és a testvéreim maradtak, de igen, az anyám a legfontosabb az életemben. Ő segített azzá válni, aki most vagyok, egy kicsit mássá, mint a többi ember.

Ha a Videoton bejut a csoportkörbe, ellátogat majd az egyik EL-meccsedre?

- Igen, biztosan, hiszen ez az, amit akart, hogy a legjobbak között játsszak. Nem fogja érdekelni a pénz, csak látni akar, ahogy az egyik legerősebb kupában ott vagyok. Ez egy igazi ajándék lenne. Elképesztő lenne, ha egy csoportmeccsemen ott lenne a stadionban, ezért is dolgozom.

Gólkirályi cím, EL-csoportkör, Real Madrid

Az EL-csoportkörre karriered eddigi legnagyobb eredményeként tekintenél?

- Még sosem szerepeltem ott, úgyhogy igen, ez lenne életem eddig legnagyobb eredménye. Már csak a Partizan van előttünk, úgyhogy nagyon oda kell figyelnünk arra a meccsre. A csapat pedig harcolni fog a továbbjutásért.

Nemrégiben azt nyilatkoztad, hogy egyszer a Real Madrid játékosa akarsz lenni. Komolyan gondoltad? Mik a kisebb céljaid, például erre a szezonra?

A nagy álmom tényleg a Real Madrid, az a kedvenc csapatom. Az idei céljaim, hogy én legyek a bajnokság legjobb játékosa és gólkirálya, a csapatomat pedig az Európa Liga csoportköréhez segítsem, és ott én is megmutassam magam. Aztán remélem, egy nap, tényleg a Realban játszom majd. 

Budai László