Böde góljával gyenge meccsen hozta el a 3 pontot a Fradi Kispestről

A Ferencváros 1-0-s győzelmet aratott a Honvéd vendégeként.
admin 2016. július 23., szombat 20:21
A Ferencváros 1-0-s győzelmet aratott a Honvéd vendégeként.
Szerző: admin 2016. július 23., szombat 20:21

 

A Budapest Honvéd és a Ferencváros is kétgólos győzelemmel kezdte a szezont, ugyanakkor a bajnoki cím védőjének akadt javítani valója az NB I 2. fordulójában, hiszen a hét közben meglepetésre az albán Partizani ellen búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. Nem történt sok minden az első félidőben, a kispestiek voltak aktívabbak, a kaput is eltalálták, de a 43. percben a játék képe alapján némi meglepetésre a vendégek szereztek vezetést: Böde Dániel 14 méterről lőtte ki a jobb felső sarkot, 0-1.

A második félidőben is a hazaiak próbálkoztak inkább, de igazi ziccert nem tudtak kidolgozni, így az eseménytelen mérkőzésen a Ferencváros nem éppen szemkápráztató játékkal is elhozta a 3 pontot a Bozsik stadionból.

A mérkőzés online közvetítését ITT érheti el.

Honvéd - Ferencváros 0-1 (0-1)

Gól: Böde (43.)

Játékvezető: Kassai V., Nézőszám: 2384
Honvéd: Horváth - Lovric, Botka, Bobál, Hajdú - Hidi (Vernes 58.), Kamber (Prosser 82.), Koszta, Gazdag - Holender (Vasziljevics 75.), Eppel
(Gróf, Baráth, Nagy G., Vasiljevic, Kovács D., Prosser, Vernes)
FTC: Dibusz - Dilaver, Hüsing, Nalepa, Ramírez - Gyömbér (Busai 88.), Gera , Radó, Trinks (Djuricin 71.), Nagy - Böde (Leandro 71.)
(Jova, Leandro, Djuricin, Busai, Nagy D., Cukic, Varga D.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz