Fotó: facebook.com/kolorcitykbsc

NB I: "Nem mondtam nagyívű beszédet a játékosoknak" - így látták az edzők

Így látták a vezetőedzők a KBSC-MTK (3-1) bajnokit.
Csakfoci.hu 2025. október 3., péntek 22:19
Fotó: facebook.com/kolorcitykbsc
Így látták a vezetőedzők a KBSC-MTK (3-1) bajnokit.
Szerző: Csakfoci.hu 2025. október 3., péntek 22:19

KAZINCBARCIKA-MTK BUDAPEST 3-1

Bővebben a mérkőzésről itt!

Kuttor Attila (KBSC): - Erről beszéltünk a héten, és azt gondolom, hogy komoly fordulatot vett a csapat, ennek nagyon örülök. Így kell reagálni egy kevésbé sikerült mérkőzés után. Arról is szó volt, hogyan tudunk visszatalálni a masszív védekezéshez, és azt hiszem, ez most sikerült: végig kontroll alatt tartottuk a meccset. Ehhez persze kellett az a mentális állapot is, hogy ne csak ott legyünk a pályán, hanem mindent megtegyünk, ezért nézett ki másképp az egész találkozó, és ezért működött jól a védekezés is. Játékban azért tudtuk felülmúlni az MTK-t, mert másfajta felállással és játékkal készültek erre a hétre, mint korábban, mi pedig jól reagáltuk le. Ebből mi jöttünk ki jobban. Később visszatértek az eddig megszokott játékukhoz, de addigra már stabilak voltunk, és sikerült tartani az előnyt. A mérkőzés előtt több poszton változtatnunk kellett, de nagyon jó választ kaptam a játékosoktól: akik most beszálltak, szinte mindenki hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez. Ez kulcsfontosságú volt. Most jön a válogatott szünet, majd a Kisvárda és a Nyíregyháza elleni mérkőzések. A célunk továbbra is az, hogy mindig a legjobb tudásunkat rakjuk ki a pályára - hogy ez mire lesz elég, az majd mindig az adott napon derül ki, de erre készülünk.

A játékosoknak a meccs után nem mondtam nagyívű beszédet, inkább közösen örültünk. Megdolgoztunk ezért a győzelemért, és bízom benne, hogy lesz még több ilyen sikerünk a folytatásban.

(M4 Sport)

Horváth Dávid (MTK): - Elég sok minden nem működött, nehéz lenne csak egy dolgot kiemelni. Ami az előző hetekben ült, jól működött, jó döntéseket hoztunk és jó teljesítmények voltak, az most egyszerűen nem jött össze. A meccsterv sem vált be, 2-0 után kezdtünk csak igazán játékba kerülni, addigra viszont már két góllal vezetett az ellenfél. Nem volt meg a megfelelő játéksebesség, nem sikerültek az egy az egy elleni szituációk, hiába próbáltunk erre építeni. A beadások sem találtak meg embereket a tizenhatoson belül, tehát sok apróság játszott közre, nem lehet egyet-egyet kiemelni. Ilyenkor nyilván előjön, hogy valami félrement a felkészülésben vagy a felkészítésben. Természetesen megnézzük a hibákat, és ahogy eddig is, megpróbáljuk kijavítani őket, hogy visszatérjünk a jó útra. Az előző mérkőzéseken magabiztosan játszott a csapat, nem volt ennek ma előjele, sőt, pont ezért mondtam a meccs előtt is, hogy nincs könnyű mérkőzés. A Kazincbarcika korábbi meccsei is mutatták, hogy komoly teljesítmény kell majd, ha pontot vagy győzelmet akarunk szerezni. Ma ez nem sikerült.

Megnézzük majd, mi volt az oka - esetleg mentális probléma, de nem hiszem, mert erről beszéltünk a hét során. Nem eshetett vissza ennyire a teljesítményünk egy kiváló múlt heti meccs után.

- Most van időnk feldolgozni a vereséget, rendbe szedni magunkat. Többen elmennek a válogatotthoz, a maradókkal dolgozunk tovább, és igyekszünk visszahozni azt, amit korábban már felépítettünk. (M4 Sport)

Olvastad már?
Légiósok: 5 perc kellett a gólhoz a magyar támadónak - videó
Szabó Levente öt perc alatt egyenlített, de csapata így sem tudott pontot szerezni Németországban.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.
Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)
DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.
Tovább az összes átigazoláshoz