Fotó: Swen Pförtner/picture alliance via Getty Images
Szabó Levente öt perc alatt egyenlített, de csapata így sem tudott pontot szerezni Németországban.
A német másodosztály 8. fordulójában az Eintracht Braunschweig hazai pályán 2-1-re kapott ki a SC Paderborntól. A vendégek villámrajtot vettek a meccs elején: Klaas szögletéből Bilbija már az első fél percben, öt méterről a hálóba fejelt, ezzel megszerezve a vezetést.
A hajráig nem is változott az állás, majd a 81. percben Szabó Levente állt be, és alig öt perccel később, a 86. percben, nehéz helyzetből, remek fejessel egyenlített Aydin beadásából.
Az öröm azonban rövid életű volt. A 88. percben Marino kapott remek labdát Baurtól, és újra a Paderbornhoz juttatta a vezetést, amelyet a vendégek már megőriztek a mérkőzés végéig. A vereséggel a Braunschweig a tabella 15. helyén áll, míg a Paderborn fellépett a listavezető pozícióba.
Szabó gólja itt tekinthető meg videón!
Olvastad már?

Szoboszlai átvehette a hónap játékosa díjat a Liverpoolnál
Két év után újra Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja augusztusban.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások

Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.

Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)

DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.