Fotó: liverpoolfc.com
Két év után újra Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja augusztusban.
Már korábban eldőlt, hogy Szoboszlai Dominik lett augusztus legjobbja a Liverpoolnál, most pedig hivatalosan is átvehette az elismerést. A magyar válogatott csapatkapitánya az idény első négy mérkőzésén kezdőként lépett pályára Arne Slot irányítása alatt, és két alkalommal jobbhátvédként is bizonyította sokoldalúságát. Mindkétszer a mezőny legjobbjának választották.
A Newcastle ellen kulcsszerepe volt a győztes gólban, míg az Arsenal elleni rangadón fantasztikus szabadrúgásból talált be, amely három pontot hozott a „Vörösöknek”. A szurkolói szavazás végeredménye sem hagyott kétséget: a voksok kétharmada Szoboszlaié lett - aki 2023 augusztusában szintén kiérdemelte a hónap játékosa címet a Poolnál.
Olvastad már?

Szoboszlai szerint ugyanazon a szinten van, mint Modric - videó
Nehéz kérdésekre kellett válaszolnia a magyar játékosnak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások

Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.

Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)

DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.