Mészöly Géza arról is beszélt az újpesti klubhonlapnak, hogy a múlt pénteki, ZTE elleni mérkőzés (1-5) után nem volt könnyű felrázni a csapatát.
- A ZTE elleni találkozó utáni este nem volt egyszerű. Nekem sem volt könnyű, és a fiúk sem aludtak túl sokat éjjel. Aztán viszont össze kellett szednünk magunkat, és ezen a héten ismét bele kellett vetnünk magunkat a munkába, hogy felkészüljünk a Kisvárda elleni találkozóra. A hétfői nap még azzal telt, hogy kiértékeljük a srácok teljesítményét. Ekkor már elhangzott néhány olyan kritika is, amely a szombati mérkőzés fényében lehet építő jellegű - mondta a tréner az ujpestfc.hu-nak, majd kitért a most hétvégi, Kisvárda elleni kiesési rangadóra is.
- Kellett az, hogy ennyi időnk legyen rendezni a sorokat. Persze, a sérülések nem könnyítik meg a dolgunkat, ahogyan az sem, hogy Keita eltiltás miatt nem állhat majd rendelkezésünkre. De azt gondolom, hogy a klub háza táján mindenki tisztában van azzal, mekkora jelentőséggel bír ez a szombati megmérettetés, és azzal is, mit kell tennünk azért, hogy a lefújáskor mi örülhessünk - tette hozzá Mészöly, kiemelve az Újpest-szurkolók szerepét is.
- Tudjuk, hogy ez az Újpest, tudjuk, hogy szükségünk van egy olyan eredményre, amivel stabilizálhatjuk a helyzetünket. A drukkerek a Zalaegerszeg ellen is fantasztikusak voltak, és az első perctől az utolsóig támogattak minket. Szeretnénk nekik valamit visszaadni abból, amit pénteken kaptunk tőlük. Hiszem, hogy ennek fontosságát a játékosok is átérzik, és a Kisvárda elleni meccsen is feltüzelve, ezt szem előtt tartva kell pályára lépnünk.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/04/tokmac-nguen-scaled-e1712672825572-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)