Foto: szentlorincse.hu/

Megerősítve: Waltner NB II-be feljutott csapat irányítását vette át - hivatalos

Waltner Róbert lett a Szentlőrinc vezetőedzője.
Csakfoci.hu 2024. június 19., szerda 13:51
Foto: szentlorincse.hu/
Waltner Róbert lett a Szentlőrinc vezetőedzője.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. június 19., szerda 13:51

A Csakfoci korábbi hírének megfelelően a legutóbb az élvonalban dolgozó Waltner Róbert vette át NB II-es Szentlőrinc együttesét. A klub kedden közleményben tudatta, hogy a folytatásban nem Pichler Gábor látja majd el a vezetőedzői teendőket. Az új szakvezető Waltner Róbert lesz a 2024/2025-ös idényben.

– Kicsivel több, mint egy évig nem dolgoztam, amivel nem volt probléma, mert kétségtelenül jót tett a pihenő, hiszen előtte hét évet végigcsináltam, ugyanakkor el kell ismernem, hogy hiányzott már a munka  fogalmazott Waltner. – Mindamellett, hogy szeretnék a későbbiekben visszakerülni az élvonal vérkeringésébe, nagyon örültem a szentlőrinci lehetőségnek: egy NB II-be feljutott csapatról beszélünk, amellyel kapcsolatban csupa jót hallottam a légkörről, az ott dolgozó emberekről, ami nekem roppant fontos. Nem mellesleg tudni kell, hogy nálam a család az első, s miután eddig sokat ingáztam, vonzó volt számomra, hogy Kaposvárhoz közeli klubhoz kerülök, így otthonról tudok járni az edzésekre, minden nap láthatom a két gyerekemet és a feleségemet.

Waltner legutóbb az NB I-es Paksi FC vezetőedzője volt, előtte pedig a Zalaegerszeget irányította.

- Olyan karakterű edzőt kerestünk, mint Waltner Róbert, akinek ráadásul NB I-es tapasztalata is van már vezetőedzőként, hiszen három csapatot is irányított az első osztályban. Egyeznek az elképzeléseink és izgatottan várjuk a közös munkát - nyilatkozta a sportigazgató, Miroslav Grumic.

Olvastad már?
600 Eb-perc fölött jár a magyar rekorder - itt a TOP 20 Nagy Ádámtól Albert Flóriánig
Tíz jelenlegi válogatott játékosunk tovább írhatja a magyar Eb-történelmet - legalább még 180 perc erejéig.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz