Fotó: fehervarfc.hu

Megerősítve: A Fraditól távozó magyar válogatott játékos a Vidihez igazolt - hivatalos

Megerősítést nyert a korábbi értesülésünk: a Vidinél folytatja pályafutását Sigér Dávid.
Nyikes Zoltán 2024. február 5., hétfő 9:53
Fotó: fehervarfc.hu
Megerősítést nyert a korábbi értesülésünk: a Vidinél folytatja pályafutását Sigér Dávid.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. február 5., hétfő 9:53

Hétfő délelőtt hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu korábban már előre jelzett: a Fehérvár FC-nél folytatja pályafutását a Ferencvárostól távozó magyar válogatott középpályás, Sigér Dávid.

– A megbeszélések során nagyon jó érzés volt, hogy szívesen látnának Fehérváron. Amikor vendégként itt jártam, mindig jó benyomásokat tett rám a környezet. Örülök, hogy egy nagy presztízsű, erős klubnál folytatom, amely korábban itthon és nemzetközi szinten is szép sikereket ért el, bízom benne, hogy nekem is hasonló eredményekben lesz szerepem ebben az új érában. Emlékszem, játszottam még a régi stadionban is, Mezőkövesd játékosként, úgy jöttünk Fehérvárra, hogy bekkeljük ki a 0-0-át - majdnem sikerült (nevet - szerk.). Azóta rengeteg minden történt. Nagyon örülök, hogy megérkeztem az NB I-be, átigazolhattam a Balmazújvárosból a Ferencvárosba, jöttek a nemzetközi mérkőzések, a válogatott meghívók - nagyon szép pillanatokra tudok visszaemlékezni. Viszont nem szeretnék itt megállni! Rengeteg energiát érzek magamban, képes vagyok megvalósítani további nagy célokat egy olyan csapatban, ahol ugyanarra vágynak, mint én – mondta a klubhonlapnak Sigér Dávid a szerződés aláírása után.

A 33 éves középpályás 2018 nyarán igazolt a Fradihoz, ahol január 31-én bontott szerződést. A zöld-fehérekkel sorozatban öt bajnoki címet nyert (2019, 2020, 2021, 2022, 2023), 2022-ben a MOL Magyar Kupát is elhódították. Az elmúlt évek alatt jelentős nemzetközi kupatapasztalatra is szert tett, egy szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében, kétszer az Európa Liga-csoportkörben, egyszer az Európa Konferencia Liga csoportkörében is szerepeltek - utóbbi két sorozatban a továbbjutást is sikerült kivívni. 2019-ben az EL csoportkörében gólt is szerzett az Espanyol elleni 2-2-re végződött találkozón. Az NB I-ben eddig 135 bajnokin lépett pályára, ezeken 13 gólt szerzett és 9 gólpasszt adott. Korábban megfordult Debrecenben, Mezőkövesden és Balmazújvárosban is.

2019 szeptemberében debütált a Marco Rossi vezette magyar válogatottban. A nemzeti csapat játékosaként pályára lépett a 2021-es, részben hazai rendezésű Eb-n is, de játszott vb- és Eb-selejtezőkön, Nemzetek Ligája-mérkőzéseken és barátságos meccseken is - eddig 14 válogatott meccsen lépett pályára és egy gólt szerzett (a Nemzetek Ligájában, Törökország ellen).

Olvastad már?
NB I: A Vidi elleni győzelem után új légiós érkezését jelentheti be a ZTE - sajtóhír
A szabadon igazolható támadó középpályás, Guy Hadida a sajtóhírek szerint hamarosan aláírhat a ZTE-hez.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Szerződéshosszabbítás
A Fradi meghosszabbította a 21 éves Katona Bálint szerződését.
Leverkusen
Bősze Levente
Újabb magyar utánpótlás-válogatott játékos igazolhat külföldre: a Bundesligában listavezető Bayer Leverkusenhez szerződhet a 2009-es születésű Bősze Levente. (twitter.com/wonderkidshun)
U21-es válogatott
Szélesi Zoltán
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése: Szélesi Zoltán veszi át az U21-es magyar válogatott irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz