Az Eb-n parádés meccseket játszottunk világsztár csapatok ellen, nem kaptunk ki a franciáktól és idegenben a németektől, és a hajráig tartottuk magunkat Portugália ellen, kivívva nemcsak a szurkolók, de a semleges szakértők elismerését is. Ezzel szemben most szinte megalázó vereség az angoloktól hazai pályán, kínos bukás Albániában, és végül egy vergődéses, minimális különbségű győzelem Andorra ellen. Mi történt Rossi-csapatával, és melyik a válogatott igazi arca?
Elemző írásunkban a hatalmas pálfordulás okait keressük.
Súlyos egyéni hibák
Az Eb-n a németek elleni Gulácsi-bakit leszámítva egyetlen olyan kapott gólunk sem volt, ami hatalmas egyéni hibára lett volna visszavezethető, vagy bármelyik játékosunk nevével összeforrott volna. Akkor minden kapott gólunk apró védekezésbeli elcsúszás vagy balszerencse következménye volt, most viszont jöttek olyan súlyos egyéni hibák, fegyelmezetlenségek, amelyeket egy miénknél erősebb válogatott sem biztos, hogy elbír.
A világklasszis angolok ellen az első két találat előtt a magyar védelem két legmagasabban jegyzett játékosa ajándékozott labdát az Eb-döntősnek: előbb Orbán, majd Szalai kínálta tálcán a támadás lehetőségét az angoloknak, akik kíméletlenül éltek is a lehetőséggel.
A két angol gólnál a kezdőbe meglepetésként jelölt Kecskés sem "nézett ki jól": az első gólnál is könnyen megverte az érkező játékos (de ez még az "elnézhető" kategória volt a villámgyors angol játékosok ismeretében), de az kevésbé, hogy a harmadik találatnál fel sem ugrott a gólt fejelő emberével. Valószínű emiatt is mellőzte őt a továbbiakban Rossi.
Gulácsi több bravúr után az angolok harmadik és negyedik góljánál sem úgy nézett ki, mint amit egy Bundesliga topkapustól elvárna az ember. Amit Anglia ellen elkövetett Orbán és Szalai, azt megtette Albániában Fiola, aki elcselezte magát, igaz, az ellenfél térfelén. Tegyük hozzá, talán lehetett volna faultot is fújni az esetnél, de tény, hogy indokolatlan labdavesztésből indult az albánok támadása, hiszen Fiolának több sima passzlehetősége is lett volna labdavezetés vagy cselezés helyett. A támadás végén aztán Lang és Szalai végignézték, ahogy Broja előtte a labdát, ami Dibusz felelősségét is felvetve a rövid sarokba vágódott.
A Szoboszlai-faktor
Az Eb előtt mindenki Szoboszlai Dominik hiánya miatt féltette a válogatottat, aztán az ottani szereplésünk bizonyította, hogy egyelőre alaptalanul. A nemzetközi sajtó szerint is a legtöbbre hivatott magyar játékos most visszatért, de egyelőre még a közvélemény és saját várakozásain alul szerepelt, érződött rajta a meccshiány. Komoly kritika zúdult rá a közvélemény és a sportsajtó egy részétől, hiszen sokan azonnal gólokat, gólpasszokat vártak tőle, de ezek elmaradtak, míg egyes vélemények szerint az angolok ellen a mezőnymunkája kívánnivalót hagyott maga után. A középpályás egyből kezdett az angolok ellen és Albánia ellen is, de el kell ismerni, egyik mérkőzésen sem tudott sokat felmutatni azokból a képességekből, ami benne van.
Andorra ellen már 2-0-ás vezetés után cserélte be őt Rossi: volt két szép kulcsindítása, és szögletből majdnem egy gólpassza, illetve egy kaput éppen elkerülő szabadrúgása, így újabb gól elérésében nem tudott részt venni. A kapott gólunkban viszont kétszeri fegyelmezetlenségével némi szerepet játszott. Előbb egy könnyelmű csellel eladta a labdát a térfelünkön, majd javítani próbálván a hibát, felesleges faultot csinált az oldalvonalnál, ahol egy bedobás könnyen kiharcolható lett volna. A pontrúgást aztán az andorraiak gólra váltották, a magyar védelem asszisztálása mellett. Tegyük hozzá, hogy maga Szoboszlai is önkritikusan nyilatkozott az Andorra elleni mérkőzés után, türelmet kért a szurkolóktól és azt ígérte, nemsokára az igazi Szoboszlai Dominikot láthatjuk majd. Az világosan látható, hogy óriási az elvárás vele szemben, ezzel a teherrel meg kell majd küzdenie.
A középpálya megbomlása
Nagy Ádám eltiltása és Szoboszlai visszatérése megbontotta a középpályát, így az Eb-n amúgy remekül funkcionáló Nagy-Schäfer-Kleinheisler hármas csupán az Andorra elleni első félidőben volt pályán, abban a félidőben, ami a hat közül a legjobban sikerült csapatunknak. Anglia ellen Nagy Ádám nem játszott eltiltása miatt, Albániában Schäfer betegség miatt maradt ki, míg Andorra ellen Kleinheisler csak egy félidőt volt a pályán.
Szembetűnő volt, hogy az Eb-re Rossi által megálmodott mozgékony futógépekből álló középpálya most mennyire hiányzott, így a kapitánynak még okozhat fejtörést, ezt a problémát hogyan kezelje.
A Rossi-faktor
Marco Rossi következetessége, taktikai repertoárja és csapatának szervezettsége kivívta európai elemzők elismerését is az Eb után. A szövetségi kapitány a mostani három mérkőzés után már ismét meglebegtette távozásának lehetőségét, beszélt fegyelmezetlen játékosokról, kritikus és önkritikus volt. Arra valószínűleg csak ő tudhatja a választ (de ha nem tudja, ő keresi leginkább kétségbeesve), hogy mi volt az oka annak, hogy a csapat küzdeni tudása is megbicsaklott a mostani találkozókon. Lehet vitatkozni Rossi néhány döntésével az összeállítások kapcsán, és ezt a vitát ő maga is lefolytatta önmagával, hiszen az angolok ellen kezdő Bollát és Kecskést mellőzte a további meccseken. Az Eb-n kivétel nélkül minden kezdő játékosa jelesre vizsgázott, most ez nem volt elmondható a választottjairól.
Az Eb-n a cseréi nem feltétlenül ültek, de ezt ő is elismerte önkritikusan például a Portugália elleni meccset követően, amikor például Schäfer lecserélését hibás döntésnek nevezte. Most Andorra ellen 2-0-nál belenyúlt a csapatba, levette Kleinheislert és Sallait, jött Szoboszlai, illetve Sallói, és mindenki várta az újabb gólokat, amelyek viszont elmaradtak. A szünetbeli cserék nem jöttek be, ahogy nem jött be a Nagy Ádám-Gazdag váltás sem, hiszen előbbi lehozatala után a védekezésünk szétesett és az amúgy előrejátékban vérszegény Andorra két gólt is szerzett (az egyiket a VAR elvette néhány centis les miatt). A meccs végére is maradt egy furcsa csere, hiszen a teljesen megzavarodott magyar védelemből Rossi lehozta a gólszerző Botkát és újoncot avatott Tamás Márk személyében, ami kockázatos és kevéssé indokolható cserének tűnt az adott pillanatban.
A Szalai Adám-faktor
A válogatottbeli pályafutását szélsőséges kritikák és elismerések kereszttüzében töltő Szalai Ádám az Eb-n végleg csúcsra ért, hiszen mentalitását, vezető szerepét, hősies küzdeni tudását még kritikusai is elismerték, és a németek ellen szerzett góljával elévülhetetlen érdemeket szerzett. Szalai most is küzdött, próbált megtenni mindent, de egy kérdéses koronavírus teszteredmény pont a legfontosabb, az Albánia elleni idegenbeli meccsről kihúzta őt. Nos, azon a találkozón látszott leginkább, hogy Szalai a leginkább pótolhatatlan tagja a válogatottnak. Jelenleg nincs olyan támadónk, akit a csapatkapitány helyére állíthatnánk. Albániában nem volt megtartott labdánk, nem voltak kiharcolt szabadrúgások, nem voltak lekötött és elfárasztott ellenfél védők, ugyanis senki nem végezte el azt a munkát, amit Szalai el szokott. Rossi nagy problémája, hogy jelenleg a láthatáron sincs senki, aki ezt képes lenne megtenni.
