Fotó: ztefc.hu

Magyar Kupa: Fontosabb a bajnokság, a ZTE az NB III-as csapatával áll ki Kisvárdán

A Kisvárda elleni szerdai találkozón főként a tartalékcsapat tagjai lépnek pályára a ZTE-nél, amelyet ezúttal így nem Boér Gábor, hanem ifjabb Bozsik József irányítja majd.
Nyikes Zoltán 2021. március 10., szerda 8:15
Fotó: ztefc.hu
A Kisvárda elleni szerdai találkozón főként a tartalékcsapat tagjai lépnek pályára a ZTE-nél, amelyet ezúttal így nem Boér Gábor, hanem ifjabb Bozsik József irányítja majd.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. március 10., szerda 8:15

Az NB I-ben a kiesés ellen küzdő, valamint a sérülések és betegségek miatt jelenleg is szűkös kerettel rendelkező Zalaegerszegnél úgy döntöttek, hogy a Kisvárda elleni MOL Magyar Kupa negyeddöntőjére főként a klub harmadosztályban szereplő csapatával állnak ki - olvasható a klubhonlapon.

A szerda délutáni mérkőzésre a ZTE II. vezetőedzője, ifj. Bozsik József utazik el a csapattal, az NB I-es szakmai stáb Zalaegerszegen készül az MTK Budapest elleni szombati bajnokira.

– A Várkerti Stadionban megrendezésre kerülő találkozóval kapcsolatban nehéz döntést hoztunk meg – kezdte mondandóját Sallói István, a ZTE sportigazgatója.  – Természetesen az első osztályú tagság megőrzése élvezi a prioritást a szezonban, így az MTK Budapest elleni mérkőzésre való felkészülés a legfontosabb jelenleg csapatunk számára. Habár a kialakult helyzet okán egyeztettünk a Kisvárdával a párharc elhalasztásáról, a szabolcsiak vezetése elzárkózott a lehetőségtől. A hét folyamán számos meghatározó játékosunk tér vissza távollétéből és kezdi meg a tréningezést a kerettel. A szerdai megmérettetésen főként a második csapat tagjai fogják képviselni klubunkat, ezáltal tehermentesítve az első keretet.

Mint ismert, szerdán három mérkőzést rendeznek a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében, a Debreceni VSC-MTK Budapest találkozót követően pedig sor kerül az elődöntők sorsolására az M4 Sport stúdiójában, élő adásban. A párosítás elkészítésében a korábbi válogatott támadó és Magyar Kupa-győztes Rudolf Gergely segédkezik majd - írja az mlsz.hu.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntő:

szerda:
14.30: MOL Fehérvár-Budafoki MTE
15.00: Kisvárda Master Good-ZTE FC
17.30: Debreceni VSC (NB II)-MTK Budapest

kedden játszották:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-1, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 5-4

Olvastad már?
Dráma a Magyar Kupában: Az Újpest az első csapat az elődöntőben - videó
Büntetőkkel jutott a MOL Magyar Kupa elődöntőjébe az Újpest, amely kedden, a Szusza Ferenc Stadionban 1-1-s rendes játékidő és hosszabbítás után verte 11-esekkel a Mezőkövesdet.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz