Újpest FC–Diósgyőri VTK 3-1
A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz bővebben!
Damir Krznar (Újpest): – Nem vagyok maximálisan elégedett és őszintén remélem, hogy a következő mérkőzésre kiküszöböljük azokat a hiányosságokat, amiket most tapasztaltam. Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, hiszen ez kellett ahhoz, hogy jól indítsuk a szezont, de ahogy elértük ezt a győzelmet, nem feltétlenül nyerte el mindenben a tetszésemet. A csapatom kicsit küszködött, lehet, hogy nagy hatást gyakorolt rá az, hogy teli stadion előtt játszottunk, a nyomás valahol ott motoszkált a fejekben és nem tudtuk feltétlenül kezelni. Nem tudtuk maximálisan megmutatni azt, amire képesek vagyunk. Gratulálok a játékosaimnak és a Diósgyőrnek is a mutatott teljesítményért. Úgy érzem, a csapatom kicsit belekényelmesedett a vezetés tudatába és a kapott 11-es felrázott minket, újból támadóbb szellemben játszottunk. Szerintem ezt előbb is kellett volna, de mondjuk azt, ez volt az első, a legnehezebb, mostantól abban bízom, hogy a jövőben még több labdabirtoklás és offenzívabb szellemű játék fogja jellemezni a mérkőzéseinket. Küzdenünk kell, erősnek kell lennünk és élveznünk kell a játékot. Ma küzdöttünk, erősek voltunk, de nem igazán élveztük még a találkozót. (M4 Sport)
Vladimir Radenkovic (DVTK): – Persze, hogy nem vártuk azt, hogy már a harmadik percben hátrányba kerüljünk, ahogyan azt sem, hogy a félidő utolsó percében újabb gólt kapjunk, ilyenre nem számíthat egy edző. Az első félidőben maximális önbizalommal játszottunk, kontroll alatt tartottuk a meccset akkor is, amikor nálunk volt a labda, és akkor is, amikor az ellenfélnél. Ez igen furcsa kijelentés is lehet, hiszen 2-0-ra vezetett az ellenfél, de ha alaposabban megnézzük az eseményeket, akkor azt láthatjuk, hogy mi játszottunk, az ellenfél pedig a gólokat rúgta. A második félidőben is magabiztosan kezdtünk, ekkor nagyjából egyenlő erők küzdelmét láttuk, de amikor az ellenfél megszerezte a harmadik gólját, aztán pedig jött a kiállítás, akkor eldőlt minden és véget ért a mérkőzés. A félidőben arról beszéltünk, hogy nagyjából ellenőrzés alatt tartjuk a meccset, szerezzünk egy gólt és utána hátha jönni fog minden. Éreztük azt, hogy a miénk a mérkőzés, van még esélyünk, 2-1 után meg is éreztük, hogy mehetünk előre, utána pedig két egyéni hiba következtében gólt kaptunk és piros lapot. Sanicaninról egy rossz szót nem szeretnék mondani, hiszen tudni kell, hogy lázasan vállalta a játékot, ugyanakkor a kispadon nem voltak belső védőink, úgyhogy kénytelen volt játszani. Összességében voltak pozitívumai ennek a találkozónak, ezen az úton tovább haladva fogunk még sikereket elérni. Nagyon sok pozitív dolgot láttam, ezeket szeretnénk felhasználni és nem csak a mai napnak, hanem az edzőtáborban lejátszott meccseken látott pozitívumokat is szeretnénk hasznosítani. Ugyanakkor el kell ismerni, rengeteg dologban fejlődnünk kell még, elsősorban a védekezésben. (M4 Sport)



