Fotó: MTI/Purger Tamás

NB I: Négy góllal, egy piros lappal, kapushibával és magabiztos Újpest-győzelemmel indult az új szezon - videók

Az Újpest már egyenlő létszámban is dominált a Diósgyőr ellen, a kiállítás után pedig nem is maradt sok kérdés a győztes kilétét illetően.
Nyikes Zoltán 2025. július 25., péntek 21:58
Fotó: MTI/Purger Tamás
Az Újpest már egyenlő létszámban is dominált a Diósgyőr ellen, a kiállítás után pedig nem is maradt sok kérdés a győztes kilétét illetően.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. július 25., péntek 21:58

Péntek este az Újpest-Diósgyőr mérkőzéssel vette kezdetét az NB I új idénye. Két olyan csapat játszott tehát egymás ellen, amely "külön utakon" indult el a 2025/26-os szezonban, hiszen a negyedik kerületiek vezetése egyértelműen kijelentette, hogy nem fogják betartani az MLSZ ötmagyaros ajánlását, míg a DVTK meg fog felelni ennek az elvárásnak. Ennek megfelelően a lila-fehérek kezdőcsapatában csak három magyar kapott helyet, míg a vendégeknél öt.

1. félidő

Igencsak mozgalmasan indult a nyitómeccs, alig telt el két perc, amikor máris megszerezte a vezetést az Újpest: Brodic passza után tört be Horváth Krisztofer a 16-oson belülre Szakos Bence mellett, és kissé éles szögből vágta a hosszú, bal felsőbe, 1-0.

A 20. percben kis híján kettő lett közte, ha pedig ez bement volna, nagy eséllyel akár már a szezon gólja is megszületett volna, amikor Ljujic balról érkező szabadrúgását Nunes látványos mozdulattal, sarokkal küldte kapura, a labda azonban a felső lécről kifelé pattant.

Két perccel később egy hosszú indításnál Matko volt erőszakosabb Sanicaninnál és megszerezte a labdát, majd az alapvonalhoz érve, rendkívül éles szögből lőtt, a játékszer a kapufa tetejét súrolva szállt át a túloldalra.

A Diósgyőr első nagyobb helyzetére a 39. percig kellett várni, ekkor egy röviden kifejelt labdát Jurek gyűjtött be a 16-oson belül, csinált egy cselt Gergényi mellett, majd laposan középre passzolt, a játékszer Saponjic elé csorgott 6 méterre a kaputól, a támadó pedig estében kevéssel lőtt a jobb felső sarok mellé. A hosszabbításban aztán csak sikerült megnövelnie előnyét az Újpestnek: Horváth Krisztofer verte meg a bal oldalon ismét Szakost, betört az alapvonal mellett a 16-oson belülre, majd középre passzolt, a labda pedig Senticen megpattanva kötött ki a hálóban - kapushiba.

Az M4 Sport stúdiójában a félidőben az hangzott el, hogy az MLSZ állítólag Horváthnak adta ezt a találatot.

2. félidő

A második félidőben sem kellett sokat várni az első gólra. Az 53. minutumban Bényei alapvonalról visszatett labdáját rúgta 13 méterről mellé Gera jó helyzetből, ám ezt követően kirúgás helyett mindenki nagy meglepetésére tizenegyest ítélt Bognár Tamás játékvezető. A visszajátszásokban az volt látható, hogy valóban volt kontakt Nunes és Saponjic lába között, így a bíró ítéletét végül a VAR sem bírálta felül. A büntetőt Saponjic a jobb alsóba helyezte szépen, pedig Piscitelli érezte az irányt, 2-1.

Az 58. percben is egy nagyon érdekes VAR-ítéletet láthattunk. Többszöri ismétlés is után is nagyon úgy tűnt, hogy Esiti rálépett Ademi lábfejére a 16-oson belül, ám ezúttal nem ítélt tizenegyest Bognár és a VAR sem. Két minutummal később Ljujic emelte a 16-oson belül Horváth Krisztofer elé a labdát, akinek a lövését védte bravúrral, lábbal Sentic.

Ezt követően is mozgalmas maradt a találkozó. Két percen belül egy gólt és egy piros lap is érkezett, mindkettőnek az Újpest örülhetett. Előbb Fiola jobbról érkező beadása után Matko a hosszún, nyolc méterről nagy erővel fejelt a bal felső sarokba, a labda a keresztlécről pattant a hálóba, majd Sanicanin akadályozta meg a gólhelyzetben kiugró Matkót, a szabálytalanságért pedig egyből felmutatta a piros lapot Bognár.

A kiállítás pedig teljesen meghatározta a hátralévő időt, az Újpest még még jobban dominált és magabiztosan őrizte az előnyét, sőt igyekezett megszerezni a negyedik gólt is. Ehhez Fran Brodic is közel állt, de végül egy kevéssel a bal sarok mellé tekert, majd Medeiros és ismét Brodic próbálkozott sikertelenül.

A 82. percben a kispadról beszállt Gleofilo Vlijter is megkínálta Senticet, majd a hosszabbításban a szintén frissen érkezett Beridze próbálkozott, ám ő nem talált kaput. A 97. percben aztán a semmiből a Diósgyőr még majdnem szépített, Komlósi Bence lövése a keresztlécen csattant.

Az Újpest megérdemelten tartotta otthon a három pontot, végig bátrabban és veszélyesebben játszott ellenfelénél.

NB I, 1. forduló

Újpest FC–Diósgyőri VTK 3-1 (Horváth K. 3., 45+1, Matko 63., ill. Saponjic 55. - 11-esből)
Kiállítva: Sanicanin 65.

Újpest: Piscitelli – Bese, Duarte, Nunes, Gergényi – Ademi (Fiola, 59.), Lacoux (Rasak, 78.) – Matko, Ljujic (Beridze, 78.), Horváth K. (Medeiros, 69.) – Brodic (Vlijter, 78.).

DVTK: Sentic – Szakos, Sanicanin, Kecskés, Gera – Vallejo, Esiti (Komlósi, 91.), Bényei (Mucsányi, 67.) – Acolatse (Sajbán, 85.), Saponjic, Jurek (Holdampf, 67.).

Olvastad már?
Keane is keményen bírálta az MLSZ-t: "Nem igazán tudják, mit szeretnének" - a Fradi be fogja tartani az ötmagyaros ajánlást
Robbie Keane vezetőedző úgy érzi, mintha mindenki a Fradi ellen lenne. Hajnal elmondta, számukra a legfontosabb, hogy az akadémia elitstátuszát meg tudják tartani.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Hajnal Tóth Alex jövőjéről
A Fradi sportigazgatója szerint Tóth Alex bejátszotta magát akár a legnagyobb klubok vezetőinek noteszébe is, de ebben a szezonban még marad a zöld-fehéreknél.
Szentlőrinc
Szélsőt igazoltak az NB I-ből
Szerződtették Kisvárdáról a 22 éves Czérna Eriket, aki jobbhátvédként és szélső támadóként is bevethető. Czérna 11 NB I-es és 6 NB II-es meccsen lépett pályára Kisvárdán.
Ferencváros
Oroszországba mehet Ramírez
A Fradit csütörtökön elhagyó Cristian Ramírezzel állítólag megkezdte a tárgyalásokat az orosz bajnokságban szereplő Lokomotiv Moszkva. Az ecuadori játékos állítólag 600 ezer eurós éves fizetést kér. (Legalbet)
Tovább az összes átigazoláshoz