A Paks ellen tizenegyespárbaj után elvesztett Magyar Kupa-döntő után nagyon fontos bajnoki mérkőzés vár a Ferencvárosra, amely vasárnap a Groupama Arénában fogadja a kiesés elől menekülő Fehérvárt.
Az összecsapás előtt a zöld-fehérek vezetőedzője, Robbie Keane a fradi.hu-n elmondta, újra fel kell ráznia a játékosokat.
- Játékosként és edzőként mindig is azt gondoltam, hogy a múltat nem tudod megváltoztatni, ezért dolgoznod kell tovább. Tudjuk, hogy a következő mérkőzésen nagy feladatok várnak ránk, teljes mértékben a vasárnapi megmérettetésre koncentrálunk, és egy győzelemmel újabb lépést tehetünk a címvédés felé. Elsősorban a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, hiszen a kupadöntő után újra fel kellett rázni a játékosokat, ami a legutóbbi edzések alapján sikerült is. Nem rágódhatunk túl sokáig a vereségen, tovább kell lépnünk, amilyen gyorsan csak lehet.
Az ír szakember tisztában van a Fehérvár erősségeivel és gyengeségeivel.
- Edzőként az a feladatom, hogy felkészítsem a csapatot erre a bajnokira, és hogy saját magunkra, ne pedig az ellenfélre koncentráljunk. Természetesen tisztában vagyunk a Fehérvár erősségeivel és gyengeségeivel, az utóbbiakat ki is fogjuk használni, de magunkra kell fókuszálnunk, és a stábbal az a dolgunk, hogy a játékosok is készen álljanak a vasárnapi összecsapásra.
A Fradi számára már csak azért is fontos a győzelem vasárnap, mert a Puskás Akadémia pénteken legyőzte a Kecskemétet, ezzel pedig át is vette a vezetést az NB I tabelláján.
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | BVSC-ZUGLÓ | 6 | 6 | 0 | 0 | 30 | 18 |
| 2. | MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC | 6 | 5 | 0 | 1 | 13 | 15 |
| 3. | MONOR SE | 5 | 4 | 1 | 0 | 19 | 13 |
| 4. | IKARUS BSE | 6 | 4 | 1 | 1 | 13 | 13 |
| 5. | SOROKSÁR SC | 6 | 4 | 0 | 2 | 9 | 12 |
| 6. | EGER SE | 6 | 3 | 0 | 3 | -2 | 9 |
| 7. | VÁC VLSE | 6 | 3 | 0 | 3 | -3 | 9 |
| 8. | FILO SE | 6 | 3 | 0 | 3 | -8 | 9 |
| 9. | RKSK | 6 | 2 | 1 | 3 | 4 | 7 |
| 10. | SAJÓVÖLGYE FOCISULI SE | 6 | 2 | 1 | 3 | -11 | 7 |
| 11. | REAC SPORTISKOLA SE | 6 | 1 | 1 | 4 | -10 | 4 |
| 12. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 6 | 1 | 0 | 5 | -12 | 3 |
| 13. | SZEOL SC | 7 | 0 | 2 | 5 | -23 | 2 |
| 14. | BTE FELSŐZSOLCA | 6 | 0 | 1 | 5 | -19 | 1 |