Fotó: molfehervarfc.hu

Huszti: "A Debrecen az egyik legjobb focit játssza az NB I-ben", a Loki-edző szerint önmagukat kell, hogy tiszteljék - várakozások

Így várják az NB I-es vezetőedzők a szombati bajnokikat, a Paks-Kecskemét, a Honvéd-Kisvárda és a MOL Fehérvár-DVSC összecsapást.
Budai László 2023. február 4., szombat 12:11
Fotó: molfehervarfc.hu
Így várják az NB I-es vezetőedzők a szombati bajnokikat, a Paks-Kecskemét, a Honvéd-Kisvárda és a MOL Fehérvár-DVSC összecsapást.
Szerző: Budai László 2023. február 4., szombat 12:11

NB I, 18. forduló

Paks-Kecskemét, 14.30

Szabó István (Kecskemét):

Törökországban együtt voltunk kint a Pakssal, ők is láthattak minket, illetve mi is őket ennek megfelelően. A Paks játékát eddig ismerve kicsit meg is leptek az idei két meccsükön, főleg a felállási formát illetően.

- A Fradi elleni meccsüket is megnéztem természetesen, hiszen a Ferencvárossal is hamarosan találkozunk. Öt védővel játszottak, sokszor nagyon mélyen védekeztek, noha az NB I-es mezőnyben a második legtöbb gólt rúgták. Ennek megfelelően kell készülnünk a szombati meccsre. Kimondottan jó csapatról beszélünk, tavaly a szezon kellemes meglepetését nyújtották gólerős támadójátékukkal. Most is tele vannak kreatív játékosokkal, Hahn János személyében korábbi gólkirályuk, illetve Varga Barnabás személyében jelenlegi jelöltjük is van csatárposzton. Sorolhatnám mellettük a többieket is, elég csak Haraszti, Bőle, Sajbán, vagy éppen Szabó Bálint nevét említeni a teljesség igénye nélkül, míg mögöttük Windecker, Papp, vagy éppen Kádár adja meg a stabilitást. Ebből is látszik, hogy egy nagyon rutinos ellenfélről van szó, mely jól használja ki a hazai pálya előnyét. Sokat látok a Paksban, szerintem el is fogják érni a céljaikat. Nekünk ezen a héten egy nappal kevesebb állt rendelkezésre a felkészülésre a vasárnapi meccs miatt, de ez nem kifogás, dolgoztunk becsülettel. Igyekeztünk felkészülni az említett szempontok szerint a Paksra. Bizakodó vagyok, de óvatosnak kell lenni, mert ellenfelünk hazai pályán nagyon veszélyes, ennek ellenére ponttal, pontokkal szeretnénk hazatérni. (kecskemetite.hu)

Honvéd-Kisvárda, 17.00

Dean Klafuric (Honvéd):

Mindig rossz érzés vereséggel távozni egy mérkőzésről. Nem voltam jó hangulatban és idő kellett, hogy tudjak az Újpest elleni első félidőre és a jó dolgokra figyelni, mert ott volt néhány pozitívum. Akkor láttam azt a hozzáállást és azt a szervezettséget, amit a felkészülési időszakban gyakoroltunk és többször mutattunk.

- Ha eredményesek szeretnénk lenni a Kisvárda ellen, akkor két olyan félidőre van szükségünk, mint amilyen a szezonnyitón az első volt. A fő feladatunk az előttünk álló időszakban, hogy az Újpest elleni első félidei játékot állandósítsuk. Az ott mutatott fegyelem és teljesítmény kell, hogy a minimum legyen… Jobb és több lehet, de kevesebb semmiképp. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a figyelmetlenségeink miatt az ellenfél így ránk erőltesse a saját játékát. Amint nem magunkkal foglalkoztunk, szétestünk. A munkában hiszek és abban, hogy ha folyamatosan dolgozunk, akkor elkezdünk nyerni. Tudom, hogy jó úton járunk, bízom a játékosokban. Ha kihasználjuk az erősségeinket, azokra építünk, akkor az eredmények és a pontok is jönni fognak. Hosszú még a bajnokság, de mindig csak a következő mérkőzésre készülünk, most a Kisvárda jön. Meg kell mutatnunk, hogy egy élcsapatot is le tudunk győzni. (honvedfc.hu)

Török László (Kisvárda): - Igyekeztünk rövidre zárni a Paks ellen történteket, és minél hamarabb előre tekinteni, nem pedig rágódni a múlton. Természetesen a szükséges elemzéseket elvégeztük, a hibákat is kielemeztük, de rámutattunk a pozitívumokra is, így például arra, hogy hátrányból meg tudtuk fordítani az eredményt, ami a csapat erejét mutatja. Ami a Honvédot illeti, sokkal jobb csapatnak tartjuk annál, mint ahogy szerepel, amit bizonyít, hogy kimondottan erős és domináns futballal rukkolt ki az első félidőben, más kérdés, hogy szünet után már nem. Óva intenék bárkit is attól, hogy lekezelje az ellenfelet, vagy magától értetődőnek gondolja a mi győzelmünket. Persze meg szeretnénk nyerni a szombati összecsapást, de a három pontért biztos nagyon meg kell majd küzdenünk. (kisvardafc.hu)

MOL Fehérvár-DVSC, 19.30

Huszti Szabolcs (MOL Fehérvár):

A Debrecen nagyon kulturált futballt játszik, mindig építik a játékot, látszik a vezetőedző tudatossága a játékukon, szerintem az egyik legjobb focit játsszák az NB I-ben. Ezzel a stílussal én is maximálisan tudok azonosulni, hogy építsük a játékot és próbáljunk futballozni.

- Nehéz mérkőzésre számítok, a debreceni keret jó részét személyesen is ismerem, tudom, hogy jó játékosok alkotják szombati ellenfelünk csapatát. Szeretnénk feledtetni a kecskeméti vereséget a szurkolóink előtt, mindent megteszünk, hogy három ponttal zárjuk a mérkőzést. (molfehervarfc.hu)

Srdjan Blagojevic (DVSC):Nagyon jól kezdtük a bajnokság második felét, hiszen 3-0-ra győztünk és megszereztük a 3 pontot. Ugyanakkor nemcsak az erősségeinkkel, hanem a gyengeségeinkkel is tisztában vagyunk. Elemeztük az előző meccset és tudjuk, hogy mi az, amit jól vagy éppen rosszul csináltunk, és miben kell még fejlődnünk. Szombaton nagyon erős gárdával állunk majd szemben.

Függetlenül attól, hogy a Fehérvár a tabellán most nem azt a helyet foglalja el, amelyiket szeretné, tagadhatatlan mind a csapat, mind pedig a játékosok egyéni kvalitása. Arra biztatjuk a játékosainkat, hogy tisztelettel forduljanak az ellenfél felé, de elsősorban önmagukat tiszteljék.

- Az egyik edzés és mérkőzés követi a másikat, nekünk viszont mindig az előttünk álló lépésre és meccsre kell koncentrálnunk. Hinnünk kell önmagunkban, a maximumra kell törekednünk, és reméljük, hogy ez meghozza a várva várt eredményt. (dvsc.hu)

Olvastad már?
Kecskeméti titkok nyomában: Ha kell, pályát vonalaz és kispadot szerel az ügyvezető, de ma is a bennmaradásban hisz - interjú
Meglepték a teljes mezőnyt a nem szokványos játékospolitikájukkal és főleg azzal, hogy újoncként jelenleg második helyen állnak az NB I-ben. Pedig a legalacsonyabb költségvetéssel rendelkeznek, a legolcsóbb kerettel és mindenki biztos volt benne, hogy kiesnek. Ráadásul a legkisebb apparátussal működnek, ezért sokkal többet és jobban kell dolgozniuk, mint a vetélytársaknak. Dr. Filus Andor, az újonc Kecskemét ügyvezetője mondja el, milyen nehézségeket kellett leküzdeniük, míg eljutottak az NB I-be.  A nyarakat a stadionban tölti, a bajnoki rajt előtt már alig alszik, a meccs napján összerakja a kispadot, de előfordul, hogy pályát vonalaz. Interjú a kecskeméti titokról.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz