Fotó: eto.hu

Ez még az NB I-ben is ritka: A Fraditól alig két hónapja igazolt játékos máris csapatot váltott - hivatalos

December elején igazolt Mezőkövesdre, onnan azonban máris távozik Csontos Dominik, aki az NB II-es ETO-nál folytatja pályafutását.
Nyikes Zoltán 2023. január 24., kedd 12:31
Fotó: eto.hu
December elején igazolt Mezőkövesdre, onnan azonban máris távozik Csontos Dominik, aki az NB II-es ETO-nál folytatja pályafutását.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. január 24., kedd 12:31

December elején vált hivatalossá, hogy a Ferencvárossal három bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert Csontos Dominik Mezőkövesden folytatja pályafutását. Meglepő módon azonban egyetlen bajnoki mérkőzést sem fog lejátszani a borsodiaknál a 20 éves balhátvéd, két hónap sem telt el ugyanis és az NB I-es csapat a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Csontos távozik a klubtól.

Időközben pedig az is hivatalossá vált, hogy az utánpótlás-válogatott játékos a másodosztályú ETO FC Győrnél folytatja pályafutását, ahol két és féléves szerződést írt alá.

– A mezőkövesdi pályafutásom nagyon rövidre sikeredett, mert jött egy olyan megkeresés az ETO-tól, ami egyértelműen érdekesnek tűnt a számomra. Függetlenül attól, hogy az NB I helyett az NB II-ben kell bizonyítanom, fiatal játékosként az a legfontosabb, hogy hétről hétre pályán lehessek, amire jelenleg nagyobb az esélyem Győrben. Az ETO egy tradicionális klub komoly múlttal, és reményeim szerint komoly jövővel. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk együtt, mindent meg fogok tenni érte! – mondta Csontos Dominik.

Az átigazolásnak nagyon örült Mihalecz István sportigazgató is, hiszen fontos volt, hogy az ETO pótolni tudja a télen távozó Benczenleitnert.

– Mivel Benczenleitner Barnát visszahívta a Honvéd, lépnünk kellett – kezdte Mihalecz István. – Nem olyan játékost szerettünk volna a posztra, aki ismét kölcsönbe érkezik, hanem aki végleges megoldást jelent. Emellett fontos volt, hogy fiatal játékos legyen, akiben van potenciál és tud fejlődni. Dominikkel sikerült megegyeznünk, hogy két és fél évre Győrbe teszi át székhelyét, bízunk benne, hogy nagy segítségünkre lesz a jövőben.

Olvastad már?
Interjú a 14 év után távozó Honvéd-edzővel: „Volt olyan játékosunk, akit el akartak tanácsolni, de megesküdtem rá, hogy megtanítom passzolni”
Az elmúlt években több ajánlata is volt, de soha nem akarta elhagyni a Honvédot. 14 év után azonban mégis elérkezett a válás pillanata. Azonban továbbra is a fiatalok fejlesztésével és felkészítésével szeretne foglalkozni, de ez nem zárja ki, hogy NB I-es edző legyen, már csak azért sem, mivel rendelkezik olyan értékkel, amellyel sok szakember nem. Több egykori-Honvéd játékost is megnevezett, akik tehetségük alapján komolyabb pályát is befuthattak volna, de akad olyan is, akiről nem gondolta, hogy eljuthat a mostani szintre. Szereti a különcöket, mert művészeknek tartja őket, akik különleges bánásmódot igényelnek. Azt vallja: az utánpótlásban dolgozó edzőnek nem szabad mindent megtennie az eredményért, sokkal inkább képeznie kell a fiatalokat, mintsem a győzelmet hajszolni. Interjú Simon Miklóssal, a Magyar Futball Akadémia korábbi szakmai igazgatójával.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz