Sokakat váratlanul ért, hogy 14 év után távoztál a Honvédtól. Miért kellett eljönnöd?

- Van egy új vezetés a Honvédnál, amellyel másképp képzeltük el a szakmai munkát az akadémiánál – kezdte a csakfoci.hu-nak Simon Miklós. - Egy ügyvezetőnek megvan a hatásköre arra, hogy olyan személyeket nevezzen ki egyes pozíciókba, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő. Ennyi történt, ezt kulturált módon megbeszéltük és barátságban elváltunk. Biztos vagyok benne, hogy fogok még a Honvédnál dolgozni, azt még nem tudom, hogy mikor és milyen pozícióban. Az életem nagy részét ott töltöttem és soha nem fáradt el a kapcsolat, mindig találtam új kihívásokat. Dolgoztam az utánpótlás csapatoknál, a felnőtt együttesnél pályaedzőként, majd négy bajnoki meccsen vezetőedzőként, amire rendkívül büszke vagyok, voltam a második csapat vezetőedzője is, az utóbbi két és fél évben pedig az akadémia szakmai igazgatója. Ezenkívül lehetőségem nyílt az U-válogatottak stábjában is tevékenykedni. Az évek alatt küldetésemmé vált, hogy a fiatal tehetségeknek minden segítséget megadjak ahhoz, hogy ki tudjanak teljesedni és a tudásuknak megfelelő karriert fussanak be.

Ha nem is egy pozícióban, de a mai futballban nagyon ritka, hogy valaki ilyen sok időt töltsön el egy klubnál. Soha nem merült fel, hogy új környezetben, új kihívások után nézz?

- A Honvédnál igazi alkotói légkör alakult ki, nagyon jól éreztem magam és a klubtól mindent megkaptam ahhoz, hogy folyamatosan fejlődjek, ezért mindig hálás leszek.

Nem titok, hogy az évek során többször is megtaláltak különböző lehetőségekkel, hívtak például NB I-be asszisztensedzőnek vagy NB II-be vezetőedzőnek.

- Én azonban sosem gondoltam úgy, hogy nekem váltanom kellene, hiszen maximálisan elégedett voltam azzal a munkával, amit a Honvédnál végezhettem. Ez a klub volt a családom, ezért nem is szeretnék teljesen elszakadni, biztosan fogok Honvéd- és akadémiai meccsekre is járni.

Egy hete jöttél el a Honvédtól. Kerestek már ezalatt más klubok?

- Nagyon pozitívan csalódtam, hiszen rengeteg telefonhívást kaptam az elmúlt napokban szakmán belülről és kívülről is. Olyan személyektől is, akiktől egyáltalán nem vártam, mert mondjuk nem volt annyira szoros a kapcsolatunk. Volt köztük több komolyabb beszélgetés, különböző pozíciókat ajánlottak, én azonban nem szeretnék kapkodni. Nem feltétlenül pozíciókban gondolkodom, olyan feladatot akarok találni, amelyben kiteljesedhetek, ami motivál, amiben van előre lépési lehetőség és a magyar fociért, a magyar gyerekekért dolgozhatok.

Mi lesz a te utad, milyen feladatot vállalnál legszívesebben?

- Ezt elég egyértelműen meg tudom határozni. A fiatalok fejlesztésével, felkészítésével szeretnék foglalkozni, segíteni a beilleszkedésüket a felnőtt futballba. Ez nem zárja ki, hogy ne lennék például szívesen NB I-es vezetőedző.

Sok vezetőedzőben ez az érték, ez a tudás ugyanis nincs meg, egyszerűen azért, mert adott esetben keveset dolgoztak az utánpótlásban.

- Belőlem pedig egyelőre a tapasztalat hiányzik. Tulajdonosi döntés, hogy a saját klubjában mit szeretne erősebben megjeleníteni, a rutint, a tapasztalatot, vagy a fiatalságot. Sok országban bevett szokás, hogy egy klub akadémiáján dolgozó edző később a felnőtt csapatnál kap munkát, remek példa erre a Salzburg, de említhetném a skandináv államokat is. Tudom, hogy itthon is sok tehetséges, fiatal edző van, akiket nem ismert még meg a közvélemény, mivel egyelőre nem kaptak komoly lehetőséget.

Kun Gergely, a Honvéd ügyvezetője azt nyilatkozta, hogy a klub célja minél több saját nevelésű játékos beépítése a csapatba. Nálad jobban aligha ismeri bárki is a Honvéd fiataljait. Elképzelhetőnek tartod, hogy rövid távon a kispesti fiatalokra épüljön a felnőtt csapat?

- Attól függ, mit tartunk rövid távnak. Az viszont biztos, hogy ezek a srácok meg fogják állni a helyüket. Nagyon fontos, hogyha felkerülnek, akkor az öltözőben minél több olyan játékossal találkozzanak, akik tudják, hogy mi az a Honvéd-identitás, tisztában vannak a klub filozófiájával. Jelenleg Bocskay Berci, Kocsis Dominik, Szabó Alex, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán van ott a tűz közelében, ők mindannyian sokra vihetik. A felnőtt fociba való belépésüket azonban segíteni kell. Külföldön sok esetben a szakmai stábnak van olyan tagja, akinek külön feladata, hogy figyeljen a fiatalok terhelésére, a mentális felkészítésükre, az iskolai dolgaikra. A Honvédnál ez jól működik, jelenleg a második csapat edzői segédkeznek ebben, és amíg ott voltam, én is komolyan belefolytam a szakma ezen részébe. Minden helyzetre fel kell őket készíteni, egyfajta mentorként kell jelen lennünk a fiatalok mindennapjaiban.

Ez egyik legnehezebb lépés az akadémiáról kikerülve, integrálódni a felnőtt futballba. Mennyien morzsolódnak le ilyenkor?

- Mivel a Honvédnál jól működik a már említett rendszer, ezért kevesen. Mi felvázoltunk egy életpályamodellt, amit a srácok szüleivel egyeztettünk. Az akadémiáról kiöregedő játékosok elmehettek NB II-es partnercsapathoz vagy más NB II-es klubhoz, esetleg külföldre és maradhattak nálunk is. Mindenki esetében a legjobb megoldást próbáltuk kiválasztani. Persze mindig vannak, akik úgymond „elvesznek” a magyar futball számára különböző okok miatt: valaki inkább elmegy tanulni, vagy külföldön próbál szerencsét vagy éppen nem tudja megugrani azt a szintet, ami az U19 és a felnőtt foci közti különbséget jelenti.

A Honvédnál azt is fontos küldetésemnek tekintettem, hogy akit csak lehetett mentsünk meg, ne engedjük el a kezét.

- Volt olyan játékosunk, akit el akartak tanácsolni, de megesküdtem rá, hogy megtanítom passzolni. Végül maradt és két évvel később a klub komoly összegért értékesítette. 

A Honvédnál elég nagy volt a fluktuáció, ami a felnőtt csapat vezetőedzőit illeti, de az akadémiának is több szakmai igazgatója volt az elmúlt években. Ahány szakember, annyi elképzelés, különböző filozófiák, játékrendszerek.  A mindennapi munkában ezek mennyire okoztak esetleg gondot az utánpótlásban?

- Mi mindig próbáltunk alkalmazkodni, rugalmasak voltunk ezen a téren. A sportigazgató feladata, hogy összehangolja a felnőtt csapat munkáját az akadémiával. Soha nem éreztem, hogy ezzel probléma lenne. Minden edző segítő szándékkal közeledett felénk, volt, akinél ez egy-két beszélgetésben kimerült, de olyan is akadt, akitől például szakmai segítséget is kaptunk.

Te is dolgoztál a felnőtt csapatnál több szakember pályaedzőjeként. Ki volt rád a legnagyobb hatással?

- Egyértelműen Marco Rossi. Nemcsak szakmailag lehetett tőle sokat tanulni, de a munkához való hozzáállása és az emberi oldala is extra. Ha már Rossi szóba került, meg kell említenem Cosimo Ingusciót, akiről általában kevesebb szó esik, pedig remek szakember és nem véletlenül Rossi segítője már évek óta. Rajtuk kívül Csábi Józsival is szerettem együtt dolgozni, tőle is sokat tanulhattam. Persze olyan edző is volt, akitől azt tanultam, hogy mit ne tegyek majd, ha én leszek hasonló helyzetben.

Négy NB I-es mérkőzésen vezetőedzőként irányítottad a Honvédot. Talán kevesen tudják, de Botka Endre nálad mutatkozott be az élvonalban.

- Ő végig minden korosztályban utánpótlás-válogatott volt, a felnőtt foci küszöbén viszont megrekedt. Mindenki tudta, hogy egy kivételes tehetségről van szó, de valamiért nem adták meg neki a lehetőséget az NB I-ben. Én kutya kötelességemnek éreztem, hogy berakjam a csapatba. Később egy kecskeméti kitérő után a Honvéd alapembere lett, ma pedig már a felnőtt válogatott egyik fontos játékosa.

Vezetőedzőként nagyon sok fiatalnak adtad meg a bizalmat a felnőtt csapatban. Volt olyan, akinél esetleg túl korán jött el a lehetőség és nem tudott vele élni?

- Akik megkapták tőlem a lehetőséget, ők az akadémia csúcsát jelentették akkor. 2014-ben a debreceni győztes bajnokin szinte csak fiatalokkal álltunk ki: Vécsei, Holender, Nagy Gergő, Baráth, Botka, Kapacina, Vernes. Kicsit talán már túlzásba is estem a fiatalok szerepeltetésével, de a hajrára beküldtem még Bobál Dávidot is, akit Dombira tudtam rácserélni. Majd az első megmozdulásával csinált egy 11-es-gyanús szituációt, de a játékvezető szerencsére nem ítélt büntetőt, így végül sikerült megnyernünk a mérkőzést. Ma már talán nem raknék a rutinos Dombira egy 18 éves fiatalt, de az akkor jó tanulópénz volt számomra.

Kik voltak azok a játékosok, akikbe sokkal nagyobb karriert láttál bele és mégsem tudtak kiteljesedni?

- Ez egy érdekes felvetés. Minden akadémiánál találunk olyan játékosokat, akik nem futották be a nekik rendelt karriert, a Honvéd sem volt kivétel ez alól. Vólent Rolandról például azt gondoltuk, hogy nagy jövő előtt áll. 17 évesen a Suzuki kupán gólt lőtt a Realnak, remekül sikerültek az utánpótlás évei, de aztán felnőttként nem tudott kiteljesedni.

Fáj a szívem Lőrinczy Attiláért és Vernes Ricsiért is, mindkét srácban több volt, mint ahogy Koszta Márkban is.

Mi miatt törik meg legtöbbször egy tehetség ígéretes karrierje?

- Mi a tehetség? Ez egy nagyon összetett fogalom. Nem elég, ha valaki jól cselez és szép gólokat lő. A tehetségnek sok szegmense van: nemcsak technikailag, taktikailag, de mentálisan is topon kell lenni, gondolkodásban, hozzáállásban el kell érni a megfelelő szintet és a nyomástűrő képesség kialakítása is fontos. Én mindig szerettem a különc játékosokat, akiket esetleg mások nehezen kezelhetőnek tartanak, pedig csak segíteni kell őket a kibontakozásban.

Ezek a srácok különleges bánásmódot igényelnek, kicsit olyanok, mint a művészek. Ha jó kezekben vannak, nagy dolgokat képesek alkotni, ha viszont magukra hagyjuk őket, nem biztos, hogy mindig a legjobb döntést hozzák.

- Minden generáció más, nem rosszabb vagy jobb, mint az előző, hanem egyszerűen más. Nekünk utánpótlásedzőknek az is a feladatunk, hogy megtaláljuk hozzájuk a kulcsot. Ami tíz évvel ezelőtt működött, nem biztos, hogy a mostaniaknál is működni fog. Ma már sokkal több és jobb lehetőséget tudunk biztosítani a fiataloknak, mint korábban, hiszen összehasonlíthatatlanul jobbak a körülmények. Akik profik akarnak lenni, ezeket jól ki tudják használni. Mi elmondjuk nekik, hogy mi a jó út, amit valaki megfogad, valaki pedig nem.

Olyan is akad, aki többre vitte, mint a tehetsége alapján esetleg gondolni lehetett?

- Szendrei Norbi például Schön Szabolcs és Szerető Krisztofer mellett kevesebb lehetőséget kapott, de miután az említett két játékos eligazolt, Norbi élt a lehetőséggel, hátulról beelőzött sok mindenkit és jó játékos vált belőle.

Mik a tapasztalataid, manapság egy utánpótlás-szakembernek mi a fontosabb, hogy az általa vezetett csapat címeket gyűjtsön vagy, hogy a játékosai megfelelő ütemben fejlődjenek?

- Nem szabad mindent megtenni az eredmény érdekében, de persze akarni kell a győzelmet. Az egyén fejlesztésén keresztül kell elérni a sikereket. Egy játékos képzése, profivá tétele pedagógiailag a legfontosabb. Ha ez megvalósul, akkor jönnek az eredmények is. Egy edzőnek extrán nyitottnak kell lennie, hogy a játékost tudja előtérbe helyezni és a játékosok fejlődéséért kell dolgoznia. Elsősorban képző edzőkre van szükség az utánpótlásban, nem feltétlenül csak az eredményt hajszoló edzőkre. Ebben sokat léptünk előre az elmúlt években a Honvéd akadémiáján pedig kiváltképp remek szakemberek dolgoznak.

Arról már sokat meséltél, hogy mit kaptál a Honvédtól, de mit adtál te a Honvédnak az elmúlt 14 évben?

- Az nem én lennék, ha most az érdemeimet kezdeném sorolni. Az viszont tény, hogy minden egyes napomat a Honvédért éltem, azért dolgoztam, hogy a játékosaink fejlődjenek, ha kellett, harcoltam értük, hogy feljebb léphessenek. Büszkévé tesz, hogy több felnőtt válogatott futballistát neveltünk ki, de az is nagy öröm számomra, hogy szinte nincs olyan NB I-es klub, ahol ne találnánk 2-3 olyan játékost, akivel együtt dolgoztunk, akik a szemünk előtt váltak kisfiúból férfivá. Ennél nagyobb öröm nem is kell egy olyan edzőnek, aki a fiatalok fejlesztésére tette fel az életét.