Nemrégiben elvállaltad a Nyíregyháza felkérését. Mik voltak a fő szempontok, amiért igent mondtál?
– Ezt egy olyan projektnek látom, amihez érdemes volt csatlakozni. Korábban jártam is egy meccsen a nyíregyházi stadionban és lenyűgözött az a hangulat, ami azt a keleti derbit jellemezte. Fekete Tivadarral régről ismerjük egymást, nem volt sok idő átgondolni a lehetőséget, mert a Szparinak azonnal edző kellett, hiszen a kisvárdai bajnokira készült a csapat. Tetszett az a koncepció, ami alapján a vezetőség felépítette a klubot az utóbbi években, és szimpatikus az a filozófia, amit meg akarnak honosítani a jövőben. Szép a stadion, hamarosan teljesen kész és átadásra kerül az edzőközpont és véleményem szerint jól összeválogatott a keret, egy olyan csapattal kezdhettem el a munkát, amelyben bőven van potenciál.

Körülbelül két napja volt az első meccsed előtt. Milyen üzenetet lehet ilyenkor átadni a csapatnak?
– Ne gondoljon senki nagy dolgokra, ilyenkor óriási változtatásokra nem is lehet, de nem is szabad eszközölni. Próbáltam kicsit felrázni a társaságot, ízelítőt adni abból, amit képviselek, és megmutatni, hogy mi az a stílus, amit idővel szeretnék viszontlátni. Nagyon jól dolgoztak és azóta is motiváltan készülnek a srácok, gyorsan sikerült megtalálni a közös hangot a kerettel. Ahogy a stáb is rendkívül nyitott módon fogadott, mindenben igyekszenek a segítségemre lenni, bízom benne, hogy gyorsan összeszokunk és sikeresen dolgozunk majd együtt.

A 14. percben emberhátrányba kerültetek ráadásul, mit érez az edző, amikor pár perc alatt ilyen helyzetbe kerül? A félidőben mit tudtál mondani?
– Nyilván borult minden a piros lapnál, de azért nem estünk pánikba, mindenre volt forgatókönyvünk. Változtattunk, és ki kell emelnem az összes pályára lépő játékost, mindenki megfelelően szállt be. A csapaton végig érezhető volt a harci szellem, jó felfogásban, egymásért és a csapatért küzdöttek a játékosok. Nyerni mentünk Kisvárdára, és bár 10 emberrel érthető módon a stabilitás megtartása és az önfeláldozó védekezés volt az elsődleges, nem adtuk fel, és volt is lehetőségünk a gólszerzésre. Szerintem ezt a döntetlent pozitívan kell értékelni, amire lehet építeni, mert a hozzáállás, az akarás kiváló volt.

"Nem árulok zsákbamacskát, dolgoztam már itthon, aki ismer, tudja, milyen a felfogásom"

Milyen erős ez a nyíregyházi keret, mi a realitás?

Annál sokkal erősebb, mint amit a jelenlegi helyezésünk mutat. Voltak játékosok, akiket ismertem, Kovácsrétivel dolgoztam együtt Kisvárdán, Edomwonyit még a Red Bull-időszakból ismertem. De tisztában vagyok a keret minőségével, jól összeválogatott öltöző, sok remek korban lévő, de még fejlődni képes magyar fiatalunk van, illetve ott a tapasztalat is, szóval jó az összetétel.

Vannak energikus, sokat futni képes futballistáink, akikkel igenis megvalósítható az a támadó stílus, amit szeretnék majd látni.

Híres vagy arról, hogy domináns, letámadásra épülő focit akarsz játszatni. Ezzel a kerettel meg tudod valósítani azt, amit szeretnél vagy sok változtatásra készülsz majd télen? Gyors vagy lassú folyamat ez? Korábban mintha gyorsan szeretted volna átformálni a játékosok gondolkodását, a csapatjátékot, mi a korábbi tapasztalat: járható-e ez az út vagy idehaza jobb az óvatosság, sok a buktatója ennek a játéknak?
– Nem árulok zsákbamacskát, dolgoztam már itthon, aki ismer, tudja, milyen a felfogásom, mik azok a stílusjegyek, amiket képviselnek a csapataim. Ez most sincs másként, alighanem a nyíregyházi vezetés is azért engem választott, mert úgy véli, passzol a habitusom, a felfogásom az öltözőhöz és képesek leszünk eredményes és karakteres futballt megvalósítani. Persze nem telt el még annyi idő, hogy mindenkiről teljes képet kapjak, de azon vagyok, hogy mihamarább megismerjem az összes játékos erősségét és megtaláljuk azt a formációt, melyben a leghatékonyabbak tudunk majd lenni. Még egyszer mondom, szerintem ehhez adott minden, aztán ha még egy-egy poszton idővel tudunk emelni a szinten, annak csak örülhetünk.

Puskás, Fradi, Debrecen hármas következik. Már ezeken a keménynek ígérkező meccseken láthatóvá válik egy újfajta Szpari-játék, vagy itt a túlélés lesz a cél, néhány “aranyat érő” pont megszerzése mindent felülír?
– Sehova nem megyünk feltett kézzel, Kisvárdára is győzni utaztunk, a Puskás ellen is a három pont a cél. Nem lehet elfelejteni, hogy hátul vagyunk a tabellán, nekünk pontok kellenek, hogy meginduljunk felfelé.

A 12 csapatos bajnokságban nincs könnyű meccs, de láttuk, hogy bárki verhető. Felkészülünk az ellenfelekből, de szeretnénk majd egy saját stílust kialakítani és agresszíven, dominánsan futballozni - bárhol is játszunk.

Erős a pécsi kötődésed: mit jelent neked a város?
– Családilag erős a kapcsolat, hiszen a feleségem pécsi, az egész családja idevalósi, mindig hozzájuk jövünk haza. Bár a mi részünkről hasonló gyökerek nincsenek, nekem is ez az a város, ahová a legjobban kötődöm, hiszen ide kerültem 17 évesen, itt lettem NB I-es játékos, nagyon sok szép élmény, barátok kötnek ide. Nem akarok nagy szavakat használni, de aranykorszak volt akkor Pécsen. Persze már ‘88 előtt is - amikor én odakerültem - igen nagy nevek játszottak a klubban, de mi is szép sikereket értünk el. Az idősebb Dárdai utolsó meccse az én első meccsem lehetett, élmény volt legfiatalabbként abban a csapatban játszani.

De egy furcsa sérülés is Pécshez köt. A magyar-horvát válogatott meccset játszották itt, és az ellen a Robert Jarni elleni szerelés során szenvedted el, aki a Real Madridban és a Juventusban is játszott, edzőként pedig hazánkban is megfordult - hol máshol, mint Pécsen.
– Az nem volt egy szerencsés történet, a meccs 8. percében eltört a bokám. Egy külön misét megér, miért alakult így. Előtte három nappal a Mainzcal a Bundesliga-feljutásért játszottunk az Union Berlin ellen úgy, hogy nekik már nem volt tétje a meccsnek - kikaptunk, ezen elment az osztályváltás.

Nem akartam lemondani a válogatott meccset, főleg mert itt játszottunk, de fejben totálisan meg voltam zakkanva. Gellei Imre még meg is kérdezte, hogy vállalom-e a játékot, fejben rendben vagyok-e? Mondtam, hogy persze, vállalom. Nem kellett volna. A saját hibámból rosszul csúsztam be, leragadt a bokám, vittek a “tepsibe”…

Rajtad kívül még jó néhány pécsi ikont fel tudunk sorolni a magyar fociban, elég ha Dárdai Pál vagy Róth Antal nevét említjük. Aligha kérdés, hogy adott esetben tudnátok segíteni a helyi focinak, ami most kívülről elég rosszul néz ki. Nem kerestek meg?
– Szomorú látni, hogy a városnak nincs első osztályú csapata, nincs egy normális stadionja, pedig az országban nagyon sok helyen épült új aréna, de Pécsen valami miatt eddig nem jött össze. Engem nem kerestek, de akkora távolságra is vagyok, hogy nem is nagyon tudnék olyan szinten segíteni, ami esetleg mérvadó lenne. Persze mindig szurkolok, hogy valaki sikeres legyen itt.

A nyíregyházi érkezésed előtt arról lehetett hallani, hogy Kisvárdán merült fel komolyabban a neved, Révész Attila nem is csinált nagy titkot belőle. Miért nem sikerült végül megegyezni? Mit szól ahhoz, amit aztán a múlt heti meccsük után mondott rólad?
– Igen, nem titok, hogy Attilával egyeztettünk, beszélgettünk, de végül máshogy alakult a dolog. Mondhatom, hogy a Kisvárda talán a lehető legjobb megoldást választotta, Attila nagyszerű szakember, nem csoda, hogy ilyen stabil és eredményes vele a padon a csapat. Jól estek a kedves szavak, tiszteljük egymást, kölcsönös a szimpátia. Sok sikert kívánok és is neki.

Amikor még csak vártál a nagy lehetőségre, arra, hogy ismét esélyt kapj idehaza, mik voltak azok az elvek, amikből nem akartál engedni?
– Ez nem kívánságműsor, de hál’ Istennek azért meg tudom válogatni a lehetőségeket, nem mindent vállal el az ember. Magyarországon a körülmények 99 százalékban rendben vannak, inkább az volt a kérdés, van-e olyan vezetői és szakmai háttér, ahol egy látványos, támadó futballt akarnak felépíteni, ami nem csak a bekkelésről szól.

"Magyarországon is bőven találsz olyat, aki szenzációsan tud dolgozni, elég, ha csak Bognár Gyurit említem"

Volt már, hogy megégetted magad bizonyos klubvezetőkkel itthon. Magyarországon jobban meg kell nézned a klub- és szakmai vezetést, mint adott esetben külföldön, vagy ott is hasonló a helyzet?
– Magyarországon speciális a történet, úgyhogy nem feltétlenül arra kell készülni, mint ami külföldön van. Itt egyértelmű, hogy mind a két félnek alkalmazkodni kell ahhoz, hogy eredményes legyen a történet, nekem is volt minden szempontból tanulságos megbízatásom. Éppen ezért próbálom ezeket a hibákat még egyszer nem elkövetni. Megkönnyíti a dolgomat Nyíregyházán, hogy Fekete Tivadarral hasonlóan gondolkozunk a futballról. Az elmúlt néhány nap is megerősített ebben, sokat beszélünk, egyeztetünk és hiszem, hogy konstruktív lesz a közös munka.

Megvan még itthon a magyar-külföldi edzői kaszt? Ha igen, téged hova sorolnak?

Inkább azt mondanám, hogy a magyar edzők megítélése az, ami nem az igazi itthon. Jó és rossz edző mindenhol van. Magyarországon is bőven találsz olyat, aki szenzációsan tud dolgozni, elég, ha csak Bognár Gyurit említem.

De persze külföldi példa is van, a Salzburg-Fradi meccset nézve, az FTC-nél is jó és eredményes munka folyik, amellett, hogy hazai fronton eddig nem hozták ki magukból a maximumot.

Ha már szóba került, hogy láttad a Fradi legutóbbi idegenbeli EL-meccsét? Ez a Salzburg még a régi alapokra felépített csapat?
– A Fradi játszotta a támadó focit, a Red Bull pedig erőlködött tudatosság, ésszerűség nélkül. Már teljesen más filozófiára épül az együttes, mint 3-4 éve. Olyan szintű edzőkeringő van, hogy így hosszabb távra nem lehet semmit felépíteni. Ráfogják azt a filozófiát, amit akkor alakított ki Rangnick Salzburgban, majd Lipcsében is, amikor én is ott voltam, de most alapvetően mást játszanak. A játékoskeretet rosszul rakták össze, sok a hiányposzt, a keretet kialakító sportigazgató most igazolt el a Gladbachhoz. A játékosok nem olyan szintűek, nem látni azokat a jegyeket, amiket szeretnének a klubnál, káosz van. Ha nem lenne rajtuk a Red Bull-logós mez, nem mondanád meg, hogy ez egy Red Bull-csapat akar lenni.

Visszatérve a magyar edzőkre. Az már látszik, hogy bizonyos klubok próbálnak játékosokat felépíteni, de mennyire építi a hazai közeg az edzőket? Egyáltalán ez kinek a feladata lenne: a szövetségé, a klubvezetőké vagy önmaguktól az edzőktől kell elvárni a folyamatos fejlődést? Mert külföldön dolgozó magyar edzőkben most sem állunk fényesen.
– Az nagy kérdés, hogy egy klub mennyit tud segíteni egy fiatal edzőnek, hogy az fejlődjön, tanuljon, hozzájusson olyan tudáshoz, ami tényleg jó edzővé teszi. Attól, hogy van egy adatbázisod, amit le tudsz tölteni, még nem szerzel meg bizonyos tapasztalatokat, szakmai tudást.

Magyarországon abszolút hiányzik, hogy az utánpótlásedzőket egy rutinosabb tréner mentorként felépítse, megmondja nekik, hogy bizonyos szituációkban mi miért történik. Az, hogy odaraksz egy huszonéves edzőt az első csapathoz, és azt mondod neki, hogy “csináld!”, azzal nem építed, hanem megégeted. Magyarországon nagyon sok jó szakember van, akik tudnák a fiatalokat képezni, de nem vagyok benne biztos, hogy erre olyan sok energiát fordítanának.

"Szívesebben játszom egy 5-2-t, mint egy 1-0-t"

Németországban ez hogy működik?
– Mainzban nemcsak a játékosokat építik fel az akadémián belül, hanem az edzőket is. Vannak idősebb, olyan szakmai tudású edzők, akiknek lehet, hogy nincs nagyobb nevük, de bármelyik élvonalbeli csapatot rájuk lehetne bízni. Hozzájuk is fordulhatnak a fiatalok, akik megkapnak minden szakmai háttérsegítséget, korosztályról korosztályra építik fel őket, és ahhoz jön az adott szakmai tudás is. A Mainz volt az első klub, amelyik nem azt mondta, hogy hoz egy sokmillió eurós vezetőedzőt, akinek van már 40 év tapasztalata, hanem megadták a lehetőséget az általuk felépített fiatal trénernek. Így volt ez Jürgen Kloppal, Thomas Tuchellel, Marco Roséval vagy Sandro Schwarzcal.

Legyen egy edző taktikailag felkészült, meccseljen jól, értse az öltözőt nyelvét, nem árt, ha jó pszichológus is, aki könnyen bánik az emberekkel. Nem egyszerű jó szakembernek lenni. Te mit szoktál nézni egy edzőn, és mi a te hitvallásod egy ideális trénerről?
– Én sokszor azt nézem, hogy ki hogyan meccsel. Azért az sokat elmond egy edzőről, hogy csak áll a kispad előtt és fogalma sincs mi történik, vagy tud-e változtatni. Én is dolgoztam olyan tanár emberrel, akin láttam, hogy edzőként nem tudja, mi zajlik a mérkőzésen. Amiben felnőttem, és amit képviselek, az egyértelműen a támadó futball.

Persze mindig győzni szeretne az ember, de szívesebben játszom egy 5-2-t, mint egy 1-0-t. 

Klopp például a csapat 12. emberét labdavesztésnek hívta, mert mi történik az ellenfél labdaszerzésénél? Azonnal megindulnak előre, ezzel rendezetlenné válnak. Azaz a mi fejünkben rögtön az volt, hogy két-három emberrel rögtön a labdást kell támadni, és ha pár másodpercen belül visszaszerezzük a labdát, akkor nagyobb valószínűséggel tudunk mögéjük kerülni és helyzetet kialakítani, mint egy felállt védelemmel szemben.

Fiatalszabály akkor is volt már, amikor te korábban az NB I-ben dolgoztál, de mi a véleményed az új fiatal- és magyarajánlásról, ami felforgatta a magyar futballt?

Ez az intenzitás, hogy milyen mennyiségű fiatal játékosnak kell játszania, elcsúszott egy 10 évet. Ezt akkor kellett volna bevezetni, amikor annak idején elkezdték az akadémiai rendszert újjáépíteni, és mindenki megkapott fegyvert, paripát, amit akart, hogy eredményes legyen. De nem volt meg a kontroll ezeken a klubokon, akadémiákon, hogy a kapott lehetőségekkel hogyan sáfárkodnak.

Az sem biztos, hogy megoldás, hogy valaki kap mondjuk egymilliárd forintot, ha játszat két fiatalt. Ezzel az adott klub pontosan tisztában van, ezért hoz két fiatalt máshonnan ebből a pénzből, és azokat szerepelteti. De kinevelni nem ők nevelték ki az adott játékosokat. Lehet, hogy úgy lett volna értelme az egésznek, hogy a saját kinevelt játékosodat kell betenned a csapatba. Ha nincsen, akkor az a te hibád, és akkor nem kapsz támogatást.

Az nem kérdés, hogy a Red Bullos korszak nagy hatással volt rád, de mit tanultál meg a leginkább a legutóbbi állomáshelyeden, a Herthánál?
– Azt, hogy kényelmes “sztárok” nemcsak itthon vannak, hanem a Bundesligában is. Azokból a játékosokból sokkal többet is ki lehetett volna hozni, ha ők is akarják. De ha nincs meg a megfelelő hozzáállás, akkor úgy nehéz. Úgyhogy nagyon fontos, hogy tudd őket motiválni.

A szurkolók részéről nem kérdés, milyen a megítélése most Dárdai Pálnak a Herthánál, de hogyan viszonyulnak hozzá a klubvezetők?
– A klubvezetés nehéz kérdés, mert ahogy változnak a vezetői viszonyok, úgy változik az is, hogy éppen mit képviselnek. Pali megítélése ettől függetlenül szenzációs Berlinben. Mindig mondom, nincs még egy olyan ember, aki ennyi időt eltöltött ott, és mindazt elérte játékosként, illetve edzőként, amit ő elért. Úgyhogy előbb-utóbb vagy a stadiont kell, hogy elnevezzék róla, vagy egy szobrot kell, hogy kapjon a stadion előtt.

Lesz még edző szerinted?
– A Herthánál azért nehéz megmondani, mert először a vezetőségen belül kellene olyan változásoknak történnie, hogy elvállalhassa. De azt tudom, hogy szeretne még dolgozni, amellett persze, hogy ő se olyan, aki mindenbe beleugrik. Próbálja megvárni azt a lehetőséget, ami passzol hozzá.

És milyen jövőt jósolsz a legtehetségesebbnek titulál fiának, Dárdai Bencének, aki a tavalyi berobbanása után idén teljesen kiszorult a csapatból, az eddigi kilenc bajnoki során mindössze egy meccsen kapott 34 percet. Pedig a tavalyi teljesítményére nem lehetett panasz.
– Biztos vagyok benne, hogy szép jövő előtt áll. Amikor odakerült a Wolfsburghoz, még Ralph Hasenhüttl volt az edző, akinél talán annál is többet játszott, mint amit előzetesen gondolt. Érkezett azonban nyáron egy holland tréner, Paul Simonis, rengeteg játékost is hoztak Bence posztjára, és elsősorban őket favorizálják. Már a nyári szünetben is válthatott volna, de úgy gondolta, hogy megpróbálja ennél az edzőnél is beverekedni magát a csapatba télig. Ha nem fog játszani, biztos, hogy vált majd, ez az ésszerű is. Az is nagy lökést adhatna neki, ha a válogatottban is érezné, hogy így is figyelnek, számítanak rá. De Bence nem olyan játékos, aki befordulna magába, úgyhogy a lényeg az esetében, hogy csak játszania kell.