Fotó: kecskemetite.hu

A magyar foci meglepetéscsapata adja a legtöbb játékost Rossinak: "Két éve még az NB I-ben sem reménykedtem, nemhogy a válogatottságban"

A kecskeméti Szuhodovszki Soma nem számított a válogatott meghívóra, de reménykedett.
Csakfoci.hu 2023. augusztus 29., kedd 18:13
Fotó: kecskemetite.hu
A kecskeméti Szuhodovszki Soma nem számított a válogatott meghívóra, de reménykedett.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. augusztus 29., kedd 18:13

Mint ismeretes, a már korábban kerettag Szalai Gábor mellett ezúttal Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer is meghívót kapott a magyar válogatott legújabb keretébe, ezzel az új idényben is remeklő KTE adja a legtöbb futballistát a nemzeti együttesnek ezúttal (És így örültek a meghívóknak - videó!).

Az elmúlt évben az élvonal egyik legjobb középpályásává váló Szuhodovszki Soma elmondása szerint sokat dolgozott a meghívóért, és nagyon büszke rá, hogy elérte a célját.

Azt azért nem állítom, hogy számítottam volna a válogatott meghívóra, de reménykedtem és folyamatosan azon dolgoztam, hogy egyszer eljöjjön ez a pillanat. Nagyon büszke vagyok rá, hogy most sikerült és ott lehetek a kerreetben, hiszen ez egy gyerekkori álmom volt – mondta a kecskemetite.hu oldalán a 23 éves futballista.

A játékos számára az utóbbi két év fordulópontot jelentett karrierjében, hiszen amikor Kecskemétre érkezett, még az NB I is távolinak tűnt számára. A középpályás tudta, hogy Marco Rossi kapitány ott van a lelátón a múlt hétvégi, Puskás Akadémia elleni bajnokin (4-1), de ezt igyekezett kizárni.

Igazából a tavaszi szezon első felében éreztem azt, hogy úgy megy a játék, mint addig soha. Nem azzal foglalkoztam, hogy ez válogatott szint, vagy sem, hanem egyszerűen tettem a dolgomat. Ez most ért be azzal, hogy meghívót kaptam.

Tisztában voltam vele, hogy Marco Rossi és szakmai stábja több játékost is folyamatosan figyel, így engem is, de nem ez foglalkoztatott, amikor megtudtam, hogy a Puskás Akadémia elleni meccsünkön is kint volt, hiszen bárkit nézhetett volna. Ezzel nem is szabad és nem is szoktam foglalkozni meccseken, csak a futballra koncentrálok

– mondta Szuhodovszki Soma.

Bevallása szerint Szuhodovszki már eljátszott a gondolattal, milyen lenne pályára lépni a válogatottban, főleg annak tudatában, hogy milyen messziről indult.

Rengeteg embernek tartozom köszönettel, tulajdonképpen gyerekkoromtól kezdve.

Két éve egy nehéz időszakot követően kerültem Kecskemétre, akkor még az NB I-ben sem reménykedtem, nemhogy a válogatottságban, talán egy évvel ezelőtt is nevetek, ha valaki mostanra meghívót jósol nekem.

Ebben a meghívóban benne van a klub, a stáb és a csapattársak munkája és érdeme is. A szüleimmel már beszéltem, talán még boldogabbak, mint én, pedig ez tényleg leírhatatlan érzés. Remélem, hogy büszkévé tettem őket. Természetesen egy plusz élmény lenne, ha be is tudnék mutatkozni, de már az is nagy szó, hogy bekerültem. Meglátjuk, hogyan alakulnak majd az események – tette hozzá Rossi egyik abszolút újonca.

Olvastad már?
Nemrég még Rossi sem ismerte a válogatott egyik újoncát: "Az igazat megvallva, ő igazi meglepetés volt"
A szövetségi kapitány az új fiúk mellett Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Mocsi Attila helyzetére is külön kitért.
Elolvasom
Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz