Budapest, 2013. július 27.
Horváth Péter (b3) és Vukmir Dragan (b4), az MTK játékosai ugranak a labdáért a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójának MTK Budapest - Mezõkövesd-Zsóry FC találkozóján a budapesti Hidegkuti Nándor Stadionban 2013. július 27-én. A Mezõkövesd frissen jutott fel az NB I-be.
MTI Fotó: Soós Lajos
Dragan Vukmir a jövőben edzőként dolgozhat a magyar futballban.
A Fejér megyei I. osztályban szereplő Bicske az FTC és az MTK korábbi labdarúgóját, Dragan Vukmirt nevezte ki vezetőedzőjének – számolt be róla a 2060.blog.hu. Vukmir tavaly még az NB I-ben szerepelt a kék-fehérekkel, míg a kiesés után idén a BLSZ I-es Unione együttesét erősítette, március elején még szerepelt a csapatban.
A jövőben azonban Bicskén bizonyíthat edzőként, ahol a cél, hogy a hátralévő hazai mérkőzéseket megnyerve a csapat odaérjen a tabella élére, ez azonban az utóbbi két váratlan vereség (Ercsi 3-5, Mór 0-2) után már a riválisok egymás elleni rangadóitól is függ.
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután a zalai klub az afrikai US Ouakam együttesétől szerződtette a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.