12/11, 4/4: Erre büszke lehet a magyar foci

Amit az U17-es és az U19-es korosztály szerepléséről tudni kell - és így áll most az U21.
Dudás Gábor 2017. október 24., kedd 18:05
Amit az U17-es és az U19-es korosztály szerepléséről tudni kell - és így áll most az U21.
Szerző: Dudás Gábor 2017. október 24., kedd 18:05

Négyből négy továbbjutás

Tavaly fordult elő először, hogy mind a négy nagypályás versenykorosztályunk csapata továbbjutott őszi Eb-selejtező csoportjából, válogatottjaink idén megismételték ugyanezt a bravúrt, sőt túl is szárnyalták a tavalyi eredményeket – írja az mlsz.hu.

Míg 2016-ban három csapatunk csoportmásodikként jutott tovább és "csak" a női U19 nyerte meg csoportját, addig most megfordult az arány: mindkét női válogatott és a férfi U17-es csapat is első helyen, ráadásul mindhárman százszázalékos mérleggel jutottak az elitkörbe. E három csapat mindegyike ért el igazi bravúrt, vagyis legyőzte magasabban rangsorolt ellenfelét: a Schumi Dorottya vezette női U17 a norvégokat, a Turtóczki Sándor irányította női U19 a skótokat, a Szélesi Zoltán vezette férfi U17 pedig a hollandokat (és előtte a walesieket) verte a csoportelsőségért.

A 12 Eb-selejtezős meccsünk közül így 11-et megnyertünk, egyedül a csoportját második helyen záró U19-es csapat veszített el egy összecsapást, a házigazda hollandok ellenit, a négy válogatott összesített gólkülönbsége 34-8.

Így áll az U21

Az egyelőre(?) Michael Boris által irányított U21-es válogatott hat mérkőzést játszott eddig az évben, ebből kettő volt tétmeccs (1 győzelem, 1 döntetlen), összesített mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. A legidősebbekre még két Eb-selejtező vár az évben, november 10-én Svédországot fogadjuk a Szusza Ferenc Stadionban, míg november 14-én Cipruson, Larnacában lép pályára a korosztályos gárda.

Az utánpótlás-válogatottak (U17, U19) eredményei:

Női U17:

Magyarország-Bulgária 5-0

Magyarország-Moldova 3-0

Magyarország-Norvégia 1-0

 

Női U19:

Magyarország-Törökország 5-2

Magyarország-Skócia 2-0

Magyarország-Örményország 5-0

 

Férfi U17:

Magyarország-Wales 2-1

Magyarország-Hollandia 1-0

Magyarország-Koszovó 3-1

 

Férfi U19:

Szlovénia-Magyarország 1-2

Hollandia-Magyarország 2-0

Málta-Magyarország 1-5

Átigazolások
Ferencváros
Északról jöhet védő
A svéd Expressen értesülései szerint a Ferencváros is szeretné megszerezni a Mjällby védőjét, Abdullah Iqbalt, és ajánlattételre készül a közeljövőben.
Újpest
Megszólalt Ganea
Az Újpest által elküldött George Ganea szerint a döntés mögött nem csupán szakmai szempontok álltak.
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Tovább az összes átigazoláshoz