A spanyol sajtót korábbi önmagára emlékeztette José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője, aki az Atlético Madrid vendégeként 2-1-re elveszített bajnokit követően két kinyomtatott fényképpel érkezett a sajtótájékoztatóra.
A régi Mourinho visszatért
– írta a Mundo Deportivo című lap, amely kiemelte: "hét bajnoki és egy Bajnokok Ligája-mérkőzés kellett ahhoz, hogy a szurkolókban felidézze azt a trénert, aki 2013-ban elhagyta a Real Madridot."
A 63 éves szakvezető egy A4-es lapra nyomtatott két fotóval jelent meg a sajtótájékoztatón, s úgy fogalmazott, akár meg sem kellene tartani az eseményt, a meccs története ugyanis ezeken a lapokon van.
"Ez két teljesen egyértelmű piros lap" - jelentette ki Mourinho, aki aztán a játékvezetőről és a bíróküldésről is kifejtette a véleményét. A meccset a 41 éves Miguel Ángel Ortiz Arias vezette, aki Mourinho szerint "nem nemzetközi szintű bíró" és - mint azt szintén megjegyezte - "szegény fickó nem bírta a nyomást". A portugál tréner felhívta a figyelmet arra, hogy a liga játékvezetői bizottsága már egy hete közölte, hogy ki fogja vezetni az összecsapást, miközben más találkozók esetében 24 órával a kezdő sípszó előtt hozzák nyilvánosságra a bírók névsorát. Mourinho a VAR-ellenőrzésért felelős szakembert is kiemelte, elmondása szerint "neki már gazdag és hosszú közös múltja van a Real Madriddal", a mérkőzésen pedig a több piros lapot érő szituációból csak az egyiknél szólt a pályán dolgozó kollégájának.
Gratulálok a játékvezetői bizottságnak
- mondta a királyi gárda vezetőedzője. A Real az 50. percben, Dean Huijsen kiállítása miatt került emberhátrányba 0-0-s állásnál, majd a szabálytalanság miatt megítélt büntetőből az Atlético vezetést szerzett, hat perccel később megduplázta az előnyét, a rivális pedig csak szépíteni tudott a 90. percben.
A korábbról ismert Mourinho visszatért: kirohanás a bírók ellen, panaszok listája, magyarázkodás a sajtónak
– sorolta a Marca című lap a meccsről írt beszámolójában. A Sport pedig úgy fogalmazott, "Mourinho máris leleplezte azt a buddhista megtévesztést, amellyel 13 év szünet után visszatért Madridba." A Sport szerint a portugál tréner előásta a régi csatabárdot és nekiesett a játékvezetőknek.
"Ugyanazt mantrázza, amit a klub az utóbbi években a különböző válságainak elfedésére. Ráadásul egy régi kellékhez, a kinyomtatott fotóhoz folyamodott" - írta a Sport.
A Real a vasárnapi vereséggel a negyedik helyre csúszott a La Liga tabelláján, hat pont a lemaradása a listavezető és címvédő FC Barcelonától.
(mti)