Vereséget szenvedett a Slovan Bratislava csapata a Ferencváros elleni, szerdai BL-selejtező bajnoki főpróbáján.
A Slovan Bratislava meglepetésre 2-1-s vereséget szenvedett a Podbrezova csapatától a Fortuna Liga első fordulójában. A hazaiak az első félidőben kerültek előnybe Datko góljával, akitől később a VAR elvett egy második találatot is. A fordulást követően aztán még egy gólt szerzett a Podbrezova, majd - a 66. percben pályára küldött - Holman Dávid a 84. percben büntetőből szépített a pozsonyi együttesben. Az eredmény ezt követően nem változott, így a hazai gárda 2-1-re győzött a szezon első bajnoki mérkőzésén.
A Slovan szerda este 20 órától a magyar bajnok Ferencváros együttesével mérkőzik a BL-selejtező második körében.
Fortuna Liga, 1. forduló
Podbrezova-Slovan Bratislava 2-1 (Datko 16., Godal 48., ill. Holman 84. - tizenegyesből)
Olvastad már?
BL: Ismét lesznek fontos hiányzók a Fradinál - megvan a Slovan elleni keret
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző nem változtatott a kereten, Zubkov, Besic és Ryan Mmaee a Slovan ellen sem játszik, ahogyan Sigér, Gavric és Thelander sem.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.