Bernd Storck BL-csapat kispadjára ülhet le - már tárgyaltak vele

Belgiumi sajtóhírek szerint a bajnokságban második helyen álló és jó eséllyel (ismét) a Bajnokok Ligájában induló FC Bruges vezetőedzői posztjának egyik fő várományosa a korábbi magyar szövetségi kapitány, a német Bernd Storck.
Dudás Gábor 2019. május 9., csütörtök 17:10
Belgiumi sajtóhírek szerint a bajnokságban második helyen álló és jó eséllyel (ismét) a Bajnokok Ligájában induló FC Bruges vezetőedzői posztjának egyik fő várományosa a korábbi magyar szövetségi kapitány, a német Bernd Storck.
Szerző: Dudás Gábor 2019. május 9., csütörtök 17:10

Ahogy arról már beszámoltunk, nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, és a szezon végén távozik a belga élvonalbeli Royal Excel Mouscron német vezetőedzője, Bernd Storck.

A korábbi magyar szövetségi kapitány sikerrel végezte el feladatát, simán benntartotta csapatát az első osztályban és munkájával több klub figyelmét is felkeltette.

A La Capitale című belga lap szerint elsősorban annak az FC Bruges-ét, amely javában keresi leendő vezetőedzőjét, miután az eddigi tréner, a horvát Ivan Leko távozik az idény végén. A kék-feketék első körben a bajnoki listavezető Genk edzőjét, Philippe Clementet szerették volna megszerezni, ám a csütörtöki hírek szerint erre minimális maradt csak az esély, így a jó eséllyel jövőre a BL-selejtezőben induló (legutóbb pedig csoportkörös) klub figyelme immáron Storck felé fordult.

Sőt, a lap úgy tudja, hogy konkrét egyeztetésekre is sor került, a német szakember már járt is Bruges-ben, hogy tárgyaljon esetleges szerződtetéséről.

Az 56 éves Storckot korábban a német Herthával - korábban itt is dolgozott másodedzőként - is hírbe hozták, de a tréner akkor azzal cáfolt, hogy őt nem kereste senki Berlinből.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya tavaly szeptember elején vette át a Mouscron irányítását,  amely hat forduló után pont nélkül utolsóként állt a belga bajnokságban, majd a tizenhat csapatos alapszakaszban a tizedik helyen zártak (33 mérkőzés – 13 győzelem, 8 döntetlen, 12 vereség).

Átigazolások
Ferencváros
Északról jöhet védő
A svéd Expressen értesülései szerint a Ferencváros is szeretné megszerezni a Mjällby védőjét, Abdullah Iqbalt, és ajánlattételre készül a közeljövőben.
Újpest
Megszólalt Ganea
Az Újpest által elküldött George Ganea szerint a döntés mögött nem csupán szakmai szempontok álltak.
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Tovább az összes átigazoláshoz