Szoboszlai bombaigazolása után az MTK szerepét is kiemelik Liverpoolban

Az egyik legnagyobb, a Liverpool csapatával foglalkozó honlapnál az MTK Budapest szerepét is kiemelték abban, hogy Szoboszlai Dominik Anglia egyik topcsapatához eljutott. Az angol és a magyar klub sokáig tartó és eredményes kapcsolatot ápolt egymással.
Csakfoci.hu 2023. július 3., hétfő 17:28
Az egyik legnagyobb, a Liverpool csapatával foglalkozó honlapnál az MTK Budapest szerepét is kiemelték abban, hogy Szoboszlai Dominik Anglia egyik topcsapatához eljutott. Az angol és a magyar klub sokáig tartó és eredményes kapcsolatot ápolt egymással.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. július 3., hétfő 17:28

Ahogy az egyik legnagyobb, a Liverpoollal foglalkozó angliai portál, a liverpool.com fogalmaz, "egy bizonyos magyarországi klub számára igazi déjà vu érzés lehet" Szoboszlai Dominik Angliába igazolása. Ez a klub pedig az MTK Budapest, ahol az utánpótlásban és a Sándor Károly Akadémián dolgozó stábnak szép emlékei vannak arról, ahogyan karrierje korai szakaszában segítették a magyar válogatott csapatkapitányának fejlődését.

- Öröm volt látni őt játszani. Hihetetlen tehetség volt - emlékezett vissza a klub akadémiai igazgatója, Székely Zsolt a portálnak Szoboszlai kapcsán. A szakembernek több mint egy évig volt szerencséje együtt dolgozni a középpályással az MTK Budapestnél, amelyet az ország legjobb utánpótlásbázisának tartanak a cikk szerint.

- Toronymagasan kiemelkedett a korosztályából. Volt olyan meccsünk az ausztriai Mattersburgban, ahol még a labdát sem tudta kihozni az ellenfél a saját térfeléről. Öt gólt lőttünk, ez volt az egyik legjobb meccs, amit valaha láttam, és emlékszem, hogy az edzőjük tátott szájjal távozott, mert nem hitte el, amit látott. Azt mondta a játékosainak: "Ne aggódjatok, srácok, ilyet még ti sem láttatok". Nagyon jó érzés volt ezt hallani.

Szoboszlai története az MTK Budapestnél viszonylag rövid volt, de a fejlődése szempontjából jelentős időszak, közvetlenül azelőtt, hogy 16 évesen Salzburgba igazolt volna. Az MTK-nál pedig egy igazán izgalmas generáció tagjaként szerepelt, hiszen olyan, ma már szintén magyar válogatott játékosok mellett játszott, mint Bolla Bendegúz (Wolverhampton) és Schäfer András (Union Berlin), vagy épp a Kecskeméttel az előző idényben remeklő Szuhodovszki Soma.

- Ez egy nagyszerű csapat volt, nagyon szép emlékeim vannak róla - tette hozzá Székely.

Az MTK akadémiaigazgatója számára viszont nem új tapasztalat, hogy a klub egykori ifjúsági játékosai a Mersey-partjára kerüljenek. Székely ugyanis az akadémia 2001-es megalakulása óta a klubnál volt, és Németh Krisztián személyében a Liverpool a Szoboszlai szerződtetése előtti legdrágább magyar igazolásának formálásában is fontos szerepet játszott.

Németh egykori MTK-s csapattársával, Simon Andrással együtt érkezett 2007-ben az Anfieldre Rafa Benítez edzősködése alatt, és megnyitotta a két klub közötti játékosmozgások kapuit.

- Érdekes időszak volt - emlékezett vissza Székely. - A Liverpool először Simonért jött. Őt egy válogatottnál cserkészték be. Volt egy scoutjuk is, aki látta, hogy sok tehetséges játékos jön ki az akadémiánkról, így eljöttek hozzánk, és ott kiszúrták Gulácsi Pétert és Németh Krisztiánt is.

Utóbbi két játékos sikeres időszakot töltött a Liverpool akadémiáján, és igen eredményes karriert futottak be a válogatottban és klubszinten is.

- Amikor Simon és Németh aláírt, egy olyan partnerséget is aláírtunk, amelyben a Liverpool segítette az akadémiát, és voltak megfigyelőik, akik kiszúrták a potenciális tehetségeket, majd elvitték őket Liverpoolba próbajátékra.

Ennek köszönhetően az MTK ifjúsági korú termékei közül többen is Liverpoolban töltöttek több-kevesebb időt. A fent említett nevek mellett Polgár Kristóf, Poór Patrik, Hajdú Ádám, Pölöskei Zsolt és Adorján Krisztián is megfordult a Liverpool akadémiáján, majd profi szinten játszottak/játszanak nemzetközi szinten és Magyarországon is.

De nem csak a játékosok, maga Székely is elutazhatott az angol klub edzőközpontjába, ahol értékes tapasztalatokat szerezhetett.

- Rendszeresen utaztam Liverpoolba, hogy tanulmányozzam az akadémia edzéseit. Olyan kapcsolatokra tettem szert, amelyekre a mai napig büszke vagyok, olyanokkal például, mint Steven Cooper és Rodolfo Borrell. De lehetőséget kaptam arra is, hogy James Tarkowski (jelenleg az Everton védője, 2-szeres angol válogatott játékos - a szerk.) edzőjeként dolgozzam. Kevés magyar tréner mondhatja el magáról, hogy egy angol válogatottat edzett. Szóval ez egy nagyszerű időszak volt számomra.

Bár a liverpooli tulajdonosváltással és Benítez távozásával végül a két klub közötti szakmai kapcsolat kevésbé lett intenzív, az MTK azonban továbbra is "termeli" a magyar focitehetségeket. A klub nevéhez fűződik például a magyar bajnokság előző évének legdrágább magyar játékoseladása is, amikor Vancsa Zalánt a The City Group szerződtette, ahol a belga SK Lommelnél kapott lehetőséget.

De a kék-fehérek utánpótlás-nevelését dicséri az is, hogy az elmúlt szezonban az MTK két fordulót is megjárt az UEFA Ifjúsági Ligában, és csak szoros csatában, egy 1-0-s vereséggel esett ki az Ajax ellen.

Mint ahogy az MTK-nál zajló szakmai munkát dicséri részben Szoboszlai Anfieldre igazolása, amivel a középpályás lett egyébként a kilencedik játékos, aki az MTK akadémiáján is nevelkedett, majd az angol óriásklubhoz szerződött - írják az angolok.

És a portál szerint - tekintve Székely és az MTK eddigi eredményeit, nem is beszélve az év elején elkészült új, korszerű akadémiakomplexumról - hamarosan újabb tehetségek járhatnak be hasonló utat Európa topcsapatai irányába.

- Ha én nyugat-európai scout lennék, akkor az MTK-t figyelném, mert néhány év múlva több olyan fiatal játékos is lesz, aki most nálunk játszik, és készen áll majd arra, hogy külföldön lépjen szintet - zárta szavait a tréner.

Olvastad már?
Szoboszlai Salah helyét is megkaphatja Liverpoolban - így állhat fel az angol sztárcsapat a 70 milliós magyar igazolással
A magyar válogatott csapatkapitányának érkezése új lehetőségeket nyithat meg Jürgen Klopp előtt is - egy érdekes szakértői vélemény is elhangzott Angliában.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
A Leverkusen magyar célpontja
Olaszországi hírek szerint már ajánlatot is tettek érte.
Budafok
Marad a vezetőedző
A Nemzeti Sportrádióban jelentette be Nikházi Márk, hogy az NB II-ben szereplő Budafoki állandó vezetőedzője lett.
NB III
Távozik a Loki-ikon
A hétvégi mérkőzés után felajánlotta lemondását Sándor Tamás, melyet a hétfő esti, a vezetőséggel folytatott egyeztetés követően a Mátészalka vezetői elfogadtak.
Tovább az összes átigazoláshoz