- Boldog vagyok, mert elég hosszú volt ez az idény, és végre jön egy kis szünet, de még egy meccs hátra van és arra próbál mindenki fókuszálni. Úgy befejezni a szezont, ahogy ezt a két búcsúzó játékosunk (Mohamed Salah és Andy Robertson - a szerk.), és szurkolóink is megérdemlik - kezdte Szoboszlai Dominik a Spíler TV-nek.
- Próbálunk arra fókuszálni, hogy a BL-helyezés mindenképp meglegyen, de sok mindennek kéne ahhoz történnie, hogy ne legyen meg. Ahogy mindig is mondtam, nem akarom más kezébe helyezni a sorsomat, inkább igyekszünk magunk megoldani ezt a feladatot.
A folytatásban szóba került Mohamed Salah távozása, akivel kapcsolatban elmondta, nagyon sajnálja, hogy legjobb barátja távozik.
- Remélem, a pályán lehetek, amikor az utolsó meccsét játssza. Nem tudom, mikor lettünk ennyire jóban. Már az elején éreztem, hogy befogad, közel enged magához, utólag jöttem rá, hogy bár mindenkivel jóban van, ez nála régen fordult elő. Ha jól tudom még Dejan Lovrennel volt ennyire közeli viszonyban, és nem tudom, én ezt mivel érdemeltem ki.
A beszélgetés során szóba került a harmadik magyar, Pécsi Ármin helyzete is, akiről elismerően nyilatkozott.
- Az U21-es bajnokság már véget ért, de még itt van velünk, ráadásul Alisson és Mamardasvili sérült volt, így az Everton ellen, amikor Woodman védett, és majdnem megsérült, kicsit benne volt a fejemben, hogy hárman lehetünk a pályán. Sajnos nem jött össze, de ő is ugyanolyan fontos tagja a csapatnak, mint mindenki más. Ha bárkinek szüksége van rá szabadrúgás- vagy tizenegyes-gyakorlásnál, akkor ő mindig ott van és számíthat rá, segít mindenkinek. Ugyanolyan fontos szerepet tölt be a csapatban, mint bárki más.
A magyar válogatottban viselt csapatkapitányi karszalagról elmondta, hogy ezzel egy álma vált valóra.
- Próbálok minden egyes alkalommal a maximumot nyújtani, már csak azért is, mert különleges érzés a válogatottban játszani, és ez soha nem fog változni. Ráadásul, ha rajtad van a karszalag, még nagyobb motiváció van benned, hiszen példát kell mutatnod. Próbálok a csapat legjobb kapitánya lenni, hogy mindenki otthonosan és jól érezze magát.
A beszélgetés során elmondta, hogy az Arsenal ellen szerzett szabadrúgásgólja a legemlékezetesebb, mert azt a rangadót megnyerték. Nem hagyták szó nélkül azt a jelenetet sem, amikor az Aston Villa ellen elcsúszott, csapata pedig utána gólt kapott.
- Úgyis azt mondták, hogy hasonlítok Gerrardra, így ez legalább még inkább igaz. Nem könnyen lendültem túl rajta, mert 1-1-es állásnál történt, nagyon meccsben voltunk. Ha ez nincs, el tudtuk volna dönteni a meccset, így ez elég nagy pofon volt nekem és az egész csapatnak is. Ilyenkor nem a két gólpasszomra gondoltam, hanem arra, hogy talán nagyobb stoplikat kellett volna a cipőmre raknom.
Végezetül azt a kérdést kapta, hogy számára félig tele vagy félig üres-e a pohár, hiszen először zárt trófea nélkül egy idényt, ugyanakkor ötször is megválasztották a hónap legjobbjának.
- Ha azt mondták volna nekem, hogy az év végén kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. Folytattam volna azt a sorozatomat, hogy minden évben trófeát nyerek. Az idei szezonban most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára. Boldog vagyok, amennyire lehet, és remélem, a következő szezonban ismét trófeát emelhetek a magasba a csapattal, és nem egyénit.