Fotó: mtkbudapest.hu
Giovanni Costantino a román első osztályban szereplő FC U Craiova 1948 csapatánál kapott munkát.
Giovanni Costantino lett a román elsőosztályban szereplő U Craiova 1948 vezetőedzője, a tréner hivatalos bemutatására kedden kerül sor - tájékozatott a klub Instagram-oldala. A craiovaiak jelenleg a tabella 10. helyén állnak, 12 mérkőzésen mindössze 13 pontot gyűjtöttek, az elmúlt három bajnokijukon egy pontot szereztek.
A 39 éves szakember 2018-tól 2021-ig a magyar válogatott kapitányának, Marco Rossinak volt az egyik asszisztense (akárcsak előtte a Honvédnál, majd Dunaszerdahelyen), később aztán viszonyuk megromlott, a kapitány úgy fogalmazott honfitársa kapcsán, hogy "Nem ismerek ilyen nevű embert". Ezt követően az MTK Budapest vezetőedzőjeként is dolgozott.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Olvastad már?
Rossi élete egyik legkülönlegesebb napjára készül: "Nem a Szerbia elleni volt az év meccse, hanem ez lesz, mert kijuthatunk az Eb-re"
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi és a nemzeti csapat hátvédje, Szalai Attila mondta el várakozásait a litván-magyar Eb-selejtezőről.
Elolvasom
Átigazolások
Kispest-Honvéd
Spanyol csatár jöhet
Valencia-nevelésű, korábbi La Liga-támadóval erősíthet a Kispest-Honvéd, Alberto Marí a hírek szerint közel áll a kispesti szerződéshez.
Légiósok
Tóth lemaradhat a Celticről
A Celtic a Wolverhampton kapusa, Sam Johnstone kölcsönvételéről állapodott meg, ami komoly hatással lehet a Blackburn Rovers magyar válogatott hálóőre, Tóth Balázs jövőjére.
Légiósok
Földi légiósnak állt
A spanyol negyedosztályú Marbella FC bejelentette, hogy szerződtették a Kispest-Honvéd támadóját, Földi Dominikot.