Légiósok: Bíróság elé került Szalai ügye - megszólalt az ügyvéd

Német sajtóhírek szerint Szalai Ádám jogi képviselője a munkaügyi bírósághoz fordult a Mainz első csapatának edzéseitől eltiltott játékosának ügyében.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 28., hétfő 18:28
Német sajtóhírek szerint Szalai Ádám jogi képviselője a munkaügyi bírósághoz fordult a Mainz első csapatának edzéseitől eltiltott játékosának ügyében.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 28., hétfő 18:28

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek Szalai Ádám jelene és jövője kerül. Egy hete robbant ki a klubvezetésen belül, elmérgesedő viszony: akkor a Kicker német magazin beszámolója szerint a Mainz magyar válogatott csatára szakmai okokra hivatkozva kikerült az első csapat keretéből. Rouven Schröder sportigazgató akkor azzal magyarázta a döntés okát, hogy Szalai nem illik a (mostani) csapat elképzeléseihez, és mivel nem tudnának elegendő játékidőt adni neki, közölték vele, távozhat a klubtól.

Még aznap a Bild kiderítette, mi állhat a dolgok hátterében. A napilap értesülései szerint bérvita miatt lett Szalai egyik napról a másikra kegyvesztett a német élvonalbeli együttesnél. A magyar támadó ennek ellenére múlt héten szerdán megjelent a mainzi edzőközpontban, és az együttes erőnléti edzőjével, Axel Busenkell-lel egyéni feladatokat végzett, vagyis egy pillanatra sem állt le a megkezdett munkával. Ezután a játékosok még délután sztrájkba léptek, így kifejezve szolidaritásukat Szalai iránt. A bojkott nem járt sikerrel, csütörtöktől a keret újra együtt edzett, kivéve Szalait, aki a második csapattal készülhet csak. Így nélküle kapott ki a Mainz hazai pályán 4-1-re az újonc Stuttgarttól a szombati játéknapon.

Hétfőn, a botrányos hetet követően kirúgták a játékos ügyében magát semlegesnek feltüntetni próbáló (de a háttérben állítólag a támadó száműzését ellenző) Achim Beierlorzer vezetőedzőt.

A Bild hétfő délután viszont már arról számolt be, hogy Szalai jogi képviselője, Markus Schütz a munkaügyi bírósághoz fordult.

- Igen, így van, vasárnap a mainzi munkaügyi bírósághoz fordultunk, hogy kötelezze a klubot, hogy Szalai Ádám azonnali hatállyal visszatérhessen az első csapat edzéseire - mondta a napilap érdeklődésére az ügyvéd.

A lap szerint a bíróság október 8-ra, csütörtökre kitűzte az első tárgyalási napot, a klubnak pedig október 5-ig van rá módja arra, hogy eleget tegyen Szalaiék kérésének. Amennyiben a bíróság elé kerül a szóban forgó ügy, akkor a Mainznak munkajogi szempontból is értelmezhető érvekkel kell alátámasztania azon döntését, miszerint a magyar futballistát az első keretből az U23-asokhoz irányította.

Olvastad már?
A botrányos hét után kirúgták a száműzött Szalai edzőjét - hivatalos
Hétfőn menesztette posztjáról Achim Beierlorzer vezetőedzőt a német Bunesligában szereplő és Szalai Ádámot is (még?) foglalkoztató Mainz csapata.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz